Két sráccal az osztályból. Oké, egyébként imádom őket, de ami sok, az sok.
Játszottunk. A játék kb. olyan, mint a jégkorong, csak nem jégen játszunk, és a korong helyett kicsi műanyag labda van.
Szóval a mi csapatunkban volt Ati, a másikban Árpi. Ez fontos lesz a történtek miatt. Árpiról azt kell tudni, hogy egy igazi állat. Ha fut olyan, akár egy tank. Fellök mindenkit, a legcsekélyebb jelét sem adja annak, hogy érdekelné mások testi épsége. Ma a játékban is így volt. Az ütővel belevágott a sípcsontomba, mire én elkáromkodtam magam, Anginak a bokáját találta el, ami feldagadt, mi meg le tudtuk olvasni róla az ütő gyártási számát... Szabinak a rossz térdét, ami műtétre szorul, de úgy, hogy Szabinak ismét folyadék lett a térdében, és megint sántít. Köszönjük Árpi! Ráadásul Ati és Árpi futottak a labda után, és Ati meglökte Árpit, aki lefejelte a falon lévő csövet. Na, ez pont elég volt ahhoz, hogy edurranjon az agya, és Ati után futott, majd meglökte, és nekiállt veszekedni vele. Ijesztő volt. Utána tovább játszottunk, de Árpi még mindig állat volt, mindenki veszekedett vele. Angi kiállt. Kiálltam én is, és Noémi is. Tanárnőnek ekkor lett elege. Közölte, hogy fejezzük be a játékot, és mivel nem tudunk kulturáltan játszani, mehet 20 kör futás. Lefutottuk, Árpi és Ati sétáltak, mivel Atinak nem volt tesi cucca, és ő nem akart megizzadni, Árpi meg túl jónak érzi magát ahhoz, hogy futnia kelljen. Sétálás közben beszélgettek. Az osztály a 20 kör alatt végig őket szidta. Utána 10 db négyütemű fekvőtámaszt kellett csinálnunk, meglepő módon Árpi és Ati ezt se csinálták. Árpi két embertől kért bocsánatot, Szanditól és Noémitől. Az öltözőben zajlott a fiúk kibeszélése, mindenkinek elege volt belőlük. Árpi tényleg nagyon ijesztő volt, megijedtem tőle. Nagyon elszúrták az osztály hangulatát, Szabi a térde miatt majdnem sírt, én meg... Én más miatt sírtam majdnem. Köszi, srácok!
Ma éppen mivel van tele a tököd?
2013. november 22. 20:06
#6783
Lindsay019Disney princess♔ |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 08.04.22. Hozzászólás: 4957 Csatolások: 54911 Azonosító: 58811 offline |
Biztos vagyok benne, hogy másoknak ez nem olyan nagy probléma, de a héten már annyira összejött minden, és mivel a mai napra éppen ez vonatkozik, ezért leírom:
A Disney hazai helyzetével. És mielőtt szemforgatva lejjebb görgetnétek, kérlek olvassátok el, hogy mire is értem ezt pontosan.
Bevezetésnek: A Disney hazai DVD forgalmazója a ProVideo, mozis pedig a Fórum Hungary.
Nem is tudom, hol kezdhetném, talán azzal, mikor október elején érdeklődtem náluk először. Mivel évek óta eléggé beleásom magam a szinkronnal kapcsolatos dolgokba, így tudni szerettem volna, hogy ez a számomra fontos mese, a Jégvarázs milyen szinkronhangokat kap majd. Mivel egy rakás országban megvoltak a hangok már nyáron és a szinkronfelvételekről a csehek még videót is csináltak októberben, így bátorkodtam írni a ProVideonak egy levelet, hogy tudnak-e valami információt adni. (Azért nekik írtam, mert mikor még az InterComnál voltak a jogok, akkor mindig hozzájuk küldtek, mert hogy a DVD-s forgalmazó intézi a szinkront...) Természetesen a PV készségesen továbbküldött a Fórum Hungaryhez. Írtam nekik egy e-mailt és mivel el akartam kerülni azt a nevetséges helyzetet, hogy visszaküldjenek a Pro Videóhoz, ezért beleírtam, hogy ők küldtek hozzájuk. Így sikeresen meg is oldódott a dolog, hiszen nem válaszoltak (hozzáteszem, régebben szoktak, tehát biztosan megkapták a levelemet, nem veszett el vagy ilyesmi). Jó. Elfogadtam, hogy a Jégvarázs magyar hangokat tartalmazó listája államtitok.
Mi volt a következő pont? Nem is tudom már a sorrendet. Nézzük tovább a szinkront: kijött egy borzasztó hangokkal ellátott előzetes pár hete, nem paráztam, ilyenkor még nem a végeleges hangok szoktak lenni. Sőt, általában csak a TV-ben játszott reklámoknál hallani a véglegeseket. Viszont ma a Fórum Hungary feltöltött egy TV spotot, amiben Vágó Detti lett Anna hangja. Hogy ez miért baj? Mert ez a nő már irritál! Már nincs olyan új Disney mese (komolyan mondom! ha nem hiszed, nyugodtan mondj egy mesét és én megmondom, hogy kit szinkronizált benne!), amiben ne lehetne hallani. Ráadásul ha ez tényleg a végleges (amire sajnos most min. 90% esély van), akkor Anna már a 3. (WTF???) Disney hercegnő lesz, akit ő szinkronizál. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy Javító Félixet dobták be Olafnak.
A következő fejezet megértéséhez ugorjunk vissza egy évet: 2012. november, a Rontó Ralph. Sehol semmi reklám, a Disney Channelen Az öt legenda reklámját nyomják, mikor annak még van egy hónap premierig, a Ralphnak meg kb. egy hét. Bár pontos box office adatokra nem emlékszem, itthon nem teljesített valami fényesen. És nem volt hozzá Cinema Citys menü sem. (Ezekről a menükről azt kell tudni, hogy van egy oldal, ahol meg lehet őket nézni, csak itthon nem feltétlenül hozzák be. Létezik pl. Futótüzes is, annak fecsegőposzáta van a tetején, de valamiért azt sem hozták be.) Na már most mivel a Jégvarázs elég jól teljesít az eddigi eredmények alapján, így bátorkodtam ma rákérdezni a Cinema Citynél, hogy ugyan lesz-e már menü hozzá. Amit egyébként szívesen megírtam volna még, hogy mivel ahhoz a hülye Turbóhoz volt és mivel az Aranyhaj óta nem csináltak itthon menüt, pedig lett volna rá lehetőség. /Ja, és kéretik a Pixart most elkülöníteni, mert itthon az az "Isten" vagy én nem tudom, hogy abban miért van ekkora bizalom, ha ebben nincs./
Persze na mit kaptam válasznak? Na mit? Már úgyis kitaláltátok. Azt hogy, nem. Na itt rohadtul elkapott a gépszíj. Mert itt most nem egy hülye pohárról van szó, meg arról, hogy szívesen összegyűjtöttem volna a figurákat. Amióta csak követem a Disneyt, még nem volt ilyen mese, amit ennyire vártam volna. (Pedig higgyetek nekem, az Aranyhaj iránti érdeklődésem sem volt semmi!)
És egyszerűen elegem van. Ebből az egész itthoni helyzetből. Hogy megint eljáttszák ezt, mint a Rontó Ralphnál, pedig ez egy tündérmese, nem kell attól félni, hogy a közönség nem szereti majd, mert "játékgépes". Sőt, a legtöbben a '90-es évek meséihez hasonlítják. Nem igaz, hogy ennyire nehéz lenne egy kicsit tenni azért, hogy kapjon valami reklámot ez a szerencsétlen mese. Ez már egyszerűen nevetséges.
És persze ki lesz a hibás, ha itthon megbukik? Na ki? Hát persze, hogy a Disney, majd statisztika mind azt mutatja, hogy nekünk magyaroknak nem kell ilyen film és nem azt, hogy a forgalmazót nem érdekli. Esküszöm, én többet reklámozom ezt a mesét, mint a két forgalmazója együttesen! (Haha, na nem mintha ez nehéz lenne, pff.)
És még mindig ott van bennem, hogy az olyanok, mint a Turbó miért kapnak menüt? Az a nagy koppintás? Már a VOX és a Mozimánia is megírta, hogy listát lehetne írni azokról a mesékről, amikből összelopták a történetét. És itt most nem arról van szó, hogy mert az nem Disney. Érdekes, azt nem vontam kétségbe sosem, hogy A zöld urai vagy a Croodék miért kapott menüt. De a Jégvarázs megérdemelte volna. És azt is megérdemelné, hogy a forgalmazó kicsit jobban megerőltesse magát. Számomra olyan, mintha ezzel a mesével most lezárulna egy korszak és egyszerűen fáj, hogy itthon így elcsesznek mindent. Még mindig ideges vagyok miatta, pedig azt hittem, hogy ha leírom, akkor jobb lesz. Pedig legszívesebben bemennék hozzájuk és verném az asztalt, hogy vegyék már észre magukat, mert ez nevetséges.
Kérek mindenkit, hogy ne ítéljen el engem emiatt. Lehet, hogy csak attól sokalltam be, amik velem történtek ezen a héten és egyszerűen elegem lett. De az is lehet, hogy az eddigi majdnem hét év alatt tapasztalt helyzet az, amitől rohadtul felment bennem a pumpa. Egyébként megkérdeztem, hogy mi alapján döntik el ezt a menüs dolgot. Szerintetek fognak válaszolni? Szerintem nem.
Ja, és nem fogják eredeti nyelven adni, mert ezt is megkérdeztem...

