Ma éppen mivel van tele a tököd?

A pasikból. Ha nem kapnak meg valamit, akkor az megbocsáthatatlan, de ha éppenséggel ők nem teljesítenek valamit, és szóvá teszi az ember, akkor ki vannak akadva. Fuck logic!

Már megint azzal a két idióta osztálytársammal...

A kölykökkel. Az államat még mindig kapirgálom fel a földről, hogy mit meg nem engednek maguknak ezek a taknyosok. Olyan hangnemben beszélnek egy kollégámról - aki egyébként nagyon aranyos, lelkiismeretes, kedves ember - hogy én szégyellem el magam. Hihetetlenül pofátlanok, nem csak a háta mögött, vele szemben is. Csak lestem, mikor megláttam, hogy szóltak hozzá és miket sutyorogtak utána... Jó modr 0. Ráadásul üvöltöznek egymással, ez a beszélgetés. Nekem meg már szétmegy tőle a fejem. Rájuk is szóltam, de nem zavartatták magukat. Elkeserítő, hogy ez az új generáció. Egy rakás tapló, tisztelet a kivételnek. Utálom ezt mondani, de nincsenek jó tapasztalataim a mai gyerekekkel.

Most azzal, hogy hetek óta várom a harmadik fellépő nevét az Aerodrome Festivalon, és abban a hitben éltem, hogy a kedvenceim jönnek, erre a facebookos oldalon a szervezők kiposztoltak egy képet, ami alapján sanszos, hogy a Limp Bizkit jön, és nem az A7X. Kicsit csalódott vagyok. Egyedül annak örülök, hogy még nem vettem jegyet. El sem hiszem... Annyira örültem volna, hogy jönnek, és láthatom őket meg minden. Legnagyobb álmaim egyike...
De ez van, beletörődtem. Csak akkor nem kellett volna ennyire rámenniük a szervezőknek, hogy biztos az A7X lesz.

És most képzeld el: milyen egy kivételnek ezek között élni, úgy, hogy ő is a generációjukhoz tartozik? Csak lenézik, és ő a retardált...

Sajnos...

KI az az elmebeteg,perverz állat,aki összehozza az ikreket??? o.O (szeretem a yaoit,de ez már mindennek a teteje ><)

Azzal, hogy betegen kellett suliba mennem. Reggel alig bírtam reggelizni, annyira fájt a torkom. A suliban aztán vettem forró teát, ami jót tett, de csak átmenetileg (ez második óra után volt, tehát akkor még hat tanóra volt hátra). Hatodik óra felé már kezdtem szédülni is, de volt nálam gyógyszer, azt bevettem, szóval legalább a torokfájás enyhült kicsit. És akkor jött a katasztrófa. Hetedik és nyolcadik órában volt német témazáró illetve szóbeli vizsga. A témazáró maga a tragédia, egyrészt, mert akkor már a fejem is fájt, ráadásul kb. minden harmadik percben ki kellett fújnom az orrom. Csodás. A szóbeli pedig... hát, ott pont azt a kérdés sort kaptam, amelyiket a legkevésbé tudom, szóval ezt még egészségesen is elrontottam volna.

Az meg csak úgy pluszban idegesít, hogy félévenként egyszer van olyan étel a menzán, aminek jó íze van, és én pont akkor vagyok olyan beteg, hogy semmilyen ízt nem érzek, és nyelni is alig tudok...

Van egy végzős csaj a sulinkban, akiről némrég kiderült, hogy szünetekben Svájcba jár és az ősi mesterséget űzi. Ez már önmagában elég gáz, de ez a csaj még kiírja Facebookra, hogy mindenki irigykedik rá, mert ő gazdag, és nekiáll arcolni, hogy mi mindent szedett össze ezzel a melléktevékenységével. Én a helyében elbújnék inkább.

A volt barátnőmmel...

A kétszínűséggel. Én vagyok a sz*r és akit úgymond utálni kell vagy egy-két személynek az osztályból, holott én SEMMI rosszat nem tettem ellenük. Annyi csupán a bűnöm, hogy én tanulok. De szó szerint. Már nem egyszer előfordult, hogy feltűnően tényleg irigykedtek mert engem megdicsért a tanár. Mint az alsóba esküszöm. Vizsga előtt állunk, már egy hónapja fel van adva 3 tétel, hogy tanuljuk, mert háromra kapunk egy jegyet. Aránylag nem is nehezek a tételek még, szóval nem nagy erőfeszítés lenne megtanulni, mert úgy gondolom a Himnuszt és a Szózatot és azoknak az elemzését alap dolog, hogy tudja az ember. De most én vagyok a sz*r, akire pofákat kell vágni, mert én mondjuk vettem a fáradságot és megtanultam.(Még 2-3 évvel ezelőtt, amikor tananyag volt, most már csak ismételni kellett) Csak az a baj, hogy engem pont nem érdekel ki mit gondol. Csak azért nem fogok tanulni egy szót se, mert úgy """menőbb""" leszek a szemükbe. Nyilván. Már pont a többi véleményére fogok adni, és miattuk csesszem el a jövőmet, mert én felvágózni akarok... De persze máskor meg tudnak nyalni ha valamit akarnak. A hányinger elkap az ilyenektől.

