Ma éppen mivel van tele a tököd?

Suli. Facebook Nagyon, nagyon lassan tölti be az oldalt!! Utálom azt a h*lye Favebook-ot

Azzal, hogy holnap vissza kell mennem a sok retardálttal teli börtönbe amit úgy hívnak, hogy iskola.

Imádom, hogy csak a véleményemet mondanám el, deakkor is lehurrognak. Persze, ezt az egyik legjobb barátnőmtől nem vártam volna el

Nem tudom, hogy leírjam-e, de ha nem adom ki magamból, még rosszabb...

Utálom az ünnepeket. A karácsonyt, a szilvesztert, az újévet, a születésnapokat, a névnapokat. Mindenféle nyavalyát, ahol a család összegyűlhet. Egyszerűen... utálom. A karácsony... még elment itthon, egész... tűrhetően, bár én legszívesebben mentem volna, amerre látok. Ez volt szilveszterkor is. Barátnőmmel megbeszéltük, hogy megyek át hozzá (bár egy sms után kicsit gondolkoztam, menjek-e, mivel kiderült, hogy a volt legjobb barátnőmnek a jelenlegi BFF-je is jönni fog... majdnem szörnyet haltam...), de végül átmentem. Kicsit iszogattunk elvoltunk, táncoltunk, aztán kicsit leültünk, mint az iszap, mert még csak fél 10 volt Aztán leültünk, játszottunk, közben ittunk még, aztán mikor vége volt a játéknak még mindig csak 11 óra. Ezért bevállaltam a DJ szerepét (nagyon nehéz youtube-on keresni zenéket, de komolyan ) Szóltam nekik, hogy amit akarnak hallgatni, kiabálják az előadót, és akkor elindítom. Na. Mintha a falnak, vagy a mellettem levő fikusznak beszéltem volna. Ezért megfontoltan beraktam azokat a zenéket, amiket kedvelek, és pörgősebbek (persze nekik nincs kifinomult érzékük a zenéhez, ezért az ázsiai zenével meg sem próbálkoztam...), aztán jön az instrukció, hogy ez nem jó, rakjak másikat. Kérdés: mit? Válasz: Nem tudom... Úgyhogy maradtunk az én zenéimnél... persze aztán inkább jöttek oda hozzám, hogy ezt, meg azt hallgassuk, én már nem engedtem semmiből. Aztán pezsgőbontás, majd irány szunyálni. Egy 2 személyes ágyon simán elfértünk volna mindhárman, mert elég vékonyak vagyunk mind, szóval nem lett volna nehéz. De... én 3x majdnem leestem, a máaik csaj, meg a falnak passzírozódott....vicces volt, elfértünk, de mégsem xD... Végtére jó volt, csak... lehetett volna jobb is.

Aztán... pénteken mentem el itthonról, persze anyu semmit nem tudott róla (megjegyezném, telefon a zsebemben feltöltve, bárki tud rajta hívni, ha kérdése van, anyu... anyu cseszik rá...) Aztán ma hazaértem. Már sokszor vágott sok mindent a fejemhez, de ez... ez nekem is sok volt. Haza érve pakolok, és jön be anyu a szobába. Elkezdi, hogy mit is képzelek magamról? (újfent megjegyezném, soha SOHA nem kérek tőle pénzt, hogy ide vagy oda mehessek, vagy épp ez meg az kéne, max a sulis dolgokra...) Miért megyek el itthonról? Pakoljak össze rögvest, és takarodjak (!!!) el itthonról. Nem értem... ez csak velem megy. Ha a húgom (aki 14 éves kora óta cigizik, nem jön haza időben, nem csinál semmit) csinálja ezt, akkor semmi probléma. De persze rájöttem, velem miért ilyen. Ugyanis még tanulok, nyáron nem sikerült elmennem dolgozni. Nem kapott tőlem pénzt, egy fityinget sem. S mindig csak kérek. Valószínűleg ez. S mikor közölte, hogy menjek, mondtam neki, hogy megyek is csak tegyem le a vizsgát, és én már itthon sem vagyok. De nem nekem rögtön el kell mennem... Annyira irritál az egész. Anyu érdek ember, de rettenetesen, és ami a legnagyobb probléma, hogy senki nem tudja, mi folyik itthon. Mindenkinek azt mutatja, hogy nekünk milyen jó itt, mert mindent megkapunk. Hm... bárcsak. S amikor egyik ismerősöm vállán könnyekben törtem ki, kérdezte, mi a baj? Én pedig: nekem nincs olyan anyám, mint másnak. Nekem mintha nem is lenne... s legalább 10 percig ez miatt zokogtam... borzalmas, és nem is akarom, hogy baj legyen ebből, de nekem elegem van ebből az egészből. Ha... ha csak egy picivel lenne jobb... nem lennék ilyen lelkis gyerek, és nem kívánnék jobb családot...anyát... semmit.