2013. november 22. 20:20
#6784
GenevieveMarina's diamond |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.08.30. Hozzászólás: 7773 Csatolások: 6753 Azonosító: 210902 offline |
Úgy tűnik egész hétvégén a teáscsészémet fogom szorongatni már megint. Ebben a hónapban még nem voltam beteg , csoda is lett volna ha nem ér utol valami. Most éppen a torokfájás van soron.
2013. november 22. 20:20
#6785
Nettigirl*winehouse* |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.10.14. Hozzászólás: 1287 Csatolások: 66 Azonosító: 213453 offline |
Anyámmal...Nos,el kell mondjam annak,aki nem ismer,hogy 18 éves múltam,egyetemre járok és külön lakásban élek,természetesen nem egyedül,ha ez mond valamit(párom van).Általában a hétköznapok nagy részét nem tudom betervezni,tehát kb.:16:00-ig suliba vagyok.Van heti 1-2 nap jó esetben,amikor már délelőtt el tudok szabadulni.Mi már Szabival(így hívják a barátom)megtervezzük együtt a napunkat és be volt tervezve végre egy ebéd egy étteremben.Anya kb.:7-szer hívott ,hogy(mint később kiderült)a tesómért kellett mennem.Hozzáteszem 15 éves és fiú.Nem hiszem el!Anya tesója,apa,ő vagy akárki nem ér rá,csakis engem zaklat!NEM ELSŐ ESET!És emellett még mindenre figyeljek is oda... Agyilag egy hurkapálca vagyok mostanság
8 felhasználónak tetszik:
Récy98,
JadeB,
Lindsay019,
Lil98,
drfan,
Corby,
Kristen18,
Midnight Memories
2013. november 22. 20:28
#6786
Récy98 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.05.18. Hozzászólás: 2574 Csatolások: 99 Azonosító: 175977 offline |
A skizofrén osztálytársamból nagyon elegem van. Nekem ez új mert még ilyen emberrel nem volt dolgom...Ez már nem kétszínűség...
Legrosszabb az,hogy túlságosan megbíztam benne...

