Ma éppen mivel van tele a tököd?
2014. november 02. 16:59
#8742
Nina 10posh tea drinker |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.12.09. Hozzászólás: 5961 Csatolások: 2199 Azonosító: 191214 offline |
Jelenleg azzal, hogy holnap hétfõ. A második órában töribõl fogunk egy nagy TZ-t írni, ötödik órában meg felelni fogok nagy valószínûséggel bioszból, délután meg bent is kéne maradnom valami hülyeség miatt így csak az öt órás busszal tudnék hazajönni mert eljönni nem tudnak értem. Mire hazavánszorgok rettenetesen sötét lesz és késõ, tanulni keddre megint alig tudok mert természetesen egy nappal elõtte jelentik be a dolgozatokat. Aludnom meg azért kéne, nem fekhettek le tíz órakor mert kedden nulladik órára is be kell mennem, utána meg ismét az öt órás busszal kell hazajönnöm a rohadt kémia miatt.
Ráadásul enni sem tudok majd semmit, mert minden reggel viszek egy-egy szendvicset, de miután úgyanazt a kaját eszi ennyi éven át az ember már megunja, és egyáltalán nem kívánja. Ebédelni szoktam a suliban, viszont a menzás kaja ehetetlen így csak csípegetni szoktam. Szerencsére viszont van két jól felszerelt, hízlaló kajákkal teli pékség a sulim közelében úgyhogy amíg a buszra várok (ami haromnegyed óra) általában megeszek egy kisebb pizzát. Otthon meg általában már nem szoktam enni, legalábbis nem amikor késõn érek haza mert tudom, hogy anyukám milyen fáradt, talán néha csinálok magamnak valamilyen egyszerûbben elkészíthetõ adagot. Ez persze általában ahhoz vezett, hogy hétvégénként szó szerint fél óránként járok le enni mert mindig éhes vagyok. Úgyhogy még a vércukrom is folyamatosan leesik, az iskolában meg néha képtelen vagyok koncentrálni az éhségtõl meg a fáradtságtól, ez mellett még a tanáraim is csessztetnek. Ha mégis megpróbálnék valami reggelit enni akkor az idegességtõl nem megy le a torkomon. Mindenre nagyon rástresszelek, folyton görcsöl a gyomrom és ez rendszerint még le is dermedek az idegességtõl.
Ez mellett alig várom a hétvégeket, de nem csak az elõbbi dolgok miatt. Hanem mert elegem van azokból a személyekbõl akik állítólag a "barátaim", elegem van a hazugságainkból, a nyavajgásukból meg abból, hogy milyen rohadtul menõnek hiszik magukat, meg olyan oltárian okosnak. Az egyiküknek például már volt kilenc telefonja, az egyiket azért cserélte le mert már több mint egy éves volt. Aztán van két lány akik hízelegnek egymásnak... És mi van ha velem beszélnek? Elmondják mindenfajta r*bancnak a másikat, de egymás szemébe képtelenek lennének. Ez egyike azon pillanatoknak amikor is az ember elgondolkozik azon, hogy kik az igazi barátai. Én is belegondoltam már, hogy rólam miket beszélhetnek amikor nem hallom, de mostmár nem igazán érdekel. Majd pont ezeknek fog érdekelni a véleménye.

9 felhasználónak tetszik:
Szandi0820,
AmyVie,
icarlyluv,
Genevieve,
Lil98,
Good Girl1999,
AvrilSmile,
menthol,
hungergamesFan16
2014. november 02. 17:28
#8743
Mindennel A holnapi nappal előre, a mai nappal teljesen, földrajzzal, történelemmel, fizikával. Anyámékkal, vele, apámmal, magammal, az érzelmeimmel meg úgy az egész világgal.
2014. november 02. 17:36
#8744
BessieJung Kook |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 07.04.26. Hozzászólás: 15796 Csatolások: 67786 Azonosító: 27941 offline |
Idézet (ZitaTwilight @ 2014.11.02. 17:28)
Mindennel A holnapi nappal előre, a mai nappal teljesen, földrajzzal, történelemmel, fizikával. Anyámékkal, vele, apámmal, magammal, az érzelmeimmel meg úgy az egész világgal.
Zitu kit üssek?
