Őszintén, már azt se tudom írjak ide vagy ne. Napról napra csak szar dolgok történtek, múlt héten egyik napom nem múlt el úgy, hogy valami szar ne történt volna. Igyekszem megint pontokba szedni...
1. Minden tanár jegyet szeretne adni még a szünet előtt. MINDEN. Napok óta csak gürizünk, jövőhéten még be van jelentve 3 doga meg 3 felelés kemény 3 nap alatt, hogy ne legyen nyugtunk. Már tököm tele volt a sulis közeggel, mindennel és erre ma is ott b@szhattam magam Ráadásul még mindig nem fogtam fel, hogy 8.-os vagyok, lélekben még 7.-es vagyok, a másik meg, hogy több tantárgyból érzékelem a váltást, mert soknál már még bonyolultabb dolgokat veszünk és amit tavaly megértettem, azt idén fullra nem értem. Tavaly bioszból jól ellavíroztam, értettem, hisz növényekről meg állatokról volt szó, idén meg emberi test felépítése van ami egyszerűen nem megy bele az agyamba bármit teszek Ugyanez a fizika, matek, kémia. Kémiát is értettem tavaly, idén már nem. Fizika, matek az remélem meglesz 2-esnek, tojok rá, hogy felvételinél nézik, nem értem. Nézik a magyart is, abból jó vagyok (irodalom 5, nyelvtan 3 eddig, de azt kiszándékozom javítani), meg a törit is, az addig csak 5-ös.
2. Továbbtanulás. Tudom melyik suliba akarok menni, de most nem tudom eldönteni melyik szakra. Ez nagy dilemmám, 3 között is vacillálok. Közben folyton nyomatják ezeket a szarokat, pénteken pályaválasztási fórumra vittek minket, amit én lerendeztem kemény 5-10 perc alatt, vittem 2 prospektust azt csókolom. Nem érdekel a felvételi se, nem nézi a suli amit kiszemeltem, mégis nyomatják a tanárjaim
3. A suliban lévő hülyékkel már kezd tele lenni a begyem. Összegezzük:van 2 pszichésen zavart emberke, 1 züllött csaj aki átb@szott és utálom, mégis jópofiznom kell vele és egy srác akit egyszerűen csak utálok, minden irritál benne, de ez nem lenne így ha békén hagyna élni. De nem. Ezeket így összeadva oda jutok, hogy mikor belépek a suli kapuján megint sóhajtok egy nagyot
4. Semmire nincs időm. Szünetben is tanulni kell, kötelező olvasmányt olvasni stb. Pedig 1 hetw hétfőn életem egyik legjobb ajándékát kaptam meg itt Starityn:a példaképem Lana Del Rey lapját. Azóta se tudtam a képcserén túl hozzányúlni, illetve a másik ikonom, Maite Perroni biográfiája is romokban hever, 2 másik lapomról nem is beszélve. De semmire nincs időm. Ezerszer inkább dolgoznék a lapjaimon, mint, hogy meggebedjek a suliban. Azért remélem szünetben erre lesz időm
Na csak összeszedtük
Ma éppen mivel van tele a tököd?
2014. október 18. 22:14
#8641
Lizanialied |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.11.07. Hozzászólás: 3170 Csatolások: 1228 Azonosító: 163471 offline |
2 felhasználónak tetszik:
Szandi0820,
AFCfan
2014. október 19. 13:10
#8642
Alison Lerman♦ Princess of Persia™♦ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.30. Hozzászólás: 6379 Csatolások: 1346 Azonosító: 134139 offline |
1. Magammal. Meg kéne írnom egy 8 oldalas esszét, de annyira nincs kedvem folytatni. Motiválatlan vagyok, és lusta. Rá kéne szánnom magam, hogy befejezzem. A szünetbe próbálok kapaszkodni, mint motivációs eszköz, hiszen már csak 3 nap suli, és mehetek haza.
2. A felettem lakó csajjal, aki állandóan áriákat, meg operát hallgat. Rettenetesen idegesítő hosszútávon, pláne hétvégén.