1 felhasználónak tetszik:
Nettigirl
2013. november 22. 20:57
#6787
A tapasztalatlanságomtól és egy fiútól...
Már egy jó ideje tetszik egy fiú , évfolyamtársam , egyik órán össze vagyunk vonva . Elég csendes , és nem az a tipikus 'menőmanó' , egoista gyerek akiért a fél évfolyam ölni tudna . Ő olyan kedves , vicces és visszahúzódó fiú. Épp ezért érzem azt , hogy nem reménytelen a helyzet.
Néha már nézett , sokszor hosszabban is , valamint már volt pár beszélgetésünk (amikor kedvesen mosolygott rám ).
És igen , az a vicces , hogy úgy általánosságban ilyen esetet nem fújnék fel , de mikor vele beszélek , vagy mikor rám néz , egyszerre nagy ügyet kerítek neki , és lehet hogy nem kellene.
De nem tudom , hogyan kéne kicsit közelebb férkőznöm hozzá , vagy hogyan kéne kiderítetlenem hogy talán van -e esélyem.
Mivel olyan kifürkészhetetlen...
De senkitől sem tudnék tanácsot kérni (ribik tanácsaitól egyenesen irtózom , nekem nincs meg az a 'képességem' mivel ők rendelkeznek...) , én magam meg nem szeretnék kísérletezni , mivel félek hogy hülyét csinálok magamból.
Szóval valószínűleg marad a jó öreg álmodozás... és az a bizonyos 'hátha...'

