Oké, én most mindent leírok, amit érzek. Lehet mások megutálnak ezért, lehet mások egyet értenek velem. De én akkor is leírom.
Némely divatdrukker miatt vagyok mérges. Kezdjük az első három delikvens focistával, akiket túlsztárolnak, nem a tehetségük, vagy a játékuk az első. Az number one helyen áll Messi. Nos, én tényleg nem értem miért imádják ezt az embert, örülnék, ha valaki beavatna. Mégis ki az, aki egy tizenegyest fölé rúg, de most komolyan. Azt sztárolják ennyire túl, aki még nem is tehetséges. A dobogó ezüstérmese Neymar, akit a drágalátos cuki pofijáért imádnak a legtöbben. Nos, szerintem egyáltalán nem helyes, kezdjük ott. Tehetségesnek, még úgy-ahogy az, bár ismerek nála jobbat is. És a falra tudnék mászni az olyan "fanoktól" - már, ha így merik nevezni magukat. - akik a cuki pofijáért, meg az izmos testéért szeretnek egy focistát. A bronzérem tulajdonosa Ronaldo lett. Én teljes őszinteséggel mondom azt, hogy Ronaldoba igen is rengeteg tehetség szorult, olyan trükköket hajt végre, amik engem is nagyon meglepnek. Őt nem is azért tettem be harmadiknak, mert nem tehetséges, hanem azért, mert sajnos őt is az arcocskája miatt imádják annyian tinilányok ezrei, akik csak azt hiszik, hogy értenek a futballhoz, pedig egyáltalán nem.
Megmondom őszintén, örülök annak, hogy ezt most leírtam, egy kicsit jól is esett, hogy kihoztam magamból a dühömet. Persze, vannak olyan fanok, akik azért szeretik a focistákat, mert igen is látják bennük azt a pluszt, ami minden focistát megillet. Nekem nem a játékosokkal van bajom, hanem a divatdrukkerekkel, aki nagyokosnak hiszik magukat, pedig koránt sem azok. Senki ne legyen most rám mérges, én szimplán csak a véleményem írtam le. Ha mérges lettél rám, az nem az én problémám, majd el múlik.
Ma éppen mivel van tele a tököd?
2014. október 17. 13:04
#8622
Alison Lerman♦ Princess of Persia™♦ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.30. Hozzászólás: 6379 Csatolások: 1346 Azonosító: 134139 offline |
Igazából ez nem egy eget rengetően súlyos probléma, viszont számomra fontos.
Amióta az oldal tagja vagyok, sőt, korábban is, James Franco volt a kedvencem. A legeslegnagyobb. Mindig is ő állt a dobogó tetején, áradoztam róla, ittam a szavait, a munkáit, alig vártam, hogy kijöjjön az új filmje. Aztán 2012 után, vagy lehet már korábban is, csak nem vettem észre, minden megváltozott. Nemcsak szörnyű és csapnivaló munkákat ad ki a kezei közül legtöbbször, hanem a magánélete is egy káosz. Eddig mindig támogattam, kimagyaráztam a dolgokat, legalábbis értelmes magyarázatot próbáltam rá keresni. Eljutottam arra a pontra, hogy már én sem védem meg, ha meztelenkedik, vagy káromkodik, nyilvános helyen lejáratja magát. Már én is kicsit kiábrándultam belőle. Nem várom tárt karokkal a filmjeit, ha meglátok egy előzetest, mert ez nem ő. Nem tudom, milyen baja van, lehet csak a kapuzárási pánik, vagy a tény, hogy mindjárt 40 lesz. Hiányzik a régi James, az a James akibe anno a Freaks and Geeks, a Flyboys, a Pókember trilógia, a Trisztán és Izolda kapcsán beleszerettem. Azt a Jamest mindig is szeretni fogom, de ameddig vissza nem tér a régi formájába, ha erre legalábbis van még remény, addig próbaidőn van. Ezért is éreztem a trónfosztás jogosságát most, sokat gondolkoztam rajta, végül is a 10. helyre raktam, úgy érzem azok, akik mögé került, mint Dylan O'Brien, Francois Arnaud, Aidan Turner vagy Garrett Hedlund, most sokkal jobban megérdemlik nálam a helyet.