2. A felettem lakó csajjal, aki állandóan áriákat, meg operát hallgat. Rettenetesen idegesítő hosszútávon, pláne hétvégén.
2014. október 19. 14:26
#8643
itsjustmeMolkoholic |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.04.07. Hozzászólás: 6609 Csatolások: 1000 Azonosító: 172899 offline |
az elmúlt hét napommal. múlthét vasárnap volt egy kisebb balesetem, amit inkább nem részleteznék, mert közröhely tárgya lennék, de szerdán jutottam el addig, hogy sántikálva, az amúgy öt perces utat húsz perc alatt megtéve, de lábra tudtam állni. ebből kifolyólag teljesen lemaradtam a sulis cuccokkal, most épp van három beadandóm, ami holnapra kell, két tz-t írok, plusz felelek három tételből. csütörtökön érettségiztem, de olyan szinten dekoncentrált voltam, hogy az olvasott szöveg jóvoltálból épphogy nem buktam meg, mert ugye emelten már mindenhol kell 12,5 százalék, nem csak összességében. sőt, a levéllel sem végeztem 90 perc alatt. a "hosszú" nagy nehezen meglett 210, a rövidnél meg elvéreztem. éljen a maximalizmusom, és a "szart nem adok ki a kezemből, akkor inkább semmit" hozzáállásom. csodálatos, hogy több külföldivel beszélek, mint magyarral, és ennyi a haszna. hibátlan szóbelivel sem biztos, hogy meglesz az ötös, én meg oda mentem úgy, hogy nekem minimum 90% kell... úgyhogy többet azt sem mondhatom oda a tanároknak, hogy azért bukdácsolok az összes érettségi tárgyból, mert az angolra koncentrálok a költözésem miatt meg a kinti suli miatt, erre... szép évem lesz.
szalagavató lázban ég mindenki - kivéve engem, én magasról leszarom az egészet. éppen ezért közöltem a többiekkel, hogy rám ne számítsanak a műsorban, rám tűzik a szalagot illetve énekelgetek a végén, és kész. hülye leszek miniben rázni a magam az xs-es osztályomban, szerintem a családom amúgy sem épp arra kíváncsi, hogy melyikünk rázza legjobban a seggét meg a mellét, és hogy én mennyire illek be az exhibicionista ribizlik közé. éppen ezért jelenleg én vagyok az osztály legutálatosabb és legkinézettebb embere, már lassan megint ott tartunk, hogy gyomorideggel megyek be, és nyugtatózok, hogy bírjak egyáltalán aludni. és hol van még a december...

7 felhasználónak tetszik:
Szandi0820,
menthol,
ApusztákBoszorkánya,
icarlyluv,
Beyla,
AFCfan,
Seherezade1050
2014. október 19. 17:24
#8644
Holnap tesivel kezdünk, most tudtam meg hogy földrajz tz-t írunk, miután hazajöttem Pestről és bejártam még úgy öt várost, holnap iskola után rohanhatok matek korrepre, és ráadásul még olyan sz@rul is érzem magam, mint annak a rendje...
2014. október 19. 17:38
#8645
Crona99♥Secret Diamond♥ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.07.04. Hozzászólás: 1918 Csatolások: 444 Azonosító: 205192 offline |
Azzal a sok idi**a emberrel, akiket valaha barátnak hittem. Már Istenhez sem tudok fohászkodni, hogy mentsen meg a hülyéktől. Ennek is egyetlen egy baja van, az, hogy ami nekem van, neki nincs. És lehet mondani nagyképűnek vagy akármi, de így van. És már nagyon kezdem unni. Engem senki se k**vázzon, mert beverem az orrát. És ezt szépen meg is írtam neki, szerintem örüljön, hogy a buszon nem szoktunk találkozni.