2014. november 02. 17:42
#8745
A holnappal és az egész jövőhéttel. Ugyebár jön a matektézé, amire konkrétan semmit sem tanultunk, mert a tanár nem híve az ilyesmiknek, állítólag földrajzból is írunk, meg irodalomból felelünk... kedden biológiából 90% esély van rá, hogy nekem kell felelnem, mert eddig nem szólított, plusz szolfézs és gitáróra, az előbbi igazából egy másfél órás erőltetett kínszenvedés, szerdán irodalom témazáró, állítólag németből is számon kérnek rajtunk szavakat, csütörtökre informatika tételt kell kidolgoznom, ráadásul háromnegyed ötig a suliban kell maradnom, pénteken meg nem tudom, melyik tanár dobja be az "írjunk dogát muhaha"-ötletet, mindenesetre tesi 0. óra. És persze, hogy ez az a tárgy, amiből a legbénább vagyok, és persze, hogy öt perces futással kezdünk, ami után mindenféle hülyeséget kell még pluszban csinálnunk. És mindezt negyed nyolctól. REGGEL. De szerdán lehet, hogy megúszom az irodalmat, mert valami zenés mittomén' milyen előadásra megyek, ha minden igaz, pár oszt.társammal, akik szintén játszanak valamilyen hangszeren (nekünk szabad lesz elmenni a kicsikkel, amúgy szerintem senkit sem izgat, hogy ez egyáltalán mi lesz, csak mindenki kapott a "tanulásmentes" nap lehetőségén ). Az egyetlen fénypontja a hetemnek a lovasórám lesz pénteken, de hát addig még sokat kell várni... nekem most komolyan a tanulás meg az iskola jelenti a legnagyobb gondot, elegem van mikor lesz már téli szünet?
2014. november 02. 18:06
#8746
cicusmicus8b!tch |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.08.27. Hozzászólás: 1004 Csatolások: 31 Azonosító: 184793 offline |
holnap suli ><
1 felhasználónak tetszik:
ApusztákBoszorkánya
2014. november 02. 18:41
#8747
Ariana000 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.06.24. Hozzászólás: 666 Csatolások: 6 Azonosító: 228178 offline |
Azzal, hogy csak ma jöttem rá, hogy a kedves matektanárunk több mint 50 feladatot adott fel házinak a szünetre, és egész délelőtt csinálhattam..Az utolsó 10-be bele se fogtam, már nem volt energiám, de a többit úgy ahogy, félig-meddig figyelve megoldottam.
2014. november 02. 20:53
#8748
Azzal, hogy hatalmas divat lett az "énku.rvaanyámat" szöveg. Már megbocsásson minden életképtelen nyomorék, de hogy beszélhet így a saját anyjáról, csak azért mert ez a megszokott űberlaza, semmitmondó, undorító válasz mindenre? Az ilyennek a száját varnám össze, az anyja méhéből van, 9 hónapig hordta, majd x éve neveli a szarcsimbókot, és annyit érdemel, hogy lekur.vázzák csak mert menő szöveg lett? Én kérek elnézést. -.-"
8 felhasználónak tetszik:
Pöttömke,
Jolie_77,
AvrilSmile,
Nina 10,
ApusztákBoszorkánya,
Szandi0820,
Kelsey,
Angel
2014. november 02. 21:15
#8750
Idézet (Bessie @ 2014.11.02. 17:36)
Zitu kit üssek?
Mindenkit, de engem főleg
2014. november 02. 21:30
#8751
Az iskolával. Minden hülye tanárnak fel kellett adnia 10 oldal házit a szünetre, mert miért is ne, emellett még tanuljak meg mindenre szóbelit. Persze szintén minden tanár a szünet utáni első nap íratni akar, mert hiszen a szünet arra van, hogy tanulj. Hogyne. És akkor jönnek azzal, hogy nem volt rá elég az a 1,5 hét (egyik tanáromnál ez hármat jelent)? Én meg ilyenkor úgy beszólnék az összesnek, rájuk borítanám az asztalt és kirohannék. De persze. Meg persze olyat kell megtanulni, amit nem is magyarázott el, és akkor "nesze neked tanuld meg, mert én parancsolok neked. Úgysem veszed neki soha hasznát, de azért szenvedjél, mert anno nekem is kellett." WTH. Hogy lehet ilyen embert tanári munkát adni?
Na meg a stressz, a folytonos görcsösség, hogy esetleg nem tanultál meg valamit, te felelsz, váratlan röpdoga, nincs kész a 10 feladatból egy fél - nesze neked egyes. És akkor még számon kérik, hogy miért nem bírsz tanulni, te érdeked, te jövőd. Úgy imádom, hogy minden tanár szerint a legfontosabb a saját tantárgya. Még a rajz tanárom szerint is. Hát kész. Vége.
Miért kell ilyen mindennapos megfelelési kényszert átélnie a magyar tiniknek? Game over.

