Ma éppen mivel van tele a tököd?

Mindent leírtál, amit egykoron én is le szerettem volna, csak nem volt erőm hozzá. Köszönöm.

A növények lehet hogy okosak ám.xD Amúgy átérzem a helyzetedet,ha tudsz,keress másik barátnőt,mert ő borzalmas.

Minden tanár a szünet előtt akar dogát íratni velünk, ami valamilyen szinten még jó is, mert így legalább a szünet nyugis lesz (igaz angolra még el kell olvasni a kötelezőt, de az nem nagy dolog), de ezt úgy akarják kivitelezni, hogy naponta 2 - 3 dogát íratnak... volt, aki ma 3 TZ - t és egy kisdogát írt (igaz, hogy csak két TZ - t lehetne íratni egy nap, de segáz), a szerencsésebbek (mint én is), megúszták 2 témazáróval és egy kisdogával (de az a kisdoga is olyan, hogy két órát kapunk rá, tehát holnap még folytatása következik). És nyilván az én agykapacitásommal van a baj, mert ha már két témazárónál többre kéne tanulni, akkor az már problémás. Én szoktam tanulni egyik óráról a másikra is, meg a tegnapi napot is rászántam a felkészülésre, de mégis, három olyan sz*r dogát írtam ma, hogy már kínomban nevetek rajta, közben meg sírni volna kedvem. 2 tárgyból is megpecsételtem a félévi jegyemet, és nem túl jól...
De legalább vége ennek a napnak... holnapra még 2 tárgyból felkészülök, és utána sz*rok az egészre, 2015 - ig tankönyvet sem veszek a kezembe többet...

Az meg már csak a kisebb probléma, hogy teljesen odavagyok valakiért, aki rám se néz soha, és ez teljesen kikészít...

Nem tudom mi van velem, már egyáltalán nem tudok kiigazodni magamon. Volt egy srác, akivel több mint 1 órán keresztül táncoltam. Egyedül a keresztnevem tudta, de lenyomozott és be is jelölt. Azóta meg nem ír....én meg fogalmam sincs miért, de várom. Pedig nem fog írni, ezt előre tudom. Csak akkor ne vigyorgott volna rám annyiszor és ne lett volna velem annyira kedves. Nagyon elegem van.

Nem írok kisregény,röviden a rosszakaró és rosszindulatú emberekkel akik csak a másikat tudják kritizálni...
Plusz még azzal is,hogy az összes kedves tanárom a szünet előtt akar dogát íratni mindenből.

Szomorú vagyok.=( Buszmegállóban a felszállásnál mellettem volt egy idős néni,másik oldalt egy kisfiú,a kisfiú előreengedte az idős nénit,én meg a kisfiút akartam,de közben meg befurakodott egy tini ném.ber(szerintem én már nem számítok tininek),azt duruzsolja,hogy "ezt nem hiszem el",és meglök a vállával,és felszáll...nem mondtam neki semmit,de úgy zavarnak az ilyen köcsö.g bu.nkó legalja emberek,hogy az nem igaz,és mindig nekik van nagyobb pofá.juk.Középiskolából ment haza,kétlem hogy olyan sürgős lenne neki felszállnia..meg amúgy is nem mindegy mikor száll fel,ha egyszer így is,úgy is ugyanott száll le?Nem ér haza előbb,ha előbb száll fel...mi bajuk az ilyen nyomorék.oknak?Legnagyobb álmom,hogy a magamfajta érzékeny embereket elkülönítsék az ilyen majmoktól egy másik (jobb) helyre,és sosem futnánk velük össze.Milyen szép lenne.