1 felhasználónak tetszik:
AFCfan
2014. október 19. 23:50
#8646
Alison Lerman♦ Princess of Persia™♦ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.30. Hozzászólás: 6379 Csatolások: 1346 Azonosító: 134139 offline |
A hírességekkel. Nem mondok példát, mert nem, de azért tisztelet a kivételnek. Illetve szeretem tisztelem őket, figyelemmel követem a munkásságukat, de nem szeretem, amikor olyan videókat meg üzeneteket posztolnak a hivatalos csatornájukra, amiben valamilyen filmhez, vagy kutyamenhelyhez, stb gyűjtenek adományokat. És úgy ez az összeg kb. annyi, mint egy átlag Magyar család egy havi keresete. Aztán, az adományozók közül persze kisorsolnak öt szerencsést, aki találkozhat a kedvencünkkel. Aha, persze kivéve csak akkor, ha az USAban lakik, ugyanabban, vagy szomszédos államban a hírességével. És ez olyan igazságtalan.
Én értem, hogy ők nem a szeretetszolgálat, ők is ugyanolyan emberek és van életük, de egy comic con, + az utazási költségek egy vagyonba kerülnek. Biztosan vannak ingyenes események, vagy ha kilesed az utcán, csak ez akkor is diszkrimináció. Tehát mondjuk mert nincs pénzem, nem találkozhatok soha a kedvencemmel, de aki meg már adakozik, azt tárt karokkal várják. Elég visszataszító. És igen, lehet hülye logikám van, vagy csak rossz helyen lakok, ki tudja.

2014. október 20. 16:51
#8647
Jelenleg abból, hogy olyanokat mondanak nekem, amikről tudják, hogy fontos számomra, és még tudják is, de azért is belém döfnek. A mai napom különösebben nem részletezném, egész nap fáradt, vagyis inkább nyűgös voltam, és emiatt egyik közeli ismerősömmel való beszélgetésem is nagyon felbosszantott, akinek elmondtam, hogy milyen hangszereken gondolkodok, amikbe szívesen belefognék és csinálnám is. Mondtam egy párat, de igazán komolyan a dob az, amit a legnagyobb örömmel csinálnék. Eddig egész kellemes volt a beszélgetés, míghogynem jött a számomra megdöbbentő válasza, miszerint az a hangszer nem ér semmit, ütögetnek össze-vissza, miközben furcsa fejeket vágnak. Semelyik dobosnak sincs tehetsége.. Ekkor bennem egy világ omlott össze vele kapcsolatban, ha még nem is nagy dolok, teljesen félreismertem, nem tudtam, hogy ennyire lenéz másokat. Nagyon dühös lettem, olyan példaképeimet sértette meg, mint például George Daniel, Travis Barker és még sorolhatnám. Egy biztos, hogy nagyon tönkretette a napom, és ez valahol tényleg dühítő is.
2 felhasználónak tetszik:
anna89,
AvrilSmile
2014. október 20. 16:57
#8648
Hogy írunk dolgozatot holnap. Utálok dolgozatot írni és iskolába járni .
Rosz napam van
Rosz napam van
2014. október 20. 17:16
#8649
anna89 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.03.11. Hozzászólás: 724 Csatolások: 3 Azonosító: 147061 offline |
Tudjátok, vannak ezek a gumi karkötős cuccok, és mindenki olyat csinál, meg nagyon nsgy divat. Hát, kipróbáltam egyszer, pár napja. Azóta akkora függő lettem, nem bírom egyszerúen abbahagyni, hogy különböző állatokat, karkötőket, formákat, mindent csináljak, és már csomó ideje tumblr-re se mentem fel, meg minden..
Aztán jön az, ohgy tegnap letöltöttem telómra a Happy little pillt(Troye Sivan), és már elterveztem, hogy egész éjjel azt fogom hallgatni. És mi történt? Nem játszotta le. Mert hát miért játszaná?