2014. november 02. 21:56
#8752
riri17coup d'état |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.18. Hozzászólás: 15998 Csatolások: 3351 Azonosító: 141001 offline |
Az egész szünetem abból állt, hogy szart se csináltam (jó, azért az AHS és Sons of Anarchy maratonom kivétel ), de például elterveztem, hogy angolozom, de ma jöttem rá erre, mikor a fiókomba kerestem a tolltartóm, ami még mindig nincs meg. Annyi mindent elterveztem és semmit, az égvilágon semmit nem csináltam, és még aztse tudom, hogy mit csináltam szóval vagy öregszem vagy tényleg nem csináltam semmit. Holnap viszont reggel fél 6-kor kelhetek és előre látom, hogy olyan leszek, mint a mosott szar. 5 tonna sminkkel talán eltűnnek a karikáim, a hajammal pedig nem tudom mit csinálok, mert hajmosás helyett inkább filmet néztem, szóval még hajat is kéne mosnom hajnalba. Plusz menjek abba a hidegbe meg sötétbe, ráadásul valami hülye kutya is kint mászkál, én meg fosok az idegen kutyáktól, mert ez a kutya nem is utcabeli. Szerintem reggel elbőgöm magam.
2014. november 02. 22:04
#8753
Fannycska999rrrromantic |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.09.04. Hozzászólás: 3681 Csatolások: 163 Azonosító: 160042 offline |
Igen, nekem is a sulival. Így, a szünet végén újult erővel tört rám a stressz, és mivel nem voltam múlt hét szerdán, többek között egy töriórát is elmulasztottam, ami azért gáz, mert a tanár nem éppen összefüggően diktálja a vázlatot, és amikor az osztálytársaim elküldték, hogy lemásoljam, nem tudtam kibogozni (a könyv persze ilyenkor használhatatlan...). Nem tudtam rendesen megtanulni, és ha holnap kiszólítanának felelni, akkora egyest kapnék, hogy a naplóból kilóg (amilyen "szerencsés" szoktam lenni, valószínűleg így is lesz...). És ez csak egy tantárgy, van még egy csomó, amitől kiráz a hideg. Alapjáraton borzasztóan stresszes vagyok tanév közben, és ha előfordul, hogy nem értek valamit, és így nem tudom úgy megtanulni a leckét, ahogy kéne, az teljesen kikészít
2014. november 02. 22:48
#8754
AngelSt☆rlight™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.02.21. Hozzászólás: 2479 Csatolások: 3541 Azonosító: 120837 offline |
Komolyan már nem értem. Az emberekkel, akik körül vesznek. Valahogy...idegesítenek. Nem nem a beszédükkel...szimplán a jelenlétük zavar.
Néhány napja azt vettem észre, hogy irritálnak az emberek. Akik velem jönnek szembe, akikkel együtt élek, akikkel jó viszonyt ápolok. Nem tudom miért. Semmi okom nincs rá, szimplán már nem tudok úgy emberek közé menni, hogy ne húzzam fel magam rajtuk. A buszon az utasok a beszédükkel, a tinip*csák az öltözködésükkel, és hülyeségeikkel, a boltban a sorban állás közbeni türelmetlenség...nekem el kéne mennem egy hétre pihenni, és kifújni magam...vagy nem tudom...
Aztán a másik...a hazugság. Mire jó? Nem értem. Hogy miért ezzel? Ismerősöm, aki minden valószínűséggel szeretne valamit, barátnője van. Biztos vagyok benne, hogy már párszor megcsalta, és ha jön hozzám, akkor a telefont sem veszi fel inkább. Egy másik ismerős pedig...hát szoktam vele beszélgetni, nagyon jó hangulatban, de tényleg csak mint ismerős, viszont azért is csak így mert idősebb, és felesége, gyereke van. De néha...őt szoktam látni egy fruskával szédelegni. Csalja a feleségét... Az egy dolog, ha valamit elhallgatnak a másik elől (persze valami kis apróságot, nem ilyet) meg vannak a füllentések, amik csak elterelik az igazságot, nem írják át teljesen. Az embereket soha nem fogom megérteni, ezek mire jók. Persze van, amit én sem mondok el...a szüleimnek azt, hogy melyik színész lett éppen a zsánerem, vagy épp láttam egy cuki srácot a buszon, vagy az ismerősöknek, hogy most nekem valaki udvarol...ezeket feleslegesnek tartom elmondani. Ha van valami, úgy is mondom, de legalább nem ferdítem az igazságot...

2014. november 03. 10:35
#8755
starity girl2000chill |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.09.07. Hozzászólás: 5156 Csatolások: 172 Azonosító: 185641 offline |
Azzal van tele a nem létező tököm, hogy álmos vagyok és du.4-kor érek haza!
