Ma éppen mivel van tele a tököd?

Az érzéseimmel...

Egyik pillanatról a másikra, mint akinek felborították az érzelmi rendszerének biztonságát. Egyik pillanatban felhőtlenül mosolygok, és nevetek, a másikban elkap egy hatalmas lelki válság, és a legszívesebben szét bőgném az agyam. Már pár napja megy így, de egyszerűen nem bírom felfogni, hogy miért. Talán ez az időjárás, vagy az, hogy kib*szott szeretet hiányom lett, és valahogy, valami hiányzik. A barátom messze lakik, így rá telefonálás közben számíthatnék, de mindig elég gyorsan leteszi. S a legrosszabb, hogy, amikor ebbe a lelki állapotba kerülök, senki nincs a közelben, akire támaszkodhatnék, mert mindenki eltűnt, senkit nem érdeklek, és ez csak fokozódik. Lassan már éjszaka is úgy alszom el, hogy közben könnyezem, mert elhagyatottnak érzem magam. Bezzeg, ha másnak kell egy kis segítség, mert épp tele a töke, én ott vagyok, és próbálok segíteni, és már ott a vállam, hogy azon sírjon...de nekem nem ajánlja fel senki..végülis... minek?!...el vagyok én egy magam is...

Kedden írtam az egyik kedvencemnek egy üzenetet fészbúkon, amiben feltettem neki két igen fontos kérdést. Másnap látta is, hogy írtam neki, de nem válaszolt. Gondoltam, biztos nem ér rá, vagy valami. De itt van péntek este, csomószor azt látom, hogy fent van, és nem válaszol. Kezd eltűnni belőlem az a kis remény, hogy majd válaszol... Pedig tökre vártam a válaszát, most meg elég csalódott vagyok. Persze azt mondom magamnak, hogy pár nap, és már nem leszek az, de miután most is perceként nézem, fent van-e, válaszol-e (pedig jelenleg éppen koncertezik), valahogy úgy érzem, a csalódás napról-napra erősödni fog... De persze legyünk pozitívak, még válaszolhat.

A legjobb barátnőm tőlem kért tanácsot pasi ügyben. Oké, ez még elviselhető, mert szokott, meg nekem sírja el a bánatát, és tényleg természetes, hogy meghallgatom, de soha nem volt még barátom, honnan tudjak én bármit is?! Ráadásul most egy olyan sráccal van együtt, akibe totál bele voltam zúgva. Azt mondta, "sehogy" nem érzi magát vele, csak vannak, de már nem táplál iránta különösebb érzelmeket. A tavalyi barátjával is így volt, akkor azt tanácsoltam neki, hogy mondja el a srácnak, mert egyiküknek sem jó, ha túl sokáig tagadja a dolgot. Meg is tette. De most nem merem ugyanezt mondani, mert mi van, ha azt fogja gondolni, hogy én csak azért mondom ezt, mert bejött a srác? Egyébként sem szeretek beleszólni mások problémáiba, de ő a legjobb barátnőm, és ha panaszkodik, tudom, hogy valami tanácsot vár. Én viszont nem tudom, mit csináljak most. Nem mondhatom, hogy szakítson vele, az se, hogy maradjon együtt vele, attól pedig, hogy "a te döntésed", egyenesen frászt kapna. Szeretnék segíteni neki, de nem tudok hogyan, és ez irtó zavaró, tök rosszul érzem magam emiatt.

Hogy egész nap itthhon ülök

Az emberekkel. Tegnap érkeztem haza barátnőméktől Ausztriából, amiért én tényleg hálás vagyok (mármint az egész útért, vendéglátás, usw.), de egész idő alatt azt éreztem, hogy teljesen felesleges vagyok. Tény, hogy megváltoztam, mióta barátnőmék kiköltöztek, sőt, szinte teljesen más lettem, úgy érzem kinőttem őket. Ugyanis ketten mentünk ki másik barátnőmmel hozzájuk, és én csak az úgymond ,,legjobb" barátnőm unszolására mentem, mert hogy ,,ő nem akar egyedül/ nélkülem menni". Aha, igen, amíg ki nem költöztek, folyton egymással lógtak, ha én nem csapódtam hozzájuk le se szartak. Jó, hát egye fene, úgyis rég láttam kint élő barátnőmet, de komolyan nem értem magamat, hogy egyáltalán miért vállaltam be. Szokás szerint megjátszottam az agyam, mert nem akartam lehúzni senkinek se a kedvét (igen, elég gusztustalan szokás), próbáltam a régi formámat hozni, erre mit kapok? Folyamatosan csesztettek. Én vagyok a hibás, hogy magamra veszem, de kezdett olyan rosszindulatú beszólásokba átmenni, hogy már rohadt kellemetlenül éreztem magam. Régen én is ilyen voltam, állandóan mindenkinek beszólogattam, tényleg csak nagyon kevés embert kíméltem meg, és ők pont köztük voltak. Ott volt még kint élő barátnőm unokatesója is, aki teljesen ismeretlenül szintén mindig támadott... Nagyon nem tudták értékelne még egymás társaságát se. És akkor rá kellett jönnöm, hogy undorodok tőlük, de még magamtól is. Miért kell emberek között lennem, ha ugyanolyanná tesznek, mint ők, akár akarattal, akár akaratlanul... én meg tudat alatt megyek a ,,csorda" után...