Imádom a 127 órát, de azóta lett ilyen kiállhatatlan. A fejébe szállt a még több hírnév. Még mindig reménykedek, hogy visszatér még a régi önmagához, mert ez amit mostanában művel, nagyon de nagyon gáz. :/ Igazából én még mindig hiszek benne, nem is tartom lehetetlennek, hogy visszafoglalja az első helyét.

9 felhasználónak tetszik:
chelseagirl18,
itsMiley,
icarlyluv,
Beyla,
CandUs,
AFCfan,
Pöttömke,
Szandi0820,
Bátor Ventillátor
2014. október 17. 13:49
#8623
silenc#ALLFOR916 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.01.11. Hozzászólás: 3549 Csatolások: 7784 Azonosító: 143058 offline |
Most azzal, hogy vasárnap óta fáj a torkom, de gyakorlat miatt nem mentem el az orvoshoz és szerencsétlenségemre szerda estére berekedtem, csütörtök este már alig volt hangom, most meg szinte nincs is. Akik jobban ismernek tudják, hogy szinte éjjel-nappal beszélek, szóval most teljesen el vagyok szontyolodva. Bár, ha egy kicsit jobban megerőltetem magam, akkor valami suttogás szerűség elhagyja a számat, de inkább kímélném nehogy rosszabb legyen (már ha lehet), de alig bírom ki, hogy ne pofázzak. Ja, és még az hozzátenném, hogy a fülem is bedugult, szóval ennél jobb már nem is lehetne.
2014. október 17. 14:21
#8624
ApusztákBoszorkánya♥Alexandra♥xD |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.06.22. Hozzászólás: 5000 Csatolások: 0 Azonosító: 228068 offline |
Idegesít,hogy már minden internetes oldal tele van reklámokkal...mennyivel kellemesebb lenne nélkülük.és sajnos végig kellett szenvednem egy undorító,béna humorú filmet 2 órán keresztül,mert a társaság,ami általában körülvesz a jó ízlés híján van.és mostanában olyan ideges vagyok csak úgy...ma is csak 2 órát tudtam aludni,és akkor is olyanokat álmodok,amitől lehangolt leszek.A buszon hazafelé meg egy hányás fogadott a busz talaján...de nem szólt volna senki,hogy ne menjek arra..
8 felhasználónak tetszik:
itsMiley,
Alison Lerman,
Beyla,
Lizania,
icarlyluv,
Szandi0820,
Bátor Ventillátor,
Piadone
2014. október 17. 14:27
#8625
A tesi órából és néhány osztálytársamból. Ma ugye volt testnevelés óra, s mivel egyes emberek nem bírtak viselkedni, ezért futni kellett. Tudom, ez nyafogás, meg mindenki azt hiszi, hogy ez az óra futás, de minálunk elég ritka, maximum az óra elején futunk. Na mindegy. Már lefutottunk 10 kört, amikor a tanár észrevette, hogy valakik nem futották le a köröket. Így mindenkinek újra lekellett.
2014. október 17. 14:52
#8626
Azokkal a lányokkal (nőkkel), akik vesznek egy csivavát vagy más aprótermetű kutyát, ezáltal hatalmas nagy állatvédőnek képzelik magukat. De ez csak a kutyákra és a cuki kis állatokra érvényes...
2014. október 17. 16:09
#8627
hogy nekünk holnap is kell suliba menni
2014. október 17. 16:46
#8628
riri17coup d'état |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.18. Hozzászólás: 15998 Csatolások: 3351 Azonosító: 141001 offline |
Már annyira rohadtul unom, hogy az összes napom tök egysíkú, semmi változás nincs benne és kezdek totálisan beleőrülni ebbe. Minden hétköznap fél 6-kor kelek, aztán megyek suliba, ott jól érzem magam (a szünetekben), aztán haverokkal lógok, hazamegyek és tök szarul érzem magam.. Csak nézek kia fejemből, depis dalokat hallgatok és majndem elalszom, de természetesen muszáj valamennyit tanulni, mégha nem nem is viszem mindig túlzásba. Szóval nekem összeségében ebből a napi rutinból van elegem, mert konkrétan egy kibszott sorozatot nem tudok végignézni, mert bekell osztanom az időm, mikor hallgatok zenét, mikor olvasok és mikor megyek aludni vagy enni. Semmi szabadidőm nincs, péntekre hullafáradt vagyok, és áldom anyámat, hogy megengedte, hogy holnap ne menjek, mert szerintem ott aludtam volna el.