A másik meg, két napja az egyik osztálytársam tesi órán beállt a fiúkhoz focizni és véletlen tarkón rúgták, később otthonról a mentő vitte be, mert egyre rosszabbul lett, kiderült, hogy agyrázkódást kapott. Mikor ezek meg megtudták csak annyit mondtak, hogy "hála a jó égnek". Most tényleg normális az ilyen? Lehet, hogy nem bírják egymást, de azért ilyen undorítóan nem kellene viselkedni. S ez szintén ugyanaz a két személy. Istenem, már alig várom, hogy elkerüljek innen.

Gyakorlatilag már mindenből. Az utóbbi időkben levegőt alig kapok, minden második héten beteg vagyok, ami abból is adódhat, hogy jó pár hónapja már nem tudtam magam normálisan kialudni, az immunrendszerem meg tisztára le van gyengülve. Először is, a suliban olyan szinten le van az ember korlátozva, továbbá azt hiszem, a mi osztályunk a leghangosabb a suliban, ezek ordibálnak át egymásnak a terem két végéről, a lányok visítoznak a mittudomén milyen cuki kis kedvencük új képétől, vagy épp számától, a fiúk az osztályteremben fociznak, nem bírom követni, mikor fog jól eltaláni a labda. Egész nap abba a kibírhatatlan zajba/ordibálásba vagyok, holott sokkal jobban szeretem a csendet, és a nyugalmat. Haza esek, a fejem olyan szinten fáj minden nap, nem bírom ki már néha, azt az állandó alapzajt még itthon, a csöndben is hallom néha a fejemben. Aztán, legtöbb tanár igen erősen azt hiszi, hogy csak az ő órájára kell tanulni, így olyan házikat ad, amivel örülök, ha három óra alatt végzek, vagy ugyan ez van bármilyen szóbeli tanulás szempontjából is. Két nappal szólnak a témazárók előtt, és tisztára képességük van hozzá, hogy megérzik, ki az, aki nem tanult semmit, és úgyis mindig azt feleltetik. Ha pedig a fontosabbakat részesítem előnybe, mondjuk az érettségi tantárgyakat, meg amikkel a továbbiakban tovább szeretnék foglalkozni, akkor már a többi tanár pampog, hogy az ő órájára mért nem tanulok, vagy, hogy a rajz, ének, meg ilyesmik is ugyan olyan fontosak, mint a többi... persze. Nagyjából már napi szinten, amint hazaérek, elkezdek bármit csinálni, és elbőgöm magam. Az osztályom olyan szinten leszívja az erőmet, facebookra hetek óta bővebben fel sem mentem, ugyanis szó szerint hányingerem van, hogy a kedves szveg osztálytársaim, és ismerőseim ott mutogatják magukat, meg bombázzák a felhasználójukat gusztustalanabbnál gusztustalanabb kacsaszájas, bepózolós képekkel. Én, illetve még pár ember meg le van nézve, csak mert nem olyan zenét hallgatunk, ami most menő, vagypedig mert nem a facebookon éjlük a mindennapjainkat, és mert nem vagyunk sznob majmok, és csak akkor jönnek oda, ha nincs ott épp a besztfrendjük, vagy ilyesmik, tisztelet a kivételnek, mivel azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek barátaim az osztályban. Minden szemszögből az emberek nagytöbbsége addig kedves, meg minden velem, amíg el nem mondta a világi problémáját, meg, hogy mennyire kib*sz vele az élet, de már erre viszont nem képes, hogy meghallgasson, vagy utána is hozzám szóljon, ha már nem az ő gondjai a táma. Barátnőmet is minden reggel, meg szünetekbe is én vígasztalom, az utóbbi időkben rengeteg egyest kap, kikészíti, úgyhogy már az is napirend szerű, hogy szünetekben lelkibeszédeket kell tartanom neki, az életről, meg mindenről. Az alvással is problémába vagyok, az utóbbi hónapokban még egyszer nem aludtam ki magamat úgy igazán, este tizenegy, éjfél előtt el sem tudok aludni, forgolódok, és éjszaka is nem egyszer ébredek fel, rémálmaim vannak, aztán meg reggel hatkor kelek, hogy ne késsem le a buszt. Továbbá anyuéknál mindennapos a vita, kivannak mindketten merülve, olyan szinten munkamániások, hogy nem tudnak nemet mondani senkinek, semmilyen kérésére, munka szempontjából, anyu emiatt tiszta kimerült, ami megint rajtam csattan, ki máson, mégis? Haza jövök, bármit csinálok, az már rossz, abba is beleköt, hogy ha levegőt veszek, állandóan duruzsol, és kibírhatatlanul magyaráz. Elegem van...