Tudom, sokan álmodoznak róla, hogy olyan könnyen menjen nekik a tanulás, mint nekem. Elsős korom óta mindenkitől csak azt hallom, milyen jó nekem, hogy ilyen okos vagyok. Nyolc rohadt éve mindenkinek én vagyok "az okos gyerek", és az osztálytársaim nem tudnak elszakadni ettől a ténytől. Ha néha rossz jegyet kapok, akkor máris jönnek tágra nyílt szemekkel, és mintha bármi is múlna rajta, kérdezik, hogy hogy lehet ez. Ma írtunk egy matek dogát, ami nekem is nehéz volt, és ott ment a hiszti, hogy elmondják a tanárnak, hogy nekem se ment, és hogy ne kelljen beírni a jegyet - mert persze, ha már nekem nem ment, akkor biztosan az oktatási rendszerrel és a tananyaggal van a hiba, hiszen mint tudjuk, én egy két lábon járó lexikon és számológép vagyok, akinek minden megy, mi? És a legrosszabb, hogy csak ezt látják bennem. Mindenkinek ez az első dolog, ami eszébe jut rólam. Kiskoromban is minden barátom anyukája azt kántálta a gyerekének, hogy legyen olyan tanuló, mint én. Mindenki mondja, hogy mennyire irigyel, közben meg semmi okuk nincs rá. Egy lusta disznó vagyok amúgy, mindent halogatok, semmi sem érdekel, a jövőmről elképzelésem sincs, fiúk rám sem néznek (ha meg igen, akkor csak kihasználnak), a barátaim is folyton otthagynak, a családom is csak parancsolgatni tud, mindenki elítél első látásra, alig merek megszólítani bárkit is, nem vagyok tehetséges semmiben, és mostanában nem is tudom, mi az istent szeretnék csinálni, csak létezem, és ennyi. Egy üresség van bennem, elegem van mindenből. Ja, hogy jók a jegyeim? Ó, így már mindjárt más! Tessék, totál vidám vagyok, végülis számok határoznak meg minket! Máris fényesebb az életem! Nincs szükségem semmi másra, pár ötös a naplóban épp elég nekem, hogy csodálatos legyen az életem, és semmi más miatt ne kelljen aggódnom! Nagyon, nagyon, és mondom mégegyszer: nagyon rosszul esik, hogy a barátaim is elküldenek a francba, amikor merem feltételezni, hogy rosszul sikerült egy dolgozatom ("neked úgy is ötös lesz, hagyjad már...""miért tanulsz, úgyis tudsz mindent"), vagy amikor megjegyzem, hogy könnyű volt az anyag, amit meg kellett tanulni ("jó... neked volt könnyű!" ja bocs, elfelejtettem, hogy csak egy heted volt megtanulni egy oldalt, de sajnállak...). Meg amikor hangosan kell bediktálni egy jegyet, ami nekem nem lett a legjobb, akkor előre félek, hogy mindenki felém fog fordulni, csodálkozó szemöldökvonásokat intézni nekem, és századjára is megkérdezni, hogy "neked? az meg hogy lehet?". Umm... hahó! Én is ember vagyok! Nem vagyok tökéletes! El lehet menni melegebb éghajlatra a csodálkozó tekintetekkel, a lekezelő hanglejtéssel és a "Váó, jobbat írtam, mint az Emma! Ezt nem hiszem el!", és hasonló felkiáltásokkal. Ma már ott tartottam, hogy kifakadtam egy barátnőmnek, és mit ad isten, ő is rákezdte, hogy "ha neki ilyen agya lehetne...". Pedig ő egy g*ci szorgalmas lány, minden érdekli, és még intelligens és érett is. Én meg elmondom neki mindig, hogy hiába a jó jegyek, ha semmi jövőképem sincs és egy antiszociális nyomorék vagyok, aki legszívesebben aludna egész nap. Miért nem érti meg senki? Nem vagyok én egy csodabogár, oké, intelligens vagyok, de miért nem tudják túltenni magukat ezen? Remélem, gimiben nem az lesz az első közös témánk az osztályban, hogy ki milyen tanuló volt általánosban, mert ha ott is kezdődik ez az egész, én felkötöm magam (ne vedd komolyan).