Ráadásul az a hülye laptopom is csak jövő, vagy azutáni hétre jön meg én meg már nagyon unom, hogy a közös gépet kell használni, mert még saját háttérképem se lehet. (igen, ez nagyon nagy probléma)
Ráadásul az a hülye laptopom is csak jövő, vagy azutáni hétre jön meg én meg már nagyon unom, hogy a közös gépet kell használni, mert még saját háttérképem se lehet. (igen, ez nagyon nagy probléma)
2014. október 17. 17:08
#8630
CandUsperfect imperfection |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.19. Hozzászólás: 7938 Csatolások: 1586 Azonosító: 125437 offline |
Azzal, hogy mindenki megtalálta a cikkemben a hibát, amit viccesen ki is emeltek Na jó, ez nem zavar, örülök, hogy egyáltalán érdekelt is innen a cikkem a Marsól
Igazából a mai napom jól indult, de a délután katasztrófa lett. Kezdve azzal, hogy egy hónap után újra be kellett tennem a környékre a lábam a lakásom miatt (tulajdonképpen ez a bank lakása, de az én örökségem -na mindegy, elég bonyolult az ügy és még közel sem vagyunk a végén). Na, elmentem utána a postára átvenni a tértivevényes leveleimet, mindkettő a nyugdíjfolyósítótól jött. Lényeg a lényegben, egy dolog -ja nem, kettő- b.szott fel idegileg, de nagyon: az, hogy a nyugdíjfolyósító olyan iskolalátogatási igazolást kér, ami az előző félévre vonatkozik (nos, most elképzelem azt a jelenetet, ahogy belépek a régi gimimbe, hogy egyetemista révén jöttem iskolalátogatásiért...). De, ezek az emberek annyit nem kommunikálnak egymás között az osztályon, hogy észrevegyék, én májusban már intézkedtem náluk és vittem be iskolalátogatásit. A másik az, meg hogy vigyek be bizonyos iratokat apám után, pedig rohadtul rá lett írva hogy nem fogok semmilyen iratot tudni nekik adni, mert apám nem élt velünk édesanyámmal. Úgyhogy jövöhéten - vagy nagyon maximum utána- aktívan megyek panaszkodni a fiumei útra, hogy ezt hogy is gondolják.
A másik az ELMŰ - nyáron, amikor a nevemre vettem a szolgáltatást, úgy kötöttünk szerződést, hogy csak az alapdíjat fizetem a lakás után. Na, kapom a csekket a postán, hogy fizessek be X forintot -úgyhogy megyek holnap be az áramszolgáltatóhoz, hogy akkor ezt most így hogy gondolták, mert hogy én nem vagyok hajlandó 10x ezreket fizetni egy olyan lakás után, amiben nem is laknak, az ezer százalék.
A nővérem is kikészít, éppen most írtam neki egy levelet, hogy rohadtul elegem van belőle. Nem fair velem szemben, nem hajlandó összedolgozni velem, folyamatosan nem teljesíti a megígért dolgait. A levelem második felét zokogva írtam végig, mondjuk a tartalma is olyan volt, de szerintem most tört ki belőlem az, amit kb az elmúlt 3-6 hónapban lenyomtam magamban.
Hétfőn egy, kedden pedig kettő ZH-t írok, tököm kivan, most alig tudok készülni, egyszer nem fog az agyam. Most próbálom magam nyugtatni, hogy este tudjak majd egy kicsit tanulni. Na meg igyekszem most elkerülni a kezdődő pánikrohamomat, hogy ne kelljen Frontint bevennem.