(Én és az óriási problémáim.. xDDDD)

2014. október 20. 17:51
#8650
ApusztákBoszorkánya♥Alexandra♥xD |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.06.22. Hozzászólás: 5000 Csatolások: 0 Azonosító: 228068 offline |
Rosszul érzem magam,amiért nincs hitem,és tudom,hogy semmi sem történik okkal,hogy igenis vannak véletlenek,és az életemnek nincsen értelme,ráadásul magamtól nem vagyok képes kitalálni,mi legyen velem egy fél év múlva..más meg nem fog úgy sem segíteni...már megint ez a letargia...és mostanában mindenkit irigylek,aki nem én vagyok...úgy érzem,mintha mindannyian talpraesettebbek,szerencsésebbek,pénzesebbek lennének,és ott vannak,ahol a helyük.Csak én nem.(pedig tudom,hogy ez butaság valószínüleg..de mi van,ha még sem?)és hol vagy lelkitársam vagy hol van az én hősöm?
2014. október 20. 18:08
#8651
ApusztákBoszorkánya♥Alexandra♥xD |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.06.22. Hozzászólás: 5000 Csatolások: 0 Azonosító: 228068 offline |
Most meg eltűnt a titulusom.Miért tűnt el a titulusom?Az alapadatoknál sincs ott! Miért??Már ennyi örömöm sem lehet,hogy egy oldalon legyen olyan profilom,amilyet akarok?
1 felhasználónak tetszik:
Piadone
2014. október 20. 18:11
#8652
Beylacarter |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 8612 Csatolások: 2491 Azonosító: 186418 offline |
Idézet (ApusztákBoszorkánya @ 2014.10.20. 18:08)
Most meg eltűnt a titulusom.Miért tűnt el a titulusom?Az alapadatoknál sincs ott! Miért??Már ennyi örömöm sem lehet,hogy egy oldalon legyen olyan profilom,amilyet akarok?
Az új szabályok szerint most már fél éves tagság is szükséges az 1000 hozzászólás mellé. Viszont ahogyan látom eléggé béta verzió még, mert már láttam pár olyan tagot, akik fél éve sem regisztrálták be a profiljukat, de van saját titulusuk.
2014. október 20. 18:15
#8653
ApusztákBoszorkánya♥Alexandra♥xD |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.06.22. Hozzászólás: 5000 Csatolások: 0 Azonosító: 228068 offline |
Idézet (Beyla @ 2014.10.20. 18:11)
Az új szabályok szerint most már fél éves tagság is szükséges az 1000 hozzászólás mellé. Viszont ahogyan látom eléggé béta verzió még, mert már láttam pár olyan tagot, akik fél éve sem regisztrálták be a profiljukat, de van saját titulusuk.
Ja,értem.Köszönöm.Ezt nem tudtam!és akkor hogyhogy némelyik újabb tagnak is ott van még?és még egy kérdés: Te tudod,hogy miért változtatták meg ezt a szabályt?
1 felhasználónak tetszik:
Piadone
2014. október 20. 18:23
#8654
Beylacarter |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 8612 Csatolások: 2491 Azonosító: 186418 offline |
Idézet (ApusztákBoszorkánya @ 2014.10.20. 18:15)
Ja,értem.Köszönöm.Ezt nem tudtam!és akkor hogyhogy némelyik újabb tagnak is ott van még?és még egy kérdés: Te tudod,hogy miért változtatták meg ezt a szabályt?
Szerintem a dolog még eléggé prototípus szintjén áll, azért van az, hogy valakinél működik, valakinél meg nem. Nagy eséllyel tökéletesíteni kell azt. Ez a szabály azért lett megváltoztatva, mert iszonyatosan sok volt a floodolás és a szemetelés a fórumon, már ami a hozzászólásokat illeti. Elég sokan csak azért írogattak értelmetlen hülyeségeket mindenhová, hogy meglegyen nekik az 1000 hozzászólás és lehessen titulusuk. Volt, aki ezt vagy tíz-húsz profillal is eljátszotta, így rengeteg munkát adtak a moderátoroknak. Én nekem tetszik ez az ötlet, mert akkor talán megszűnik a céltalan szemetelés és az oldal is átláthatóbb lesz. Csak így meg a normális tagok szívnak, mint pl. te.