2013. november 23. 17:13
#6788
JadeB✿ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.04.18. Hozzászólás: 2865 Csatolások: 75 Azonosító: 200398 offline |
Megint én. Már tegnap panaszkodtam, hogy fogröntgen után begyulladt az ínyem, valószínű azért, mert b*sztak fertőtleníteni a masinájukat. Már tegnap is rettenetesen fájt és lüktetett, de ma ráadásul olyan vagyok, mint egy mosott rongy. Reggel alig bírtam felkelni, olyan sz*rul éreztem magamat, de már feküdni sem bírtam. Egész nap a hideg futkosott rajtam, most már ott tartok, hogy meg felé gyúlok és 38,5 fokos lázam van. Szedem a gyulladáscsökkentőt, de nem igazán érzem, hogy hatna. Ki gondolta volna, hogy egy megyei kórházba nem azaz alap dolog, hogy csere vagy fertőtlenítés...
2013. november 23. 19:06
#6789
CandUsperfect imperfection |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.19. Hozzászólás: 7938 Csatolások: 1586 Azonosító: 125437 offline |
A másnapossággal. Tegnap volt a szalagavatónk, ami nagyon jól sikerült és utána volt az afterparty. Partybusszal mentünk a helyszínre, ahol már mindenki eléggé felöntött a garatra és olyan hangulat volt már rajta Odaértünk, ittunk még és hát egy kicsit túlzásba vittem a piát és előjött a szerelmi bánatom és átmentem barátnőm 2.0-ba és gyászoltam az életemet. Eléggé szánalmas lehettem... Ma meg egész nap csak hideg narancslevet innék és fagyit ennék.
1 felhasználónak tetszik:
Nettigirl
2013. november 23. 20:29
#6790
Sok dologgal.
Megkértem egyik osztálytársamat - akivel nagyon jóban vagyok - még szerdán, hogy segítsen nekem valamiben. Csak pár ötlet kellett volna egy cikkhez. Azt mondta, persze, majd segít. Azóta is hiába várom, ma már írtam is neki fészbúkon, hogy akkor segít-e, de semmi reakció.
Aztán... Megírtam én azt a cikket a segítsége nélkül is, elküldtem a tanárnak, aki kérte. Mostanában ritka alkalom, hogy szívemet és lelkemet teszem egy cikkbe, de ebbe tényleg beletettem. "Mit jelent magyarnak lenni?" volt a cím. Nekem alapból borzasztóan fontos ez a téma, szóval megírtam a cikket, és szerintem életem eddigi legjobb cikke lett. Szóval elküldtem a tanárnak. Jött is az e-mail, hogy politizálok benne, és elfogult vagyok, gondoljam át újra. Mit gondoljak át újra? Ez pont egy olyan téma, ami eléggé megosztja az embereket. Minek ad ilyet, ha már a véleményem se írhatom le? Sajtószabadság van, nem?
Emellett az öcsém ma meglátogatta a sürgősségit. Kint játszott az udvaron, elesett, és nagyon sírva jött be, mondta, hogy fáj a feje. Levettük a sapiját, a halántéka mellett ömlött a vér... Valami repedésszerű volt ott, de mégse mondanám annak. Olyasmi volt, mint amikor belenyomod a körmöd a kezedbe, és meglátszik a nyoma bemélyedéssel. De ez nem csíkban volt, hanem egy foltban, amiből ömlött a vér. Fölötte bedagadt... Na, rohantam át a szomszédhoz, aztán bevitték öcsémet sürgősségire. Összeragasztották neki. De nagyon csúnya volt. Meg ahogy ott rohantam, hogy vigyek törölközőt, meg inni öcsémnek, és vigasztaltam, míg anyu átöltözött, nagyon véres lett a kezem.