Amikor hallok két nyomi gyereket, akik szidalmazzák szerencsétlen buszt, hogy, őket idézve: "ezzel a ronccsal" mennek haza, az felülmúlhatatlan. Komolyan rohadtul idegesít, hogy képtelenek értékelni a büdös roncsot, ami ha nem lenne, a kövér s*ggük nem kerülne haza. Ráadásul nálunk még nem is olyan, mint a BKV, vagy olyan helyeken, ahol megy a panaszkodás a buszok állapota miatt, itt teljesen normálisak. Semmit nem tudnak értékelni... meg ha tudnák, hogy a modernebb buszok jóval nagyobb "roncsok", mint a régiek.. :'D

Tulajdonképpen a magyartanárrommal. Nem elég, hogy olyan dolgozatokat hozott ma be kijavítva, amit még októberben/novemberben írtunk, amik mondjuk sokaknak segítettek volna, hogy a jobb jegyet kapják meg félévkor, még váltig állítja, hogy én jelentkeztem a szavalóversenyre. Pedig nem. és nem hiszi el nekem! Szerinte elfelejtette, hogy jelentkeztem, merthogy ő engem írt fel elsőnek! Még neki áll feljebb. Pedig tisztán emlékszem, hogy nem jelentkeztem. Annyira idióta azért még én sem vagyok, hogy ilyet elfelejtek. És mondom neki, hogy biztosan nem jelentkeztem, mire azt mondta, hogy most már mindegy, megtanulom, mert felírt.

Szerdán voltam orvosnál,nem elég,hogy időpontom volt,de 17 óra helyett 19-kor jutottunk be.Már fáradt voltam mire bejutottunk,mert 16:45-től 19-ig egy helyben ültem,a vége fele mentem ki egy kicsit.Egy nő bement a kisfiával az orvoshoz mikor a nővér egy kislány nevet mondott... Bement csak úgy szó nélkül Ha mi kibírtuk akkor ő is kibírta volna,de mindegy.A várakozóba hallottuk ahogy a kisfiú sírt mikor az EKG-t csinálták.Amikor nekem megcsinálták az EKG-t át kellett mennem egy másik helyre,hogy a következő embernél csinálják meg.Az ultrahangon is elkezdett sírni,minek?Nem bántja a gép se az orvos.Tudom,hogy kicsi meg lehet,hogy először volt ott,de minek kell sírnia?Mikor nekem csinálták először az EKG-t vagy az ultrahangot nem sírtam.Jó,hogy nem voltam óvodás... Aztán az orvos megcsinálta az ultrahangot mikor megmondta,hogy rosszabbodott az állapotom ezért elküld MR-re
A másik pedig a kisgyerekekről.A Gyermekvárosban ahová suliba járok ott óvoda és általános iskola van.Amikor tesi vagy rajz óránk van máshol van a terem ezért vagy a kastély előtt megyünk el vagy a susnyás helyen megyünk ahol a kis kölykök játszanak.Rendben játszanak,nem zavarnak,de ahogy beszélnek.Olyan csúnyán beszélnek és még 7 évesek sincsenek,de már tudják a szó jelentését Én 7-8.-ba beszéltem csúnyán,de nem beszéltem óvodába,se alsós tagozatban.