Plusz: most kitalálták, hogy pénteken (utolsó nap, elvileg karácsonyoznánk, meg elmentünk volna korizni, de persze azt lefújták) első órában tesit akarnak tartani, ami aznap nem is lenne. Nagyszerű lesz pénteken, azon a szép 19-én (amikor ki kéne csattannom az örömtől, nem csak a suli vége miatt) első órában átélni azt, amit a legjobban utálok az egész suliban: kimenni a fagyba, köröket futni a pályán, leülni a hideg műfűre, majd kosarazni, és azon hezitálni, hogy vagy nem vagyok aktív a játékban, és a tanár leszedi a fejem, vagy megpróbálok játszani, és valami tahó fellök, miközben kiveri a kezemből a labdát (ami nem gyakran jut hozzám). Mindezt miközben a női problémáimon aggódok, illetve azon, hogy a hajam elöl hagyott tincse eléggé eltakarja-e a fél arcom, és hogy a tanár nem fog-e egyszer szólni érte. Na, ezt szépen túlreagáltam, mi? Ja, meg persze utálok mozogni, futni még jobban.

Plusz mégegy: az egész keringő dolog is elmehet melegebb éghajlatra. Mindenki nagyon siet. Azt látom, hogy én vagyok az egyetlen, aki az ütemre táncol, a többiek meg mind csak minél gyorsabban akarják csinálni a lépést. A partneremet (aki még mindig egy s*ggfej) is én fékezem meg, különben kétszer olyan gyorsan táncolna, mint a zene. Mondtam a tanárnak, hogy én ezt így látom, és szünet után kicsit lehetne dolgozni a ritmuson, és körülbelül le se sz*rt. Mert az tök oké, hogyha úgy nézünk ki, mint egy csorda, és össze-vissza lépked mindenki a maga tempójában.

Upsz, mindig elszalad velem a ló, csak pár sort akartam, bocsi.

Lehet,hogy igazad van.És köszi,hogy reagáltál. Sokat jelent,hogy átérzed,amit én.

Gyűlölöm, hogy nem tudom mi van.^^ Mert vagy én vagyok borzasztó túlérzékeny a beszólógátasokkal, segítség nélkülözésekkel kapcsolatban vagy az emberek 90% egy érzéketlen bunkó. Miért van az, hogy egyesek csak röhögnek én viszont mélységesen megbántódom? Nem mutatom ki, de attól még fáj. Talán a többiek is csak megjátsszák? Fel nem foghatom. Ma is... Nos a mi városunkat úgy kell elképzelni, hogy nagyon kis hosszúkás. Nem tudom milyen okos találta ezt ki, de három gimnáziumot is a világvégére építetek így hiába vagyok helyi reggelente negyed órát buszoznom kell. Ezzel nem is lenne semmi gondom. Persze ez egy remek tömegbusz, én a harmadik megállónál szállok fel és én még üres széket a büdös életben nem láttam. Általában két szék között állok úgy, hogy a kezem kis híján kicsavarodik, a vállamról lecsúszik a táska, és persze van elég éles kanyar, bukkanó meg menő túl nagyra nőt domb is. Másik eshetőség, hogy a lépcsőn állok, vagy az ablakban odanyomódva az üveghez meg a buszsofőr kis elkülönítő izéjéhez. Mindegy is. Napokon át tudnám szidni, hogy közel 2500 diákot nyolc busz akar szállítani. A mai napon viszont külön felbosszantott azon kedves fiatal srácok akinek nekimentem. Hazafelé jövet, ugrál a busz, néhány idióta lány sikítozik, össze-vissza dülöngélek a válltáskám lecsúszott a könyökömre, az ezer könyv majd letöri a kezem a táska meg himbálózik, de ha megigazítom tuti pofára esek, hisz így is alig állok. Egy vacak fékezésnél automatikusan, hirtelen hátralépek egyet, mire beleütközöm valami mellkas szerű férfi képződménybe. Hátra nézni, ugye nem tudok bocsánatot kérni meg nincs sok lehetősége az embernek ha rögtön elkezdi két vagy három srác szidni. Aztán érzem, hogy valami finoman, monoton lökdösni kezdi a cipőmet. Erre meghallom a hátam mögül: Rúgd ki a lábát! Nem kellet volna sok, hogy dühösen elkáromkodjam magam, de mély levegőt vettem és befogtam, még mielőtt megszólaltam volna. Szóval ja utálom a tömegközlekedést, az embereket meg még annál is jobban.