2013. november 24. 19:03
#6791
drfanPresident Laura Roslin |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.11.19. Hozzászólás: 1283 Csatolások: 0 Azonosító: 164095 offline |
A lusta osztálytársaimmal. Kedden lesz a szépségápolási verseny, és powerpoint bemutatót kellett készíteni. Aki készítette, annak lefagyott a gépe, és írt mobilról az osztálychatbe, hogy valaki más csinálja meg. Őt még meg is értem, mert hát nem tudott mit csinálni a gépével, de a többiek... Mind rámfogták, hogy nekem kell megcsinálni, nem érdekli őket, hogy pl. betegségem idején inkább pihennék és gyógyulnék. Meg ott van a három ember, aki benne van a csapatban. Azok nem tudták volna elkészíteni azt a r.hadt ppb-t?! Például M. Ő győzködött a legjobban, de amikor mondtam, hogy ő benne van a csapatban, miért nem csinálja meg ő, kilépett.
Megjegyezném, ebben az évben minden versenyre én csináltam a ppb-t, ami azt jelenti, hogy kb. 6-ot csináltam meg, ebből négyet önakaratomon kívül. Egyiknél a tanárnak semmi nem felelt meg, ezért kétszer kellett egy ilyen 30 diás izét megcsinálni.
Hát, ez a rossz abban, ha az emberek kockának könyvelnek el...

2013. november 24. 19:46
#6792
Crona99♥Secret Diamond♥ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.07.04. Hozzászólás: 1918 Csatolások: 444 Azonosító: 205192 offline |
Egész hétvégén úgy voltam vele, hogy szarok az egészre, de holnap akkor is hétfő. Holnap akkor is társastánc...És holnap akkor is ott lesz, akár akarom, akár nem. Holnap újból látni fogom, újból hallani fogom a hangját. Újból táncolni fogok vele, újból érzem majd az érintését...És újra nem lesz közömbös. Ő lehet, hogy mást érez, más felé hajlik, de az én érzéseim nem fognak változni. Az idő múlaszt, gyógyít. - mondják. És talán még segítene is, de minden héten minden hétfőn ebben az egy tanévben be fogok menni negyed kettőkor abba az osztályterembe, megfog csapni az az illat ami Őt is birtokolja. Minden egyes hétfőn látni fogom ahogy szar a fejemre, és más lányok után nézelődik...Látni fogom azt, ahogy képtelen a szemembe nézni mikor táncolunk...Érezni és látni fogom egyszerre, ahogy lassan tánc közben egyre többet hibázunk, míg végül az összhangunk teljesen a porba vész. Végig fogom nézni szépen lassan, ahogy minden reményem elszáll...Majd vége lesz az órának, és bennem újból dacolnak az érzések. Harcba szállok újból majd magammal, és ellenkezem az érzéseim ellen. Újból rosszul leszek, újból menekülni akarok majd a világ elől...De jönnek majd a barátaim, és tanácsokkal látnak el, szépen lassan megnyugtatnak. Bizonyos források is megbizonyosítanak arról, hogy a Reményemnek el kell vesznie a fiú ellen, mert semmit sem ér. Hülye kis vígasztalás, hazugság. A Remény nem más, mint a szörnyű valóság hamis változata. Legalábbis ebben a helyzetben biztos.
Lassan elfeledem, belevetem magam a tanulásba, a barátaim gondjaiba, az igazi, rohanó életembe, ami eddig is volt. Teljesen szarok az egészre, már mondhatni a havert látom csak benne. Egész héten nem látom, és megbizonyosodok arról, hogy ez az egész értelmetlen és szükségtelen. Már kissé azt is érzem, hogy az érzéseim enyhülnek.
Majd eltelik egy hét, és újból eljön az a szájbabaszott hétfő, és újból befogok menni a terembe, és újból látni fogom Őt. Ez megy már mióta, és ha jól sejtem, ez is fog menni. Egyetlen vígaszom az, hogy az idő talán még így is segíthet. Talán ha elég erős vagyok, és eléggé jól összpontosítom, akkor talán minden társastánc órán az érzés kisebb lángokban fog felcsapni. Ha eléggé figyelek rá, vagyis pont hogy nem figyelek az egészre, akkor az érzés lassan enyhűlni fog, míg vissza nem húzódik a szívem legmélyébe, és majd csak évek múltán fog előtörni, mint az első Szerelem...