Némi vigaszképpen nem vagy egyedül ezzel a problémával. Sokan vannak, akik a hátuk közepére sem kívánják az egész családjukat. És nem azokról beszélek, akik karácsonyra nem kapták meg a kívánt ultra modern elektronikai eszközt, hanem azokról akikkel a családjuk úgy bánik ahogy. A legszebb, hogy legtöbb esetben a gyerek van okolva, de a szülőnek eszébe sem jut magába nézni. Igen, nehéz az élet és meg kell küzdeniük nekik is a minden napokkal, mert nem hull csak úgy az ember ölébe semmi, de a gyerekre is rá kellene nézni néha napján.
Lényeg a lényeg, kitartást és fel a fejjel. Lesz ez még ígyse

Velem is volt már ez az érzés.Egyszer amikor egy filmben a főszereplő anyukája meghalt(tudom nem olyan mint a valós életben),és ekkor fogott el ez az érzés.Mi lesz ha egyszer nem lesznek velem?Amit anyukám és apukám ad nekem,az felbecsülhetetlen.Ők mindig is szeretni fognak,bármit is csinálsz,sosem hagynak cserben.És ahogy egy másik tag is írta,a gyerekeidnek fogod vissza adni a szeretetet,de a szüleidnek is vissza bírod adni,ha idősebb korukban ápolod őket.


És még avval is,hogy tegnap olyanra megcsinálták a hajam,ami mára is megmaradt,és most moshatok hajat.Tudom nem nagy tragédia,de utálok hajat mosni,mert aztán száríthatom meg,ami nálam elég nehéz dolog...

Nem aludtam többet három és fél óránál, és így kell elviselnem az ideggyenge gyökér osztálytársaimat Tuti dührohamot kapok, és leordítom pár ember fejét vagy szimplán bealszom németen Nem jó dolog kora reggel nekikezdeni a lelki béke kereséséhez... Az már csak ráadás, hogy a napot Placebo nélkül kell végigszenvednem... kivéve talán az angolórát.

Nem egy egetrengető probléma, de nekem mégis az. Februárban lesz Lordi koncert és még hozzá közel hozzám. Körbe kérdeztem már minden adandó lelket, de senki sem szeretne eljönni, egyedül nem is engednek és nem is mennék szívesen. Tudom, hogy vannak ennél nagyobb problémák az életben, de nagyon elszeretnék menni erre a koncertre és ilyen alkalmat nem szeretnék még egyszer kihagyni..

Nem is tudom ki ,hogy éli meg azt, hogy tanul és szerzi meg a jegyeit, de én ma ideges lettem. Nem szoktam túlzottan nagy panaszaim lenni ,hisz alig írok ide. De ezt mindenképp kiakarom írni magamból.
Ugye itt van a fél év, és én valami iszonyatosan állok. Ez annyit tesz ,hogy sok tantárgyból leestem a tavalyihoz képest 3-ra, mert eddig a biztos 4-eim.
Ma megmondta a magyar tanár, hogy ki felelhet a jobb jegyért fél évkor, akinek nem kell azt lezárja. Engem nyelvtanból és irodalomból is 3-ra zárt le. innen kezdődtek ezek az akaratlanul is negatív gondolataim. A legjobb tanuló az osztályból szintén felelni kell 4-5-nél az 5-ért. És ezt elpanaszolta egyenesen nekem és a barátnőmnek ,hogy mennyire izé a tanár, mert nem tudja megadni neki az 5-t. Na, most két dolgon is ki akadtam egyszerre ezen a kijelentésen. Első már is az ,hogy ő ilyet panaszkodik. Bárcsak én is ilyen jól állnék. Na és a második, ami szintén ehhez a köthető. A csaj nem tanul. De komolyan. Csak átolvassa a füzetet és egyből minden létező dolgot leír. Én meg szenvedek órák hosszat a füzetem felett és még így is csak ennyire telt tőlem. Már megbocsássanak, de szerintem másnak is rosszul esne, ha ilyet vágnának a fejéhez panaszolásul, mi közbe ő végig szenvedi a dolgot.
Arról nem is beszélek, hogy nekem is lett volna panaszolni valóm ,mert 3,4-re kaptam meg a 3-t, és 3,5-re felelhettem volna. De még sem tettem, mert már ezzel nem tudok mit tenni.
Szóval nekem ez a bajom. Mert baromira rosszul esik ,hogy úgy panaszkodnak nekem, hogy közbe nem is lenne miért(ugyan is, ha így vág az esze, mint a borotva a lánynak, akkor még szerintem nyugodtan ki tud bírni egy felelést, én meg mit meg nem adtam volna ,hogy felelhessek). Nekem kéne, de én már annyira megszoktam ,hogy a magam problémáit anyámnak panaszolok el.