A gitártanárommal és az egész gitárvizsgával. Feladott két darabot kb. négy héttel ezelőtt, úgy, hogy nem is gyakoroltuk őket. Elvileg a vizsgára kellett volna felkészülnöm belőlük, de hogyan, ha azt se mondta el, miképpen lássak hozzájuk stb.? Persze ő azt hiszi, hogy én időmilliomos vagyok, ráadásul már most gitárvirtuóz, úgyhogy majd egyedül is elboldogulok velük. Ja, persze. Két héttel (!) a vizsga előtt megkérdezi, hogy hogy állok a darabokkal, hát persze, hogy még csak az egyiket tudtam... megígértem, hogy a következő órára betanulom a másikat is, úgy-ahogy sikerült, csak hát annyi tanulnivalóm volt, hogy ismételten kevés időt tudtam szánni rá. Az egyik ismerősöm, aki szintén ennél a tanárnál játszik, elvitte a gitárját hozzá, mert elszakadt a húr, és amíg kicserélte, az én egy óra hosszú órámból 30 perc el is ment, így nem tudtuk átnézni az egyik dalt. Erre ő kijelentette, hogy menjek be a zeneiskolába hétfőn fél hétre, hogy megnézzük azt is. Elmentem, és közölte, hogy ez nem vizsgaképes még - tök jó, gondoltam, csak másnap volt a hangverseny, de semmi pánik. Hazaérve ész nélkül gyakorolni kezdtem, már hibátlanul ment, és tulajdonképpen az órán is amiatt rontottam el, hogy a tanár folyton beleénekelt (?). A vizsgára már mindkét darabot tudtam, és amikor engem szólított, olyan ideges lettem, hogy leültem, és amint játszani kezdtem, olyan szinten remegni kezdett a kezem, hogy hibáztam többet is. A tanár a hangverseny után meg odajött, és csalódottan elmondta, hogy úgy látja, nem tartottam be, amit ígértem. Erre ismételten elmagyaráztam neki, hogy de igen, mindent megtettem, hogy ez ne így legyen, csak 1. iszonyatosan ideges voltam, 2. annyi tanulnivalóm és elfoglaltságom volt, hogy amikor hazaértem késő este a próbákról és egyéb különórákról, örültem, ha legalább azt a töméntelen mennyiségű házit el tudtam készíteni, amit a suliban adtak fel. Meg hát... három éve tanulok ennél a tanárnál, és az a vicc, hogy konkrétan semmit sem tudok, mert egész órán ő játszik, majd magyaráz... én meg csak csendben hallgatom, de komolyan, ennyi év után nem itt kéne tartanom...