1 felhasználónak tetszik:
Szandi0820
2014. október 20. 18:33
#8655
ApusztákBoszorkánya♥Alexandra♥xD |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.06.22. Hozzászólás: 5000 Csatolások: 0 Azonosító: 228068 offline |
Idézet (Beyla @ 2014.10.20. 18:23)
Szerintem a dolog még eléggé prototípus szintjén áll, azért van az, hogy valakinél működik, valakinél meg nem. Nagy eséllyel tökéletesíteni kell azt. Ez a szabály azért lett megváltoztatva, mert iszonyatosan sok volt a floodolás és a szemetelés a fórumon, már ami a hozzászólásokat illeti. Elég sokan csak azért írogattak értelmetlen hülyeségeket mindenhová, hogy meglegyen nekik az 1000 hozzászólás és lehessen titulusuk. Volt, aki ezt vagy tíz-húsz profillal is eljátszotta, így rengeteg munkát adtak a moderátoroknak. Én nekem tetszik ez az ötlet, mert akkor talán megszűnik a céltalan szemetelés és az oldal is átláthatóbb lesz. Csak így meg a normális tagok szívnak, mint pl. te.
Ha így nézem,tényleg igazuk van,igazából jó dolog ez,csak most nekem tényleg nem esett jól. na mindegy,kösz.(normális tag..ezt is kösz xD )
1 felhasználónak tetszik:
Piadone
2014. október 20. 18:35
#8656
Betti90~Simply Perfect~ |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 12.05.26. Hozzászólás: 5824 Csatolások: 42466 Azonosító: 176552 offline |
A matekból. Nem értem miért kell eröltetni ezeket a gyökös függvényeket, vagy akkor miért nem magyarázzák el rendesen csak dogát íratnak és kész.
2014. október 20. 19:09
#8657
riri17coup d'état |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.18. Hozzászólás: 15998 Csatolások: 3351 Azonosító: 141001 offline |
Anya küldött egy SMS-t, de én nem vettem észre így később mentem haza, mert a közmunkát intéztem el. (ami még mindig nagyon nincs kész.) Megyek haza és látom, hogy az öcsém ujjatlan pólóban, rövidgatyában és az én alvószoknimban van, mert kiderült, hogy megtámadta az egyik ismerős bácsi kutyája, miközben a papával voltak nála. Nagyon megijedtem és tök szarul érzem magam, hogy nem vettem észre az üzenetet, mert tudom, hogy én megtudtam volna nyugtatni vagy valami, mert állítólag nagyon sírt és tök sebes a lába, ráadásul a mellkasát is megmarta, de szerencsére az arcát nem, mert az a legrosszabb, szerintem. Nemrég kapott oltást, amibe tetanusz is van, de szerdán vissza is kell vinni. És tök ideges vagyok, mert nagyon megijedt bár előbb már leordított, de még Nutellás kenyeret sem kér, sőt, a Milka csokiját sem ette meg, szóval azért aggódom érte.
2 felhasználónak tetszik:
Szandi0820,
Beyla
2014. október 20. 20:28
#8658
Az osztálytársaimmal, akik az egész osztály előtt beszélik ki az intim életüket, az agybutító zenéjükkel amit a szünetekben hallgatnak, a beszédstílusukkal, a hülye beszólásaikkal és még sorolhatnám. Alig várom, hogy megszabaduljak tőlük...
Másik dolog. Eléggé ki vagyok lelkileg, a családom és az iskola még rátesz egy lapáttal, és a legjobb barátnőm nem jön iskolába mert beteg. Így nincs kivel megbeszélnem a dolgaim, kezd megint vissza jönni a depresszív hangulatom és csak sírok. Interneten való beszélgetést meg nem ugyanaz mint élőben. Gyors léptekkel haladok a kikészülés felé...
Másik dolog. Eléggé ki vagyok lelkileg, a családom és az iskola még rátesz egy lapáttal, és a legjobb barátnőm nem jön iskolába mert beteg. Így nincs kivel megbeszélnem a dolgaim, kezd megint vissza jönni a depresszív hangulatom és csak sírok. Interneten való beszélgetést meg nem ugyanaz mint élőben. Gyors léptekkel haladok a kikészülés felé...