Egyik drága jó ismerősöm, fészbukkon kirakta profilképének, azt a nőt, aki olyan betegségben szenved, hogy bármennyit eszik nem tud hízni, plusz olyanban, hogy már gyerekkorában elkezd öregedni. A napokban jelent is meg róla cikk itt starity-n.
http://starity.hu/magazin/47724-lizzie-velasquez-a-vilag-egyik-leginspiralobb-szemelyisege/

A képe alatt meg mennek a gúnyolódások, és szebbnél szebb jelzőkkel illetik a nőt. Fogadok, hogy fogalma sincs semmiről, hogy egyáltalán mi miatt néz ki úgy ahogy, csak gondolta jó poén lesz kirakni, had röhögjenek kicsit. Hát én velük ellentétbe nem tudok röhögni ezen, de biztos bennem van a hiba. Hagytam is egy nem túl szép üzenetet a kedves hölgynek, amiben nem a kedves és nőies oldalamat vettem elő...

Egy héten egyszer nézek föl, akkor is ilyeneket kell látnom, komolyan a tököm tele van ezzel a sz*rral, ha nem kéne a suli miatt, rég letöröltem volna magam. De persze a drága jó tanárok is csak oda tudják föltenni a leckét, nem ám lediktálni mondjuk órán, á, dehogy, mit is képzelek, végül is nem azért járunk iskolába, nem? Jó felé halad a világ, mondhatom...

Nem szokásom panaszkodni, de mostanában kicsit sokat stresszelek legfőképpen a suli miatt. Jelenleg (egyrészt) a füzetekkel és a tételek kidolgozásával van tele a micsodám. Ahány tétel van összesen, szinte ugyanannyi füzetben megtalálhatóak. Egész nap csak másolgattam át egy új füzetbe, mivel szeretem ha egy helyen vannak, és jó ha gyors tempóba haladok, annál hamarabb végzek legalább velük. Érettségi előtt is ezt külön füzetes másolást követtem, igy sokkal áttekinthetőbb, és könnyebben megtudom tanulni, mint például gépről, ahol valami eltereli mindig a figyelmem, vagy épp a könyv, ahol pedig szinte ki se tudnám szűrni a fontos részeket, és belezavarodnék. Na de a 'rizsálásomat' félretéve pedig még a felénél se járok, mivel valamelyik csak ellett kezdve az egyik füzetbe, a másikba pedig elől és hátul is van össze-vissza tétel, amelyik közül lehet az egyik nem is az. Szóval dehogyis bosszantó ! Emellett ott vannak a beadandók, prezentációk, aminek egy része szerencsére kész van, de még mindig van 1-2 kidolgozandó sajnos.. Március 15.-re pedig 20 db menükártyát kell(ett) csinálni, de még időm se volt elkezdeni, vagyis inkább lusta voltam és amúgy se vágom nagyon, hogyan kell pontosan a tanár utasitása szerint elkésziteni. De szerintem még a többiek se kezdték el, ahogy őket ismerem - még lehet eszükbe se volt, vagy tojtak rá - szóval még addig nyugodt a lelkiismeretem.

Az egyik tanárnőmmel...
Tényleg nem szoktam tanárokat szidni és még nem szóltam be soha egynek sem (és nem is valószínű, hogy ez valaha meg fog történni, amilyen beszari vagyok...), de ma sikerült, úgy felrántania, hogy azt hittem, ott helyben megfojtom... Én tényleg próbálom megtalálni a tanáraim dolgaiban a logikát, mit miért csinálnak, mert hát mégiscsak ők az idősebbek, tapasztaltabbak, okosabbak, értem, hogy miért kell az a sok dolgozat, házifeladat, magolandó szöveg... De amikor valaki tiszta rosszindulatból ad olyan jegyet, amit az illető nem érdemelne meg, ráadásul, olyan anyagra, amit nem tanultunk, aztán még képes meg is magyarázni, hogy márpedig azt tudni kéne, akkor azért bennem is felmegy a pumpa. Főleg, hogy nem is rólam van itt most szó, hanem egy olyan emberről, aki nagyon közel áll hozzám és borzasztóan éreztem magam, már a gondolattól is, hogy nem tudok neki segíteni. Szólnom kellett volna, legalább annyit, hogy ez a rész nem volt feladva, vagy valami, de képtelen voltam rá, utána meg jött az a kínos vállveregetés, amit kreatív ötlet híján a szomorú embereknek szoktam adni... Én tényleg próbálok jó barát lenni, de nem megy, nem tudom mit kell ilyenkor mondani, nem vagyok jó emberek felvidításában, csak együtt érezni tudok, amitől max. én is szarul érzem magam, amit viszont kimutatni nem merek, mert félek, hogy azt gondolják, hogy azt képzelem, nekem rosszabb, holott semmi ilyesmiről nincs szó... Ráadásul ez egy olyan ismerősöm, aki ennek pont az ellentettje: mindig tudja mit kell mondani, nem egyszer húzott már ki a depresszióból egy mondattal, erre mikor neki lenne szüksége valami ilyesmire, akkor csak állok ott, mint egy barom...

