Ma éppen mivel van tele a tököd?

az iskolatáskával, amit nap mint nap cipelek. osztálytársaimmal már nem tudom, hanyadszor varrjuk a táskáink fülét, mert olyan sok kilókat viszünk bennük, hogy nem csoda, hogy hamar megadják magukat, ma is 9 kiló volt a táskám, de általában van vagy 8, annyi könyv van, de mások mondták, hogy nekik is valamikor 12...legszívesebben azzal cipeltetném ezt a sok szart (minden nap 5 km-ren keresztül!), akik ezt kitalálták...próbálom kivenni sokszor a könyveket max beírják, ha nincs ott, de így is piszok nehéz, épp most is szétmegy a vállam meg fáj

A gyakorlattal, sajnos. Kollégák szempontjából nem vagyok rossz helyen, hiszen nem b*szogatnak minden sz*rért, de lelkileg eléggé taccson vagyok. Amikor erre a szakmára jöttem, tudtam, hogy mivel járhat és miket láthatok, de a gyermek intenzíves gyakorlatomra mondom azt, mint amit tavaly a gyermek onkológiásra - soha többet. Próbálok úgy tekinteni rájuk, mint egy munkaeszközre, hiszen voltaképp számomra ők azok, de nagyon nehéz elviselni azt a látványt, hogy egytől egyig szinte mindegyiknek lóg ki a trachea tubus a szájából, mert lélegeztetőgépekre vannak kötve. Tegnap az egyik gyereknek vissza kellett rakni, mert ilyen 80-as értékeket szaturált. Az egyik haldoklik, valószínűleg soha sem fog felépülni, áhh, én nem értem, hogy hogyan tudnak ott dolgozni a nővérek. Kalapomat emelem előttünk, mert többségük hivatásként tekint a munkájára, kevés a sikerélményük és még így sem égtek ki. Én még csak pár napja vagyok ott, de rájöttem, hogy mindezt nem nekem találták ki. Hála a jó Istennek, már nem sok van hátra a kötelezően letöltendő óraszámból. Soha nem akarom tudni, hogy milyen a gyermekem ágya mellett zokogni, aki olyan rossz állapotban van, hogy az intenzíven van lélegeztetőgépre kötve. Soha.

Úgy látszik lassan újra rendszeres látogatója leszek ennek a topicnak...

Először is azzal, hogy a mai nap borzalmas volt. Nem vagyok mostanában egyébként sem egy életvidám ember (próbálkozom, de van amikor nem jön össze...), de amikor reggel 6-kor kapok egy telefont, hogy márpedig nem tudunk találkozni az illetővel, én kb. felrobbantam, majd az összes cuccomat szétdobáltam azzal a lendülettel (úgyhogy most el kell kezdenem lassan pakolni, hogy legalább aludni tudjak...). Aztán folytatódott... ami a kezembe került, minden repült, még a telefonom is, tiszta ideg voltam egész nap, de azért kénytelen vagyok nevetgélni, mert ha megkérdezik mi a bajom, én attól csak a plafonon vagyok. Persze ez sem a legjobb megoldás, hiszen na... és hála a reggeli idegességemnek, újra előjött a gyomoridegem, amire még gyógyszerem sincs, sőt nem is tudtam volna bevenni, mert hetek óta alig eszem a folyamatos stressz, betegség usw. miatt, és ha nem eszek kikezdi a gyomromat, és rosszul vagyok, bármilyen gyógyszertől. Majd 1-2 óra múlva ez a kis fájdalom úgy döntött, hogy ő neki már nem tetszik a gyomorsavam, így a fejembe vándorolt, és még most is ezzel szenvedek, hiába vettem be gyógyszert.