Minden bizonnyal az iskolával. Meglepő lehet ez az osztálytársaim számára, mert már két éve ( Vandus, Letti, Andi és Netti már 8 éve ) úgy ismernek, hogy az osztályban két gyerek szereti az iskolát, Andi és én. Erre, amikor tegnapelőtt közöltem testnevelésen, hogy elegem van az iskolából, a tesitanárunk, aki természetesen az ofőnk is, dülledt békaszemekkel odalép hozzám, tök komoly p*fát vágva, és leültet a padra, odamegy a gondnokhoz, és kér egy kis jeget. Persze, röhögjön az egész osztály, és akkor még ő lepődik meg, hogy a földhöz vágom a pulcsimat a jéggel együtt. Aztán közli, hogy el kell mennie, ezért bejön egy tök idegen csajszika, valószínűleg új tanár lesz, és elkezd nekünk fel-alá ugrabugrálni, mint egy r*tardált nyuszi. Az egész osztály röhög, ő pedig majd összezuhan a szomorúságtól, és minket ócsárol, hogy mennyire p*raszt, n*veletlen, sz*mtelen, illemtudatlan és tiszteletlen banda vagyunk. Vanda megkérdezi, hogy miért jött ő be a tanár helyett, erre fogja a helyettesítőtanár a szép naplónkat, és elkezdi kergetni a Vandát, de mint egy óvodás. Megint röhögés, újabb hisztiroham. Aztán még felteszünk három id*gbeteg kérdést, amire kiront majdhogynem zokogva a teremből, és kisírt szemecskéivel közli, hogy kivette az ellenőrzőinket a táskáinkból, és felvitte az igazgatósághoz. Azt hittem, orra bukom. Kirontottam a teremből, ám még mielőtt fesztivált rendeztem volna a htanár viselkedéséről, közli velem, hogy ez csak egy osztályszintű felmérés volt, hogy együtt hogyan reagálunk a sérelmekre. ( megjegyezném, hogy miután átvágtam a Betlehemezős hetedikeseken, a többi osztálytársam is követett fel az igazgatósághoz, úgy néztünk, mint egy komplett gyilkosbanda. ) mindemellett néhány észlény iskolatársunk összevissza rázza a p*csáját a szünetekben, és arról hisztériáznak, hogy a Benkős Zolika hogyan cs*lja agyon a csajait.
A legjobb csak most jön: Andival megyünk fel a könyvtárba, mert kell egy mateklexikon a kifejezésekhez, és útközben megállít az egyik végzős, hogy beszélgessünk. Mondjuk, hogy sietnünk kell, amire ő tök nyugodtan le lök minket a lépcsőről, és azt kezdi üvöltözni, hogy nutella. Andival köpni-nyelni nem tudtunk, és amikor a Benkős Zolika lenyugodott ( mert persze ez a Benkős Zolika volt... ), odajött az öccse, a Petike, és felvette azt, ahogy mi kioktatunk egy végzőst. Zolika tette-vette magát a kamerának, mi pedig csak összenéztünk, hogy mekkora egy *sípsípsíp*. Amikor megjön az igazgatóhelyettesnő, mi éppen ócsároltuk a tanárokat, hogy miért nem képesek normálisan végezni a munkájukat, hogy ilyeneket csinálnak a diákok. Csodálkozunk, hogy miért szakadnak a röhögésen, majd megkérdezi a tanárnő, hogy segítenénk-e neki egy kicsit a magyarórán, mert tanárhiány van, ezért kell két segítő. Mondtuk, hogy oké, és bevitt minket végzős fizikára, azt sem tudtuk, mit vesznek. A tanár leült a sarokba, és értékelte az órai munkánkat. A végzősök azóta is erről beszélnek.

Azzal, hogy januárban nem lett volna vizsgám, hátradőlhettem volna december tizennyolcadikán, és februárig semmi dolgom. Aha. Cseszett eljönni a tanár a vizsgára a héten, egy órát vártunk rá, és akkor se jött, ezért január hatodikán vizsgázok belőle, éljen! Aztán másfél nap múlva méltóztatni válaszolni, hogy jabocs, egy időbe tette más vizsgával, és nem vette észre. Köszi.

Átérzem,mert voltam hasonló helyzetben többször is.

Pontosan ugyanezt élem át, és a vicc az, hogy egy elit iskolában... mondjuk ez az egész rendszer hibája..."jók a jegyeid, akkor semmi bajod sem lehet", a szüleim szerint meg a világ vége ha kapok egy négyest...