Ma épp az írástudatlan, normálisan beszélni nem képes, értetlen emberekkel.

Feljövök, és a Kedvenc képem topicban ismét összetalálkozok egy ilyennel. A mai fiatalok többsége nem jár be nyelvtanórára, vagy úgy magát az iskolát kerülik, de nem ez az első ilyen, és nem csak itt fórumon találkozom velük. Az utcákon sétálva hallom, ahogy ezek beszélnek, és a hátamon feláll a szőr, annyira irritál, és legszívesebben lekevernék nekik egyet. S amiért ez megy, az az oktatási rendszer gyengülése. Unokaöcsém is, most megy negyedikbe, de amit művel Nem tud helyesen írni, nem tud olvasni rendesen, nem képes értelmezni a dolgokat, és nem tud szinte semmit. Itthon nem oldja meg a példákat, ha mégis, akkor tele hibákkal. S a tanárok átengedték S nem csak ő van így, mert nálunk a SZAKKÖZÉPBEN is van egy-két negyedikes (!!) akik nem tudnak olvasni, és leírni is csak a nevüket tudják helyesen, és ez folyik a KÖZGAZDASÁGI szakon!!! Ennek az oktatási rendszernek már leáldozóban van úgy látom... meg hát azért a diákok sem piskóták az biztos. Tisztelet a kivételnek!

Gyűlölöm, hogy ötévesként kezelnek itthon, és nem ismerik, hogy számomra mik a fontos dolgok, és szinte semmit nem tudnak rólam, mert nem hagyják, hogy megnyíljak...

Azzal, hogy megint olyan emberek lökik nekem azt az álszent dumát, hogy nagyon szeretnek és aggódnak értem, akik annak örülnének a legjobban, ha egyszer csak feldobnám a talpam...

Nyár eleje óta nincs laptopom (megöregedett és úgy döntött, hogy ellenáll, amikor be akarom kapcsolni), de a szüleim megígérték, hogy ha mennek a szerelőhöz egy másik laptop miatt, majd viszik ezt is. Oké. Van itthon egy másik gép is, használom azt. Azóta már voltak a szerelőnél, de az én laptopomat nem vitték, mondván, hogy az nem olyan fontos. Rendben, csendesen kidühöngtem magam, túléltem, ennek már egy hónapja. A gép még mindig nem működik, úgyhogy még mindig a közös családi számítógépet használom. Régóta tervezem, hogy megnézek egy filmet, ma végre rászántam magam, csináltam popcornt, leültem megnézni. 10 percet láttam belőle, amikor is odajön a tesóm (akinek mellesleg van egy tökéletesen működő laptopja, itthon), hogy ő ezt a gépet akarja használni, várjak egy tíz percet. Vártam tíz percet. Aztán még tízet. Másfél órája várok, és mivel a holnap korán kell kelnem, a filmet már biztos nem tudom megnézni, mert még sok volt belőle (ahogy írtam, csak 10 percig néztem). De ha neki van saját laptopja, ami még működik is, akkor mért nem azt használja?! megyek és seggberúgom

A tesómra a mai nap idegbaja van biztos tudjátok,hogy értem

Azzal,hogy eltörtem én hülye a kezemet..