2 felhasználónak tetszik:
Szandi0820,
Beyla
2014. október 21. 09:04
#8659
CandUsperfect imperfection |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.19. Hozzászólás: 7938 Csatolások: 1586 Azonosító: 125437 offline |
A rohadt égi koordináta-rendszerekkel. Egyszerűen annyi van belőlük, annyi fajta, hogy teljesen keverem, hogy melyiknél mi van: óraszög, azimutszög, rektaszcenzió, vagy hogy a hülye időmérési módszereket hogy kell lerajzolni. Meg a föld forgási és keringési baromságaival, amik persze szabálytalanok, de mégis van bennük szabályosság.
Most érzem azt, hogy teljesen agyf.szt kaptam a csillagászati földrajztól. Ha meglesz a 2-es, pezsgőt bontok (és a legszebb az egészben, hogy mivel egész végig szinte csak ezt tanultam, semmit nem tudtam átnézni népességföldrajzból. De az nyugtat, hogy mindenki így van ezzel )
Ja, és nem akarok javító ZH-t írni, mert az elvileg rohadt nehéz és alig lehet átmenni rajta...

Angel
2014. október 21. 12:59
#8660
AngelSt☆rlight™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.02.21. Hozzászólás: 2479 Csatolások: 3541 Azonosító: 120837 offline |
Mára már sok minden
Pénteken tönkre ment a pendrive-om annak ellenére, hogy csütörtök este még használtam, de péntekre teljesen megadta magát. Valószínűleg a tabletem miatt mehetett tönkre. Amikor bedugtam a gépbe, folyamatosan formázni akarta, de én meg nem akartam, hiszen minden eltűnt volna róla. Enyhén szólva idegrohamot kaptam, hívtam ismerősömet, ő azt mondta formázzam le, de én nem akartam. Erre írtam ismerősömnek, az meg 'Bedugod a gépbe, vársz, és örülsz. Mi ebben a nehéz?' komment után nem csak idegrohamom volt, de még sírás is kerülgetett, és legszívesebben agyon csaptam volna. Azért ennyire én sem vagyok idióta, és a következő kérdés az volt, hogy, 'Bedugtad más USB portokba is?' Nem....szegény gép már azt sem tudta melyik lyukba dugom, mert a létező összesbe bedugtam...aztán végül le kellett formázni, mert addig nem működött...minden képem, saját írású történetek, sulis tételek...egyszóval mindenem rajta volt, szóval kitéptem a hajam, amikor szombaton le kellett formázni...
Aztán a betegségek, és egyéb vele járójukkal. Pénteken annyira fájtak a lábaim, és a derekam is, szóval deréktól lefelé úgy fájtam, majd össze pisiltem magam konkrétan, és 2 és fél órát ültem, előtte meg egész délelőtt álltam...szóval lehet azért, de éreztem is, hogy valami lappang bennem. Szombaton már fel sem tudtam kelni az ágyból, és ahogy feküdtem (meg sem mozdultam) folyt rólam a víz...közben persze gyógyszerek hada, forró tea, és szigorú utasítások, hogy fel ne keljek...enni sem tudtam, csak alig, de legalább egy jó volt az egészben: egész nap Marvel filmeket néztem
Aztán még...az érzelmi rendszeremmel...nem értem, hogy miért van az, hogy valaki tetszik, tegnap fel is hívott, és az első mondat után úgy remegtem, mintha a frigóból halásztak volna ki legalább 10 óra fagyoskodás után... S ráadásul nem tudom miért van ez...lehet, hogy azért mert rettenetesen és halálosan bele vagyok esve...vagy nem tudom...
Aztán...hát egyelőre semmi ><....vagyis sok minden de egyelőre semmi...

18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér
Új színész kaphatja meg a szerepet.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
Jelentkezett egy szerepre.
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő
Beperelték az egyik dala miatt.
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Újra találkoztak a válás benyújtása után.