De azért szép az élet

6 felhasználónak tetszik:
itsMiley,
Lizania,
Pöttömke,
ApusztákBoszorkánya,
Szandi0820,
Bátor Ventillátor
2014. október 17. 17:35
#8631
Csóközön! Megint!
Totál kivagyok az egész sulival. Mindenkivel. Kezdjük a tanárokkal, akik feladnak 25 oldal házit, olyan pofával, mintha csak az ő tantárgyukra kellene tanulni. Bezzeg ők a dogákat nem képesek kijavítani 2 hónap elteltével sem. És most is így fognak tenni, amikor egy sz*ros nap hétvégét kapunk, annyi idő alatt készüljünk fel a matek és a bioszTZ-re is. És kezdjük ott, hogy én még speciel vasárnap sem leszek itthon.
Az osztály sem különb. Még szép hogy nem. Ordibálnak, hagy essen ketté a fülem is, a fiúk pedig még verekedni sem tudnak úgy, hogy legalább engem ne vágjanak pofán. Igazán motivál arra, hogy hatalmas lelkesedéssel induljak a napnak, amiről előre tudom, hogy sz*r lesz. Ma például szépen focizgattak a teremben, nem méltóztattak letolni a pofájukat az udvarra, ehelyett berúgták a padom alá is, erre úgy rugdosták ki onnan is (egyszerre ketten) hogy már a bokám majdnem kitört.
Az már nem is részletezném, mivel dobálóznak a teremben, lekúrva azt, hogy kire esik. Már tollbetétet, esernyőt és sok más felbecsülhetetlen értékű kincset kaptam a nyakamba, extrém sebességgel.

2 felhasználónak tetszik:
Lizania,
Bátor Ventillátor
2014. október 17. 20:08
#8632
DettaQueen♛ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.06.07. Hozzászólás: 4787 Csatolások: 689 Azonosító: 128947 offline |
Látom vannak itt problémák rendesen, némelyiket végig olvasva csak bólogattam hogy: basszus ez olyan ismerős szituáció.
Nekem perpill azzal van bajom, hogy holnapra rengeteg dolgot kell megcsinálnom adott időn belül mert estére kötelező megjelenésem lesz egy adott helyen és ott is biztos több órát leszünk és ahhh... Másik fele hogy annyira unalmasak ezek a szürke iskolás napok. Minden nap hajnalba kelés,végig ásítozom a napot, írunk,felelünk,kapunk vagy 10 oldal leckét meg még vagy 5 oldal tanulni valót ha nem többet és olyan unalmas. Főleg a modul tárgyaim azok közül is a közgáz és a taniroda. Ha éltetek már unalmas órát/tananyagot akkor lehet némi sejtésetek hogy nekem milyen kín szenvedés ezekből DUPLA órákat végig ülnöm.
Azt hiszem jelenleg ezek a zavarnak.

2014. október 17. 21:17
#8633
CandUsperfect imperfection |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.19. Hozzászólás: 7938 Csatolások: 1586 Azonosító: 125437 offline |
Idézet
Most próbálom magam nyugtatni, hogy este tudjak majd egy kicsit tanulni. Na meg igyekszem most elkerülni a kezdődő pánikrohamomat, hogy ne kelljen Frontint bevennem
De kár, hogy nem lehet updatelni jóval később egy bejegyzést. Jelentem, túl vagyok megint egy gyenge pánikrohamom. Köszönhetően a nővéremnek. 140/90 93-as pulzussal. Danke schön... De legalább van pozitív oldala a dolognak: augusztus eleje óta összesen 9 db forntin vettem be a százból, ami elenyésző. Ezek szerint a gyász+rám rakodó stresszt még így is elég jól kezelem.