Ma Facebookon rámírt egy fiú, akivel csak egy hétig voltam egy táborban. Azzal kezdte, hogy boldog szülinapot kívánt. Mondom jó, oké. Erre közli velem, hogy nagyon szereti a profilképemet, és szerinte gyönyörű vagyok. Kicsit ledermedtem, nekem ilyen fiú még nem mondott (más se nagyon). Hát udvariasan megköszöntem, de azért leírtam, hogy csak a Retrica miatt nem látszok olyan nyominak azon a képen. Folytatta, hogy neki elhihetem, hogy a valóságban is szép vagyok. Nekem ilyen helyzetekben semmi, azaz semmi tapasztalatom sincs, és azért is furi ez az egész, mert a barátnőmnek tetszett, számomra meg teljesen semleges volt a gyerek. Kedves volt, meg vicces, és nem is ronda, és egy pillanatig sem gondoltam volna hogy ilyet fog írni nekem. Gondolom sok lánnyal ilyen, bár ki tudja, de én még abszolút nem szoktam hozzá ahhoz, hogy csak így rámírjon egy fiú. Most elhívott minket a barátnőmmel teniszezni (mert ő is teniszezik), és remélem, hogy tényleg csak egy ilyen baráti teniszezés lesz... a másik probléma mondjuk, hogy ő Veresegyházon lakik.
Szóval igazából azzal van tele a tököm, hogy ma vagyok tizennégy éves, és rádöbbentem, hogy rohadt éretlen vagyok, különösen az ilyesmihez. Nem tudom, mihez kezdenék, ha élőben dicsérne meg egy fiú, vagy esetleg kettesben el kéne mennem vele valahová. Olyan szánalmas vagyok, meg is értem, hogy eddig nem próbálkozott nálam senki.
Mondjuk az meg a másik, hogy nekem jelenleg semmi szükségem semmiféle kapcsolatra, holott néha nagyon egyedül érzem magam, de igazából rájöttem, hogy semmi értelme korán kezdeni (nekem ez korán van), mert úgyis csak elbénáznék mindent (egy értelmes szót nem tudnék szólni egy fiúhoz, miután megdicsért), és akkor amiatt lennék magam alatt. Plusz van nekem ám egy szerelmem, igaz, hogy őt aztán halálomig bálványozhatom, semmire nem megyek vele, de kit érdekel.
Szóval összességében saját magamból és az éretlenségemből van elegem.
Az éretlenséget nem a kapcsolatra mondtam, hanem arra, hogy nem vagyok képes fiúkkal kommunikálni.

A lábam és a papucsom feltörték egymást. Igen, jól olvastátok. :'DD

A YouTube-os videók előtti reklámokkal

Felhúzhatnám magam, de inkább csak röhögök.

Reggel lementem a boltba, hogy vegyek egy zsák almot a nyuszimnak.
Félúton elkezdett esni az eső ÉS az egyik cipőm sarka váratlanul teljesen levált, de hogy teljes legyen az örömöm, nem volt alom a boltban. Ez nem az én napom.

off: adblock.

on: nevelőapám imádkozó sáskát tart "háziállatként". a kis dög tegnap ahogy menni akartam lefeküdni, valahogy bemászott az ajtómnál. majdnem szívrohamot kaptam, ahogy elkezdtett itt zörögni. oké, helyetcseréltünk, kiköltöztem a konyhába, nekem aztán tök mindegy, hogy az ágyból írogatok-e másoknak vissza vagy a konyhából. aztán hirtelen (hah, vagy háromnegyed óra kint tökölés után) ott, volt a fejem fölötti polcon. újabb szívrohamközeli állapot, én betegesen félek minden bogártól, rovatról, meg a madarakat leszámítva mindentől ami repül. visszajöttem, de a bogaraimat bezzeg b*szott megenni, mert azok meg valahogy bejöttek a szúnyoghálón át, csak mert írtam, és égett a nagy lámpám. őt hallottam, hogy zörög odakint, ezek a kis szarok folyamatosan koppantak neki a falnak meg a lámpabúrának, amit se a kinti részegek óbégatása, se a zeném nem bírt elnyomni, úgyhogy alig bírtam elaludni. csodás éjszakám volt.

Ma...a nyárral.

Egyrészt az időjárás, mivel nem volt igazán soha jó idő ezalatt a több, mint két hónap alatt, ha meg jó idő volt, akkor ki sem lehetett menni, mert annyira fülledt, párás idő volt. Azért sokkal jobban örülök, hogy ha meg lehet dögleni a melegben, de nem a párától, hanem úgy igazán a melegtől. Aztán a másik, hogy mindenki eltűnt, senkivel nem tudtam rendesen kommunikálni, már egy csomó minden felhalmozódott bennem, és már nincs több hely. Kiadni magamból meg lehetetlen...na mindegy. Aztán meg halálhírek. Esküszöm, hogy egy barátomat idézzem, valami nagy gikszert csinálhattunk nyár előtt, hogy ilyenek történnek. Most komolyan. Elsőként még egy hete sincs, hogy Bajor Imi meghalt, erre ma felkelek, és üldögélek gyanútlanul a kávém felett a gyomromat fogva, ami igencsak fáj még mindig, és nővérem jön ki, és odavágja 'Robin Williams meghalt.' A fejem azt asztalon landolt, és még legalább 50x ugyanoda visszaesett. Valahogy nem bírom felfogni már. Ez a nyár egy katasztrófa, és rohadtul elegem van. Lehetne már szeptember