Aztán azzal, hogy az ÉN időmet akarják MÁSOK beosztani... Jövőhéten lesz egy 'bál' a suliban, amolyan hagyományos bál, mióta idejárunk mindig meg van tartva. Azonban jövőhéten pénteken elutaznék itthonról délután. Osztálytársaim eddig nem akartak menni erre a bálra, de most hirtelen 'jaj, de utolsó évesek vagyunk együtt elmegyünk...' usw. Erre közöltem, hogy én nem leszek itthon, ráadásul 4 óránk lesz, biztos nem várok 6-ig... erre még ők akarják beosztani az időmet, hogy ne menjek, hanem majd szombat reggel... (igen, ott vagyunk 10-ig, és akkor majd fél 7-kor felkelek, hogy elérjem a fél 8-as buszt... biiizzztosan...) szóval le kell beszélnem őket róla, hogy én tuti nem megyek... nekem nincs energiám arra, hogy 3 hetente elszabadulhatok 1-1 hétvégére itthonról, és akkor most kihagyjam, hogy a folyamatos idegeskedés helyett végre kicsit kiereszthessek.

Valamint azzal, hogy az emberek nem tudnak őszinték lenni, és nem mernek a másik szemébe mondani semmit. Hetek óta annak vagyok fültanúja, hogyan beszélnek ki embereket a drága osztálytársaim, majd amikor megjelenik az illető, akkor jó pofiznak. Ez szerintem az egyik leggusztustalanabb viselkedés, ami létezik. A másik meg az, hogy az osztálytársam legjobb barátnője elment tőlünk ( ). Amíg itt volt, addig mi le sem voltunk sz**va.... most meg próbálkozik, de én szóba sem állok vele, ha nem muszáj még rá sem nézek... tudom, hogy gusztustalan ez a viselkedésem, de nálam eljátszotta a bizalmat, és minden egyéb dolgot is. Azonban a többiek kibeszélik, szinte mindig, de azért hagyják, hogy ott lófráljon körülöttük. Komolyan örülök, hogy már csak pár hónap, és húzok a francba innen... lehet nyugodtabb leszek... és nem kell már velük foglalkoznom...

Azt hiszem most úgy hirtelen ennyi...

(Ennek a topiknak a címén mindig kicsit megbotránkozok XD )
Amúgy azzal, hogy beteg lettem, pedig nagyon nem akartam. Utálok hiányozni a suliból.

Megengedsz egy személyes kérdést? (természetesen nem muszáj válaszolnod).. orvosi egyetemre jársz?
Egyébként ez borzasztó lehet Éb biztos sírvafakadnék ott helyben ha ilyeneket kellene látnom..Akárminek is tanulsz, le a kalappal előtted.

Tegnap este kirabolták nagymamámat a saját lakása előtt már majdnem beért a lépcsőházba amikor kitépték a kezéből a táskáit egy ilyen mesterséges beton lejtő vezet az ajtóhoz és azon támadták meg még jó, hogy nem lökte le a baromállatja ráadásul mamámnál volt a bankkártyája (hál istennek ezt nem találta meg a táskában, vagy mire megtalálta már letiltattuk) szóval két hókifliért és ezer forintért /mert mamám taktikus sosincs nála sok kp/ most csináltathatja szegényem újra az összes, de szó szerint az összes létező iratát mert minden nála volt, hogy azt ne említsem, hogy milyen sokkot kapott. 80 éves...

Magammal és azzal, hogy nem tudok nyugodt maradni, mikor kéne. Ma vizsgáznom kellett a szakmai tantárgyak féléves anyagából, angolul, mert ezen a nyelven tanulom. Nagyjából két hónapom volt felkészülni, én ebből 3 hetet használtam ki tanulásra. Az utóbbi pár napban folyamatosan tanultam, az iskolában, a buszon, elalvás előtt, Sims közben stb. Úgy voltam vele, hogy meg fogom tudni csinálni. Igen ám, csakhogy rólam tudni kell, hogy stresszes típus vagyok, a legkisebb dolgok miatt is be tudok parázni. Ez történt ma is. Tegnap körülbelül 6 órán keresztül tanultam, már fájt a fejem, mikor anyu kivette a kezemből a lapokat és elküldött aludni, akkor úgy gondoltam igaza van, elég volt, úgyis tudom. Ma, a vizsga előtt az egyik legjobb barátnőm szintén kivette a kezemből az anyagot, mondván úgyis sikerülni fog, ne parázzak. Na ja. Amint beléptem az ajtón minden és, mikor azt mondom minden úgy értem minden addigi tudásom kipárolgott a fejemből. Remegett a kezem, hányingerem volt és úgy voltam vele, ha most nem kapok szívinfarktust, akkor soha - anyu ezért mondja amúgy azt, hogy fogalmam nincs, hogyan fogok leérettségizni, igaza van. 3 tételt kellett húzni, üzletiből kihúztam az egyik legkönnyebbet, 3/4. MEB-ből szintén, 2/3. Az áruforgalom pedig 5 lett, pedig az volt az a tantárgy, amitől a legjobban féltem. Komolyan hihetetlen, hogy mennyire el tudtam cs*szni az egész vizsgát azzal, hogy idegeskedtem. Mindenki, még a tanár is mondta, hogy tudja, hogy többre vagyok képes, csak ne idegeskedjek. De, ha egyszer nem megy... Jövő héten kapok még egy esélyt, arra szerintem már viszek egy fél nyugtatót...