Jó. Valószínűleg neki is el kellett mondania a problémáját és senki más nem volt. Néha a penge embereknek is kell support. Mégpedig, ha eleve ahhoz van szokva, hogy 5-öse van mindenből, és csak az 4,5 akkor az tényleg le tudja sulytani. Azért meg tényleg nem kell lehordani, hogy "nem tanul csak átolvassa a füzetet". És ezt tényleg úgy mondom, hogy én is ilyen vagyok és teljesen át tudom érezni a helyzetét.

Az állítólagos barátnőimmel. Régen sülve-főve együtt voltunk, aztán egy összeveszés után már egy jó éve nem szóltunk egymáshoz. Tegnap az egyik küldött egy sms-t: "Szia! Szeretnék bocsánatot kérni!" aztán: "ja, mégsem, bocsi ". Normális dolog ez, most komolyan? Ma bezzeg megint levegőnek néztek, hát köszönöm szépen. Másfelől, alig teszem ki a lábamat az osztályteremből, egyből rólam kezdenek el pletykálni valami hülyeséget az osztálytársaim, ez annyira kiakaszt. Apró dolgok ezek, de rendesen tönkreteszik az ember napjait.

A vizsgaidőszakkal. Nem bírok aludni, mert annyira félek a másnaptól, hogy megbukom-e vagy sem, aztán bemegyek vizsgázni és kábé elalszom a lap felett, annyira fáradt vagyok. Aztán vissza kell mennie az albérletbe, tanulni a következő vizsgára, de mivel nem aludtam semmit, most vagyok cseszettül fáradt, és laposakat pislogok a jegyzeteim mellett. Ráadásul nincs semmi, ami fenntartana, a kávét nem bírja a gyomrom, a fekete tea nem hat rám.
És mikor írom ezeket a sorokat, közben tudtam meg, hogy hármas lett a mai vizsgám (amiből elsőnek megbuktam, szóval ez nagy szó), de még így is vár rám egy fonetika holnap, ami abszolúte kínai nekem. De ha még minden sikerül, akkor is csak 22 kreditem lesz, mert egy szabadon választható tárgyat elcsesztem (egy beadandót kellett volna írni, amit nem tudtam megcsinálni, még nincs beírva az egyes, de nem hiszem, hogy tudnék egyezkedni a tanárral, meg hát... nem is érdemelném meg).
Ilyenkor elgondolkodom, hogy mért is jöttem egyetemre, mikor ennyire nem megy. Én vagyok a gyenge láncszem a csoporttársaim között, akinek alig sikerül valami elsőre. Folyton azon gondolkodom, hogy kiiratkozom a fenébe, mert nem vagyok képes rá. És akkor a szüleim is jönnek azzal a szöveggel, hogy legyek jobb tanuló, mint a bátyám (aki orvosin van, most ötödéves, tavaly 4,56 volt az átlaga, volt kint Libanonban gyakorlaton, idén meg elvileg Olaszországba megy, szóval megy a szekere rendesen. Én meg szar bölcsészhallgató vagyok, aki majd megy a Mekibe hambit sütögetni).
Elnézést a nyafogásért, de nagyon kikívánkozott.

Arról beszéljünk inkább ,hogy minek örülünk.Ez túl negatív

A fiúkkal.
Amikor nem szerepel az a szótárukban, hogy 'csak barát'.

Tessék, beszélgess.