Azért ezt én ilyen kerek perec nem jelenteném ki. Én a probléma gyökerét a szülőkben látom még mindig. Ha otthon a kedves anyuka-apuka nem áldoz időt a kölkére, akkor ez a végeredmény. A tanárok próbálnak tenni az ügy érdekében, de már annyi a problémás, hogy egyszerűen nem tudnak mit kezdeni velük - iskolai keretek között. Vagy haladnak az anyagban azokkal, akik veszik a fáradtságot és tanulnak, vagy toporognak helyben és az sem halad, aki egyébként tudna. Persze, vannak hiperaktív meg különleges bánásmódot igénylő lurkók, de ezt is a szülőnek kéne felismernie, vagy legalább ha a pedagógus jelzi a problémát, akkor nem kéne kiakadni, hogyhátdeazéngyerekemnemisaz, hanem esetleg tenni kéen az ügy érdekében. Persze nem azt mondom, hogy nincsenek nem pedagógusnak valók az iskolákban, meg hogy az oktatási rendszer kiváló, de én, ahogy írtam már - a probléma méregfogát a szülőknél kutatnám.

És hogy nekem mivel van tele a tököm:

A Facebookkal, illetve a rajta lévők egy jelentős hányadával. Már szó szerint hányingert kapok attól a nyáltömegtől, ami ott fogad. Ha valakinek gyereke születik, rögtön felpakolja, sőt, sokszor kirakati majmot is gyárt belőle: mindenféle idióta ruhát, kiegészítőt ráaggat és feltölti, hogy milyen cuki. Én csak szerencsétlen gyereket sajnálom: 1) szerintem marhára nem járult hozzá, hogy reklámozzák a világhálón 2) ahhoz meg pláne nem, hogy komplett idiótát csináljanak belőle. Divat volt a kisállatokat beöltöztetni, meg minden, de mostmár az emberek a saját, tulajdon gyerekükkel is megteszik ugyanezt. És ami a legborzasztóbb: még büszkék is rá. Én elhiszem, hogy mindenkinek a sajátja a legszebb, a legjobb, meg büszke és "világgá akarja kürtölni", de attól a gyereknek is vannak (személyiségi) jogai... Ha nekem egyszer gyerekem lesz, tuti nem lesz fent róla egyetlen fotó sem, de még csak azt sem fogom közhírré tenni, hogy állapotos vagyok. Senkinek semmi köze hozzá. Akit tényleg érdekel, hogy vagyok, mi van velem, az úgyis tudni fogja...

Begyulladt a szemem. Fogalmam sincs mitől, mert nem voltam strandon, és napok óta nem is sminkelek... Hihetetlenül rossz, fáj, ég, viszket. Félszemmel írok, mert anyu úgy bekötözött, mintha már nem is lenne szemem, tisztára úgy nézek ki, mint Hook kapitány, csak ő nem kamillával borogatta a szemét. Így nem tudok könyvet olvasni sem, pedig ma apa vett nekem 3 könyvet is, de nem tudok nekiállni, mert egy idő után megfájdul a pici betűktől a fejem. Most is úgy írok, hogy totál felvan nagyítva minden, hogy ne fájjon annyira a szemem, amit amúgy pihentetnem kéne, de muszáj valamit csinálnom, mert megőrülök.
Plusz ez az időjárás rendesen kiakaszt. Egyszer süt a nap, így majd' megfulladok, rá 10 percre pedig beborul és mindjárt esik.

Múltkor láttam egy olyan képet a Facebook-on ahol két kép volt (földrajzos),az egész világ zöld színű volt az volt az egyik kép,de a másik... Észak- és Dél-Amerika volt beszínezve,azért,mert a kedvenc bandám oda szoktak menni koncertezni és hát "nekik" ez a világuk.Oké,hogy oda mennek koncertezni,de voltak Németországba,Angliába akkor minek kell Amerikát mondani,hogy csak az a világ létezik,Európa meg nem Szeretem Amerikát,de néha már idegesítő,hogy eljátsszák,hogy milyen okosak vagy hülyék,utána meg játsszák az eszüket