Az ilyen gyerekek már alapból félnek állítólag a fehér köpenytől. Még hónapokkal ezelőtt a másik gyermekklinikán beszállt mellém a liftbe egy anyuka, meg egy apuka a nagyjából két éves gyerekével. Hát az úgy elkezdett ordítani a liftben, mintha éppen nyúznák. Aztán az anyuka elnézést kért, hogy a gyerek fél a fehér köpenytől és amint meglátott talpig fehérben, elkezdett hisztériás rohamot kapni. Én múltkor nem vállaltam a felelősséget, mert még nem vagyok dolgozó, de az egyik kislány nagyon kicseszett velem, pedig már lazán volt ilyen 6-7 éves. Rám bízták, hogy szedjem ki a branüljét, mert megy haza. Még hozzá sem értem és a gyerek úgy ordított torka szakadtából, hogy a felnőtt traumáról jöttek át kíváncsiskodni. Szimplán csak hisztizett, mert még tű sem volt a kezemben és megértetni nem tudtam a kislánnyal, hogy azt a csúnya nagy műanyag dolgot csak kiveszem és letapasztom neki. Aztán végül szóltam az egyik alkalmazottnak, hogy szedje ki a gyerekből, mert én hozzám nem nyúlok amíg úgy dobálja magát hisztériázva, mint akinek epilepsziás rohama van. Sok gyerek amúgy a kórházi környezetet tartja frusztrálónak egyébként és túlnyomú részt amiatt sír. Pár hónapja egy Down-szindrómás kislánynak fogtam a kezét, mert nem találtak neki vénát. Vagy háromszor megszúrták szerencsétlent, aztán nagy nehezen sikerült levenni. Hát az nagyon cuki volt egyébként. Magához ölelt, szorította a kezemet meg minden. Szóval olyan furcsának hatott, hogy egy amúgy is beteg gyerek kibírta egy könnycsepp nélkül a tíz percen keresztüli folyamatos szurkálást, míg egy egészséges kislány meg nem, hogy kivegyem a branült. Többségük hisztériázik és baromira rájátszik a dolgokra sajnos.

On:

Jelenleg nagyon sok mindennel egyébként. Az állandó jellegű fejfájásomtól már kezdek kilenni. Reggel is felkeltem és egy félkanál lekvárba kevertem két milli Algopirint. Az olyan hat órára vette ki a fejfájásomat, mert azóta újabban olyannak érzem, mintha szét akar robbanni. Pluszban hányingerem van a gusztustalan emberektől, akik összehazudnak minden sz*rt, aztán jönnek magyarázkodni, hogy hát az nem úgy volt. Én még ennyi rosszindulatú embert nem láttam egy helyen még egyébként. Gusztustalan az egész. Mindenki rendesen keveri a sz*rt és utána rajtam csattan az ostor, pláne olyan dolgok miatt amiket soha sem tettem és soha sem mondtam. Komolyan, ha az emberek ennyire sötétek b*szdki, akkor inkább kilövöm magamat a Tatooine-ra, még az is jobb lenne. Valamint a hasam is görcsöl és holnap is dolgozatot írok, mert hát miért is ne. Egy hónapja nem áll másból az életem, csak abból, hogy dolgozat, dolgozat, dolgozat, meg dolgozat, meg felelés. Kezdek ott tartani, hogy lesz*rok mindent, mert már annyira ki vagyok merülve.

Azzal, hogy megint úgy érzem, rossz generációba születtem. Utálom azt a generációt. Utálom, hogy itt az én zenei ízlésem számít sz*rnak, a legtöbb velem egykorú idióta és felszínes, normális, ha egy fiú színes csőnadrágot hord, normális, ha egy lány r*bancként viselkedik... egyszerűen utálom a mai világ hangulatát. Legszívesebben előrébb tenném a születési évem kb. 20 évvel, és akkor a 90' - es években lennék annyi, amennyi most. Az tetszene. Mondjuk, lehet hogy akkor meg azt utálnám, de ezt már sosem tudjuk meg... Azt sem bánnám, ha csak tíz évvel előbb születtem volna. Akkor, amikor a testvéreim, már annak is nagyon örülnék. Istenem, mit meg nem adnék, ha emlékezhetnék valamire a 90' - es évekből... ha csak két évvel korábban születek, mint egyébként, már az is nagyon jó lenne. És akkor kicsit még korban is közelebb állnék a családomhoz..