2013. november 24. 22:33
#6794
Beylacarter |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 8612 Csatolások: 2491 Azonosító: 186418 offline |
Én nekem megint a migrénes fejgörccsel, mint mindig ugyebár. Tegnap kora este óta fáj a fejem, és kérem szépen nem segített a Cataflam. Oké, most nem kettőt vettem be, hanem csak egyet, de kábé annyit ért, mint kakinak a pofon - semmit. Más meg nem segít, de a Cataflamnak meg erős gyomorlyukasztó hatása van, és a szteroid miatt már eléggé ki van készülve amúgy is. Nem mertem kettőt bevenni, de úgy látszik lefekvés előtt kénytelen leszek. Valamint a Medrol mellékhatásaitól vagyok pluszban teljesen kikészülve. Megjelent az izomgörcs is - gondolom, mindenki tudja milyen érzés, amikor görcsbe rándul valamelyik izma. Hát nem valami kellemes, és minap éjszaka felváltva görcsölt hol a bal, hol a jobb lábam. Másnap reggel esküszöm ott tartottam, hogy fogom kib*szom a kukába az egészet. Érdekes, pedig már csak a felét szedem az eredetileg felírt adagnak és mégis. Pluszban megemelte tegnapelőtt a vérnyomásomat 143/95-re, pedig aztán én vagyok azaz ember, akinek a vérnyomása 100/50 és a pulzusa épp, hogy ötven. Legádázabb ellenségemnek sem kívánom ezt a gyógyszert, mert valami szörnyű. Szeptember óta szedem és rajtam már szinte az összes mellékhatás kijött. Most az alvászavarra találtam egy házipraktikát, ami úgy néz ki, hogy beválik - egy pohár cukrostej minden lefekvés előtt. Nem voltam sosem az a tejpárti, hogy őszinte legyek, de mióta iszok egy pohár cukrostejet lefekvéskor, sokkal könnyebben alszom el és nagyjából az éjszakát is átalszom, míg ezzel ellenben volt, hogy éjszakákat nem tudtam aludni. Undorító egy mellékhatás ez is. Már csak az vigasztal, hogy kedden megyek vissza a klinikára, és a 16 mg-ot 8-ra fogja csökkenteni, ami remélhetőleg utolsó kör lesz ezzel a förmedvénnyel. Egyébként nincs okom szidni a gyógyszert, mert a 200-as CRP-met (vérképnél használatos érték, a szervezetben jelenlévő gyulladás mértékét mérik vele) levitte kemény három egész valamennyire, ami azért valami. Mégis el vagyok keseredve, mert iszonyatosan pocsék a közérzetem tőle, pedig megérte a dolog, hiszen a gyulladást szinte teljesen el is tüntette. Gyógyulni tűnök, ami viszont hihetetlen jó érzés. Nem is kérek karácsonyra semmit sem, hiszen megkaptam már. Bár életem végéig gyógyszeres kezelés alatt fogok állni, és a betegség előjöhet, ám kellemes tudni azt, hogy a 24.-ei családi zabálásnál bármivel - jó azért nem bármivel - megtölthetem a bendőmet.
2013. november 25. 05:51
#6795
itsjustmeMolkoholic |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.04.07. Hozzászólás: 6609 Csatolások: 1000 Azonosító: 172899 offline |
a történelemhez fűződő csodálatos viszonyommal. az elmúlt két évben megbuktattak belőle félévkor, illetve épp hogy átcsúsztam évvégén, és jelenleg most sem állok fényesebben az eddigi négy egyesemmel - ahogy az osztályomból másik tizenkét ember sem, hála érte a drága tanárnak, aki ráadásul kitalálta, hogy ő ma dolgozatot irat abból az anyagból, amit le sem adott, és kib*szott nehéz, hiszen két oldalon keresztül csak a különféle forradalmakról van szó, nekem meg személy szerint egyet is nehéz megtanulnom, mert hamarabb alszom el a könyv fölött, nem pedig négyet-ötöt.
tegnap körülbelül hajnal 2-ig virrasztottam, ültem a kis könyvemnél, és próbáltam memorizálni bármit - addig jutottam, hogy mi miatt tört ki általánosságban, és mikor, minden más bizonytalan. aludtam körülbelül két órát, és most megint a füzetem fölött görnyedek egy kávéval körülbelül egy órája, csak mostmár jegyzetet készíteni is próbálok, hátha ha le is írom, hamarabb megjegyzem a dolgokat, nem mintha ezzel bármire mennék, mert én már pszichésen undorodom a töritől, és önkéntelenül kialakul az agyamban valamiféle ellenállás vagy nem tudom, amire persze csodálatos módon hat a "kislányom, hogy akarsz te leérettségizni történelemből?" kezdetű monológ is, de tényleg.
huh, de jó volt ezt kiírni magamból, kár hogy most meg mehetek vissza szenvedni...
nincsen kifejezetten migrénre való gyógyszered? nekem amikor elmentem kivizsgálásra, a doki írt fel Zomigot, amitől mondjuk majd meghalok, illetve a migrénem elmulasztja, de olyan rosszul vagyok tőle, hogy az első egy órában csak azért tudok könyörögni, hogy valaki vigyen be gyomormosásra, olyan erős mellékhatásokat eredményez pár percen belül, de használ. illetve a nem olyan erős fejfájásoknál a Quarelin vált be, nekem csak a kis általános fájdogálásoknál ér csak bármit a Cataflan. bár mondjuk azt a gyógyszert, amit nekem adtak migrénre, senkinek nem ajánlom, úgy tudom, be is tiltották egyes országokban olyan erős, komoly függőségeket kiváltó anyagok vannak benne, de biztosan vannak normálisabbak is.