Azzal, hogy ma elmentem a háziorvosomhoz a gyomorsavam miatt. Tudni illik, már öt éve küszködök ezzel a sz*rral, de a gyerek orvosom, nem nagyon izgatta magát, csak fölírta újra és újra a gyógyszert, amit elvileg is csak fél évig ajánlott szedni. Na mindegy, szóval elegem lett abból, hogy naponta négy gyógyszert kell beszednem, és még nem is vagyok nyugdíjas, szóval az egyiket már abba is hagytam, majd lesz ami lesz, ezzel a savlekötővel meg elmentem most a dokihoz. Hát eléggé meglepődött, hogy ennyi ideje szedem ezt, és hogy az előző dokim nem küldött el egyéb vizsgálatokra, de mindegy, most ő megtette. És bekövetkezett, amitől féltem, azt mondta, szerinte ebből gyomortükrözés lesz. Én ott szépen bólogattam neki, mikor magyarázott, magamban meg azt mondtam, hogy csak ezt ne, kérlek, csak ezt ne. Az első kérdésem rögtön az volt, hogy altatnak-e, de azt mondta, hogy mivel már 18 elmúltam, nem. Basszus, egy fél évvel korábban megyek el, akkor még pont belecsúsztam volna az altatásba. Aztán rögtön fölhívtam apát, mert neki már volt tükrözése, és azt monda ne aggódjak, meg se lehet érezni. De ezt szerintem csak azért mondta, hogy megnyugtasson.

Kis semmi érzésnek tűnhet, de viszont tényleg mocskosul tud fájni, amikor mindenki keresi, majd meg is találja benned a rosszat. Szerintem nem kell különösebben részleteznem, mire gondolok. Konkrétan egy közeli rokonom áll a háttérben, és így még rosszabb.

Másik. A mai csodás napon a matematikatanárom sikeresen belerángatott engem és még pár lányt ebbe a kalapácsvetés dologba, amit 2 évig hajtogatott, és most, amikor abszolúte nem számítottunk rá, kaptunk egy alapos fejmosást, aztán pedig egy időpontot az edzésre. Nem érdekli, ha van más elfoglaltságunk, vagy valami. Két éven keresztül dolgozott ezért. Gratula, megszerezte. Bárcsak tudnék egyszer az életben nemet mondani.

Mindennel!
Egyebet nem tudok hozzáfűzni.
Mindenki csak saját magát tudja sajnáltatni az osztályban..
Az egész emberiség álnok gonosz kihasznóló stb.......
Annyira fejbúbig vagyok már ezzel.

nem nagyon szoktam ide irkálni, mert félek, hogy kicsapom a balhét, de ezt muszály leírnom. szóval: ma 0. órában dogát írtam, utána lyukas órám lett volna. a csajokkal, akikkel együtt írtam a dogát, elmentünk mekizni a lyukas óránk alatt. és tudjátok, van ez a snapchat (ekkora hülyeséget, úristen ) (ha valaki nem tudná, ott képeket lehet küldözgetni egymásnak) és ott állítólag az osztálytársaimnak, akik 15 éves lányok nekik küldözgetnek ilyen 20-25 év körüli pasik a heréjükről képet. MOST MIVAN??? egy felnőtt, nagykorú pasi ne mutogassa a micsodáját, egy kiskorú lánynak. mutogassa a barátnőjének, ne itt a neten keresztül küldjön róla képeket ilyen fiatal lányoknak. (mondjuk lehet hogy nem tudja, hogy 15, de akkor se küldözgessen ilyen képeket, ez azért eléggé felháborító) remélem senki nincs fönt az osztályomból, mert akkor nekem annyi

Olyan nyomorék vagyok az összes barátom a Mekibe ül én meg itthon nézem a Mónika showt, mert nincs pénzem. Plusz előbb lenyeltem valami bogarat is, ami a narancslémbe repült.
Lehet megbukok tesiből. Mindenki röhög ezen, csak én nem. Jó, de tényleg röhögök, mert tök vicces hogy mennyire balfsz vagyok.
A matektanár nem tudja hogyan fogok leérettségizni. Énse. Azt mondta minimum hatodikba visszakéne mennem.
Ma elaludtam és majdnem lekéstem a buszt, és tényleg azt álmodtam hogy elaludtam és lekésem a buszt. Meg 3körül felébredtem, mert egy kínai kisgyerekkel álmodtam aki mélyen a szemembe nézett, és mintha a lelkemet látta volna, úgyhogy aludni se tudtam, inkább kimentem kakaót inni.
Még így leírva is siralmas..