Elhiszem, hogy nehéz ha te vagy az osztály legjobb tanulója, hisz akkor más elvárásoknak kell megfelelned. De higgyétek el keményen dolgozni, gürizni még is rossz jegyeket beseperni százszor rosszabb. Nem, nem a levegőbe beszélek. pontosan tudom mi van. Általánosban négyesnél nem is volt rosszabb jegyem soha, s év végén és félévkor mindig kitűnő voltam. Az osztály nagyot nézett ha négyest kaptam, és csúnyán összevonták a szemöldökeiket, hisz szinte sosem tanultam egy betűt sem. Rossz volt, mert én voltam az okos gyerek, aki hiába szemtelen és utálja egy csomó tanár még is kitűnő. Ellenben most ezerszer rosszabb és vissza sírom azt az időt. Erős gimnázium, hatalmas elvárások, az ország tanár gyűlésein legnépszerűbb, körberajongott magyar tanár, s anyanyelvi német és angoltanárnők. Higgyétek el az embernek még jobban ki van a töke ha nyolc óra tanulás után is kettesre tudja csak megírni a 7 oldalas német dolgozatot. Különösen ha az ember csodagyerekekkel van összezárva, akik sora nyerik az országos versenyeket, s egy olyan apa várja itthon aki nem egyszer nyerte meg az országos matekot és fizikát, akinek matematikus diplomája is van. Na meg egy kémikus, biológus, némettanár mostohaanyu sem maradhat ki. Amikor azt sugallják már a tulajdon szobám falai is, hogy csalódás vagyok.... Felbecsülhetetlen! Külön jó ha valaki olyan bohém lelkű, mint én és legszívesebben csak festene, zongorázna, énekelne vagy írna. Erre a művészsuli helyett apja hajthatatlansága miatt ide kell járnia. Megfeszülhet a sok tankönyv fölött akkor is a némethez hülye marad. És hallgathatja, hogy milyen borzasztó annak, akinek épp, hogy a kisujját meg kell mozdítania a sikerért. Majd amikor napi hat órát tanulsz otthon és este hajnali egykor zavarnak ágyba, hogy ugyan ne tanulj már, mert megint alvászavaraid lesznek és megint járhatunk az orvoshoz... Na akkor szenvedjetek. Mert én már megőrülök a tanulnivalótól, ez a heti másfél óra gépezés is kevés, főleg ha az ember ennyit ír ide.>< Mindenesetre jó lesz ez a szünet, még mielőtt élve mumifikálódóm.

Magammal és egy f*szfej osztálytársammal. Leginkább.

a töltött káposztával. igen, már most. majd' éhendöglök, erre mi a válasz? ott a káposzta... miért kell tizennyolcadikán megfőzni, miért nem elég karácsonykor azt enni? és ami még fontosabb: miért nem lehet csak egyetlen egy rohadt évben és csak egyetlen helyen mást csinálni?
egetrengető probléma, tudom...

Az utcánkban (a szomszédban)mindig disco "zenét" üvöltetnek hangosan,és ha becsukom az ablakot,akkor is hallatszik,és idegbeteg vagyok tőle.

Tudom,gyakran irok ide,elnézést...

On:Ma éppen azzal,hogy itt a születésnapom,meghivom az egyik barátnőm egy kis összejövetelre,(nem az előző kommentembeli lányról van szó,hanem egy másikról)azt mondja:
-Ne haragudj,elutazom Párizsba.- hogyne...
Azt hiszi,hogy hülye vagyok,már elnézést,de már hogy utazna?Hát,ez az,hogy sehogy.Legjobb tudásom szerint az egyik barátnőm forrásként elmondta,hogy kézilabdameccsre megy,jövőre!Nem értem,hogy minek ezt eltitkolni előlem...
Plusz még egy:Az egyik legjobb barátnőm elutazik Norvégiába a szünet után,de a nyelvről,amit ott beszélnek,fogalma sincsen.

Már megint randizom a topikkal...
Magammal. Állandóan a múltamon jár az agyam, nem tudom elengedni pedig tudom, hogy azt kellene. Folyton a hibázásaimra, elszalasztott lehetőségekre és a ki nem mondott szavakra gondolok. Mit csinálhattam volna másképp és most hol tartanék. Tudom, hogy már nem tudok rajta változtatni (sajnos). Míg erre gondolok, az élet lassan elhalad mellettem és csak egy helyben vegetálok.