Idézet (Beyla @ 2013.11.24. 22:33)
Én nekem megint a migrénes fejgörccsel, mint mindig ugyebár. Tegnap kora este óta fáj a fejem, és kérem szépen nem segített a Cataflam. Oké, most nem kettőt vettem be, hanem csak egyet, de kábé annyit ért, mint kakinak a pofon - semmit...
nincsen kifejezetten migrénre való gyógyszered? nekem amikor elmentem kivizsgálásra, a doki írt fel Zomigot, amitől mondjuk majd meghalok, illetve a migrénem elmulasztja, de olyan rosszul vagyok tőle, hogy az első egy órában csak azért tudok könyörögni, hogy valaki vigyen be gyomormosásra, olyan erős mellékhatásokat eredményez pár percen belül, de használ. illetve a nem olyan erős fejfájásoknál a Quarelin vált be, nekem csak a kis általános fájdogálásoknál ér csak bármit a Cataflan. bár mondjuk azt a gyógyszert, amit nekem adtak migrénre, senkinek nem ajánlom, úgy tudom, be is tiltották egyes országokban olyan erős, komoly függőségeket kiváltó anyagok vannak benne, de biztosan vannak normálisabbak is.
2013. november 25. 16:45
#6796
JapaneseGirl۞ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.11.23. Hozzászólás: 3498 Csatolások: 168 Azonosító: 215737 offline |
a kétszínű embereket rühellem! az olyan gyáva embereket,akik nem bírják a másik szemébe mondani,ha valami bajuk van velem,vagy a barátnőmmel!
1: ha engem akarnak bántani akkor ne a barátnőmmel szívózzanak,mert azt nagyon nem szeretem!
2: ha bajuk van akkor azt a szemembe mondják és ne a hátam mögött beszéljenek ki!
Utálom az olyan embereket,akik azt mutatják,hogy minden rendben és mosolyognak a pofánkba amikor ki nem állhatnak minket!
Hát b*sszák meg!