2014. október 17. 22:33
#8634
riri17coup d'état |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.18. Hozzászólás: 15998 Csatolások: 3351 Azonosító: 141001 offline |
Igen, ismet en vagyok. (ekezet nelkul, mert ezen a szaron nincs ekezet, sry) Ma ocsem tok kedvetlenul jott haza, ami nem volt fura, mert maskor is ilyen szokott lenni, ha hazaer. De ez mas volt. Anya mondta, hogy egyik baratnoje - aki ocsem osztalytarsanak az anyja - mondta, hogy Ocsi mar egesz nap szomoru volt. Itthon is tok ideges volt es kiderult, hogy azert mert megkapta elete elso egyeset azert, mert nem vitte el a kornyezet munkafuzetet. 2 eve tanuljak azt a szart es most eloszor fordult elo, jo, masodszor de akkor apa szerencsere otthon volt es utanavitte. Hihetetlenul szar erzes volt ilyennek latni szoval behivtam magamhoz sot, meg Cini Minist is kapott es megnyugtattam, hogy en mar egy csomot kaptam es majd kijavitja. Nem tudom mi folyik abban az iskolaban, de mar nagyon unom. Raadasul ahelyett, hogy a sajat angolommal foglalkozzak inkabb az ocsemevel kell, mert hiaba van angoltanara szart se tudnak belole, igy az alapoktol kell elkezdenunk mindent. Ezentul tanulok vele, amit muszaj, es nem erdekel mar, ha meg kevesebb szabadidom lesz. O a legfontosabb az eletemben es utalom, ha szomorunak latom. A beszelgetesunk utan egyebkent kicsit jobban lett, szoval valamennyire megnyugodtam.
8 felhasználónak tetszik:
itsMiley,
icarlyluv,
Lizania,
AFCfan,
Pöttömke,
CandUs,
Szandi0820,
Bátor Ventillátor
2014. október 18. 16:22
#8635
Egész egyszerűen azzal, hogy jöttem haza, és látom, hogy 3-4 srác rugdos egy szerencsétlen kóborkutyát az utcán. Olyan szinten undorítóak voltak..
Meg, hogy reggel mertem azt feltételezni, hogy a luxus audis kis platinaszőke nőcikének eljut a nemlétező agyáig az, hogy a piroson megszokás állni, de úgy elvolt foglalva azzal, hogy a botoxos pofikáját bámulja a tükörben vezetés közbe, hogy ennyin múlott, hogy nem ütött el.
Meg az én eszméletlenül aranyos osztálytársaimmal. Azzal foglalják le magukat, hogy a kajájukat dobálják ki az ablakon, és ha belegondolok, hogy hányan éheznek, ezek meg ezzel szórakoznak.. gratulálok.

2014. október 18. 16:36
#8636
Idézet (MsDeadpool @ 2014.10.16. 15:27)
Az egyik évfolyamtársammal, aki a semmi miatt nem jön iskolába, mert nincs kedve irodalom tételt írni, ezért bebeszéli magának, hogy beteg, és minden hülyeséget kitalál, mintha fellapozott volna egy orvosi könyvet... Ma már jött volna suliba, de mégsem, mert lázasnak érzi magát, de nem az, csak annak érzi magát...
Ismerős az eset.
Az egyik osztálytársam október 2. óta hiányzik mivel összeveszett az egyik barátnőmmel.
Tavaly a sok hiányzás miatt kellett osztályozó vizsgát tennie.
Az osztályfőnökünk egy hete külön felkérte személyesen hogy a héten jöjjön iskolába... Ehez képest osztályfőnök kérésére sem jött.