1 felhasználónak tetszik:
ApusztákBoszorkánya
2014. november 03. 11:10
#8756
Nem ma történt még tegnap. A nővéremékkel mentünk Gaga koncertra és a hideg időjárás meg is tette a hatását míg kint vártunk, ezért el kellett mennünk a mosdóba. A mosdónáll nagyon hosszú sor volt. Jó oké vártunk. Eltelt 10 perc, alig haladt a sor. Még eltelt 10 perc max 3 ember ment be. Megelégeltük a várakozást, célba vettük a férfi wc-t. Na de ekkor jött egy transzfesztita a barátaival (félreértés ne essék, semmi bajom nincs velük) és végig tapostak a tömegen, majd fellökték az embereket mert ők be akartak menni a mosdóba. Közben megkérdezi tőlem, hogy foglalt-e a mosdó mondtam neki, hogy igen, de akkor is bement (?). Utána forgalmi irányítónak képzelte magát és irányította az embereket, hogy ki mikor megy be a mosdóba. Állok a tükörnél, várom, hogy sorra kerüljek majd fellök és lekezelően elküldött a mosdótól mert ő kezet akar mosni. Basszus nem vagyok vak, látom, hogy jön elmegyek onnan magamtól is...
A másik dolog. Az elő zenekar borzalmas volt, hallgathatatlan. Utána Gaga egy kisebb DJ pult felett mixelt (vagy mit csinált) és a fejét rázta (?). Ez ment fél órán keresztül majd befutott a színpad mögé és háromnegyed órás késéssel kezdődött a koncert. Elment az emberek életkedve is míg ezt a két órás borzalmat végig kellett szenvedniük, de a koncert legalább kárpótolt...

Nina 10
2014. november 03. 16:47
#8757
nem tudok dönteni, hogy milyen legyek. cuki kislány, vagy vagány rocker (tudom, ez hülyén hangzik ) mert ma még úgy voltam, hogy maradok a cuki kislány, de látom ariana love me harder klippjét, és hát ez lassan már pornóvideó esküszöm ahogy pucsít, meg minden. na akkor van az, hogy rocker lány leszek, de amikor nemrég láttam a bvb goodbye argony klippjét, hát mondom: elég kis életunt videó. mivel én (meg szerintem mindenki más) a zene hatására változom. a pop zenével csak az a bajom, hogy ott az összes ugyanaz, és az előadók vetkőznek, mint állat. a hardcore zenétől meg tuti újra az a kőbunkó kis csaj leszek, de az nem akarok lenni.
2014. november 03. 17:05
#8759
Az egész fészbúkkal [direkt írtam fonetikusan]. Megszoktam, hogy hülyének néznek, mert nincs, na de az, hogy ma egy osztálytársam megkérdezte, hogy "hogyan tudok így élni?", kicsit felbosszantott. Elmagyaráztam neki, hogy nem látom értelmét, abszolút feleslegesnek tartom, de ő csak úgy bámult rám, mintha földönkívüli lennék. Arról kezdett regélni, hogy "olyan sok mindenre jó, pölö vannak rajta játékok, meg hát mindenki használja, mivel tök kúúl". Rezzenéstelen arccal bámultam rá, végül kijelentettem, hogy nem érdekel, és folytattam, amit előtte csináltam. Igazán zavaró, hogy emiatt elkönyveltek teljesen alaptalanul technikai analfabétának, pedig már programozni is elkezdtem tanulni [nem azt mondom, hogy számítógépzseni vagyok, csak zavar hogy azt se tudják, mire használom a gépet, de azért kijelentik, hogy nem értek hozzá]. Azért, mert valaki nem hajlandó beállni a sorba, máris hülye, vagy mi? Ez is olyan, mint amikor rám néznek, és elkerekedik a szemük, hogy "jéé, te rockos vagy?". Rockos? ROCKOS? Az még mindig rocker, de mindegy... kétszer mutattam a kedvenc zenéim közül osztálytársaknak példákat, az egyikük olyan fanyar arcot vágott, hogy majdnem megsajnáltam, amiért Guns n' Roses-t kell hallgatnia, a másik meg lazán annyit mondott, hogy "ez nem zene". Kösz. Az ilyenek mindig feldobják a napom
2014. november 03. 17:22
#8760
AvrilSmile |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.05.17. Hozzászólás: 926 Csatolások: 4 Azonosító: 226218 offline |
Idézet (madamecruel @ 2014.11.02. 20:53)
Azzal, hogy hatalmas divat lett az "énku.rvaanyámat" szöveg. Már megbocsásson minden életképtelen nyomorék, de hogy beszélhet így a saját anyjáról, csak azért mert ez a megszokott űberlaza, semmitmondó, undorító válasz mindenre? Az ilyennek a száját varnám össze, az anyja méhéből van, 9 hónapig hordta, majd x éve neveli a szarcsimbókot, és annyit érdemel, hogy lekur.vázzák csak mert menő szöveg lett? Én kérek elnézést. -.-"
Ige, az ilyen egnem is rohaddtul felbosszant. Nyilván van oka annak is, hogy nem akarok gyreket. Ilyen világba? Kösz, inkább nem.
1 felhasználónak tetszik:
ApusztákBoszorkánya
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér
Új színész kaphatja meg a szerepet.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
Jelentkezett egy szerepre.
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő
Beperelték az egyik dala miatt.
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Újra találkoztak a válás benyújtása után.