2013. november 25. 16:55
#6797
Hazajövök fáradtan, fájós bokával. Felmegyek tesómhoz, aki kb. már 2 órája itthon van, megkérdem, begyújtott-e? Válasza: Nem, mehetsz is le.
Szóval, lementem, sajgó bokával a r*hadt meredek lépcsőn, begyújtottam, tiszta kormosan felmászok, elmosogatok, mert azt se bírta megcsinálni, és még én leszek leb*szva, mert megettem az utolsó 2 szelet tortát, mert éhes is voltam. remek.
2. A tortáról jutott eszembe: A szülinapomat jövőre tarjuk meg. Kettőt egyszerre. Amikor a mostani nyáron volt. Amikor anya 2 hétig szabin volt, de nem tartottuk meg. Nem kaptam ajándékot, se tortát se semmit. És még nem is sírtam. Anya előtt.

2013. november 25. 16:56
#6798
Előző héten ugyebár hozzászoktam, hogy nem kellett túl korán kelnem, és még nem álltam vissza, ennek következtében már reggel fél órával később keltem fel, szóval az egész kora reggel kész kapkodás volt, pedig reggel jobban szeretek kicsit lassabban készülődni, és átgondolni a napot. Aztán emiatt itthon hagytam az inni, és ennivalómat, és már kezdek baromi éhes lenni. Továbbá kémiából megint elvesztettem a fonalat (nem mintha eddig meg lett volna), szóltam a tanárnak, hogy nem e magyarázná el, erre még neki állt feljebb, mintha tehetnék én róla, hogy nincs hozzá képességem. Tesin kosaraztunk, és megint szépen átrendezték a képemet, vagy ötször úgy jó erősen eltalálták a fejemet, a tanár meg amikor hallotta, hogy ezek után kisebb káromkodás tört ki belőlem, közli velem, hogy "most, hogy így párszor fejbe dobtak, még hülyébb leszek, mint eddig voltam?" - hát kösz' a biztatást. Nem rég értem haza, de holnapra még meg kell tanulnunk egy b.szott hosszú verset, szóval nehogy egy kis szabadidőm is legyen, azért is tanuljak késő estig. Holnap pedig nyolc órám lesz, ebből öt órán dolgozatot írunk, hárman pedig témazárót.
2013. november 25. 17:01
#6799
Az egyik gyáva barátommal... Összevesztünk, mert kiakadt valamin, fogalmam sincs min, egy aprócska félreértésen, és mintha nem is lennék a haverja, hanem egy kis senki, még meg is kérdezi, hogy ki vagyok én, hogy ilyet mondok neki?! Kezdjük ott, hogy vicc volt, nem is bántó/ sértő, de mindegy. Nekem sem kellett több, alapból olyan vagyok, hogy én is rögtön támadok, nem tehetek róla, azóta nem beszélünk. Tegnap volt valami, amire elmentek az osztálytársaim, Ő is ott volt, és írtam neki, hogy milyen volt, végül kik mentek el, erre nem képes válaszolni egy szót sem, inkább gyorsan, ha felmegyek fészbúkra, gyorsan lemegy. Alapból csak chatelésre használom, de jó látni, hogy nézem ki van fent, egy perce fent volt, de kettőt pislogók és már nem. Felnőhetne egy kicsit, és válaszolhatna, nem kéne folyton durcáznia... Lehet, hogy nem olyan nagy probléma, amilyennek tűnik, de nekem fáj, alapból bármit megtennék a barátaimért, nekem valóban fontosan
2013. november 25. 20:28
#6800
ddora7visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.08. Hozzászólás: 332 Csatolások: 4 Azonosító: 132828 offline |
Azzal,hogy mindenhol esik a hó csak nálunk nem még délen is esik,ahol melegebb van,erre meg csak borongott egész nap. Én tél imádó vagyok,imádom a havat,a hangulatát,mindent a télben. Ez nekem nagy csalódás,egész nap reménykedtem,hogy erre is jön,lestem az időképet,de semmi. Ugyanaz lesz,mint tavaly,hogy nyugaton lesz hó,keleten meg nem
Meg a suliból is elegem van+néhány emberből. Nagyon le tudnak fárasztani az állandó pörgésükkel.

18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő

Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre

Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos

Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem

Jelentkezett egy szerepre.
Már nem kellene, Britney Spears mégis fizeti a gerektartási díjat exének

Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez

Újra találkoztak a válás benyújtása után.