2014. október 18. 20:00
#8637
Úgy alapjáraton mindennel. Kezdjük azon hogy szombat este van. Konkrétan a napom abból telt hogy elvánszorogtam a városba ami jónak indult, de mikor már az felét bejártam azt hittem meghalok. Még szerencse hogy nem kellett iskolába mennem, mert az hogy a hét hatodik napján is bevánszorogjak oda az nem igazság. Kedvtelenek és idegesek a tanárok, nem is tanítanak, csak benyomnak egy uncsi filmet és haláli csendbe végig kell ülnünk. Most ezért menjek be oda? És miután hazaértem olyan fáradt voltam hogy 4 óra óta fel se keltem az ágyból. Csak a gépet verem. Amíg még Csábításból Jeleseztem elvoltam, de már kissé unom magamat. És holnap vasárnap megint nem lesz semmi, úgy érzem majd hogy öt perc alatt elmegy és már csak azt veszem észre hogy hétfő reggel van és kezdődik előről az egész: bemegyek, mindenki magyaráz hogy Jaj miért nem jöttél suliba? én meg találhatok ki valami jó sztorit, mert ha azt mondom nem volt kedvem még megsértődik valaki. (jaj de érdekel...) Végigszenvedem (alszom) az órákat, hazajövök hullafáradtan, de nem bírok a géphez nyúlni, mert tudom hogy sok a házi úgyhogy későig írom és végre beeshetek a gép elé. Estig ütöm, aztán szépen elmegyek fürdödni, utána elalszom és minden kezdődik előről. Komolyan miért nem élhetek egy izgalmas sorozatban?
1 felhasználónak tetszik:
ApusztákBoszorkánya
2014. október 18. 20:07
#8638
Mindennel.
Jelenleg leginkább azzal, hogy nincs elég önbizalmam.
Jelenleg leginkább azzal, hogy nincs elég önbizalmam.
2014. október 18. 20:27
#8639
AvrilSmile |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.05.17. Hozzászólás: 926 Csatolások: 4 Azonosító: 226218 offline |
Azzal, hogy az iskolában senki sem látja bennem az értéket. Csak egy lány vagyok, aki túl komolyan veszi a tanulást, aki hazamegy, megtanul, olvas és az élete tevékenysége kimerül ilyen unalmas dolgokban (ezt ők gondolják, én szeretek olvasni). Mindenki azt hiszi, ismer, pedig közük nincs hozzám, szinte semmit nem tudnak a nevemen kívül, de páran még azt sem.Fogalmuk sincs, hogy kicsit több vagyok.
Ja, és a szokásos. Mire gondoljon az ember? Igen, nincs jobb érzést, mikor az embernek burkoltan, de totál a szemébemondják, hogy a valós életben nem ér semmit. Gondoljunk most inkább a sulira. Megkérdezem osztálytársam, kivel fog keringőzni. Mondja. Oké. (Vele már nem fogok, ez tény, amin túllépek. Majd csak marad valami nyominger, miről is álmodozok? Hogy valaki olyannak táncolok, akit kedvelek is? Ugyan, dehogy) Én: Ez hülyeség. Miért kell már októberben összeállítani a párokat, mikor ez a baromság csak februárban lesz? Ő: Hogy nehohy elkapkodják a jó csajokat. Auck. Ti ekkor mire gondolnátok, ha nincs párotok? Talán arra, amire én. Nem, még mindig nincs párom, nem is lesz. Évekkel ezelőtt irigyeltem a végzőseinket, hogy abban a meseszép fehér ruhában keringőztek, és én mindig elérzékenyültem rajta. Közelről a dolog undorító. Közelről már semmi jót nem látok benne. Talán ha olyan lány lennék mint páran mások, és néznék ki olyan jól, hogy tényleg kapós legyek, és ne nekem kelljen agyalni kit kérjek meg...
mindegy is. Majd éneklem én a zenét hozzá És addig is hallgatok sok RHCP-t, Green Day-t és egyebeket, amire lehet tombolni, és próbálom elkerülni Taylor érzelgősebb dalait, hogy ne sokkoljanak jelenlegi állapotomban. Ja, és lehet., hogy visszatérek megint Beyoncé Single Ladies-éhez. Az kell ide.

Lizania
2014. október 18. 20:29
#8640
Az itélkezős,kis patkányokkal. Miért nem képes valaki elfogadni a mások boldogságát? Most special éppen a melegek mellet akartam kiállni,és én lettem a fekete seggű! Teljesen nem értem mi bajuk velem,vagy az ilyen beállítottságú férfiakkal. Primitív barmok...
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér
Új színész kaphatja meg a szerepet.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
Jelentkezett egy szerepre.
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő
Beperelték az egyik dala miatt.
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Újra találkoztak a válás benyújtása után.