Tegnap délután eljöttem mamiékhoz, mert nekem ma nincs iskola és már régen voltam náluk. Náluk aludtam, úgy volt hogy ma fél 1-kor megyek haza, mert este megyünk buliba. A mamáék 25 kilométerre laknak tőlünk, ezt muszáj tudni. Reggelre 1 méteres hó lett az egész udvarba, csak esik, esik és esik, autók alig közlekednek, buszok meg még kevésbé...amúgyis félek busszal hazamenni, mert ez mindenhova bemegy, és van egy olyan falu ahol múltkor is lerobbant eső közbena busz, szerintem else tudna arra menni, ha meg leszállnék és megvárnám mire kiér, akkor meg egrészt megfagynék, másrészt ha elakad ott, akkor ott is ragadnék (bár van ott ismerősöm, de akkoris, na) Szóval max megvárom anyáékat, bár az esti programomat már lemondtam, mert többen sem jönnek már. Utálom ezt az időt, mindig keresztülhúzza a számításaimat.. Amúgyis utálom a havat, de esküszöm nem számítottam arra, hogy ennyire szar idő lesz.
Plusz valami hülyeség kinőtt a derekamon. Olyan, mint egy pattanás, de nem az, tök piros az egész szóval be is van gyulladva, meg fáj ha ráfekszem, de anya nem akar elvinni vele, mert "majd elmúlik". Utána olvastam, és simán tovább terjedhet, plusz ha nem múlik el, akkor leszedik onnan...kösz.
Az ekcémám is kijött, az egész karom piros, meg vakarózom, pedig nem szabadna, de az a hülye kenőcs semmit nem hat rá.
De egy plusz dolog azért van ebben a mai napban: Mivel nem hoztam semmi könyvet, és nagyon unatkoztam, rátaláltam egy csomó köynvre mamiéknál, ritkaságokra is, van olyan könyvük ami több mint 100 éves. Megfogni se mertem, nehogy valami rossz történjen vele

Baszki, leesik 2 centi hó, és megáll a tömegközlekedés. Azt sem tudom nevessek ezen vagy sírjak. Gyalogolhattam haza, ami röpke 1 óra volt, és persze egészséges a séta, de nem hóban, betegen.

A húgom barátnőjével...
Az még csak egy dolog,hogy a kislány köszönni nem tud,de azért takarodhatna már haza este 8-9 óra tájban,főleg karácsonykor...
Szörnyű,milyen veszekedéseket generál ez a kis takony itthon,mert ugye mi mást is csinálhatna nagy szabadidejében(hozzáteszem,most írt felvételit)Fannika,ha nem a testvéremet uszítaná ellenünk...
Ismerem a kiscsaj családját és tudom,hogy az anyjával fasírtban van,de nem értem,hogy attól miért lesz jobb Neki,ha a mi napjainkat is keservesebbé teszi a keveréseivel.
Persze a húgom az "Ő oldalán áll".Minap is azzal magyarázta ki,hogy az "öribarija" nem köszönt nekem,miszerint ronda vagyok és ezért még a hercegnő szíves köszönését sem érdemlem meg,mert szégyen velem szóba állni nyílt utcán.

Szerintem lassan le kéne szoknom arról, hogy mindent ide írok, de ma megint felhúztak...

Esténként a telefonomat az ágyam szélére teszem, félig a párna alá, töltőre rakva szépen. Reggelente mikor felkelek ott is van, de ma nem volt ott. A töltő lent a földön, a telefonom az ágyam előtt. Hajnali 4-kor azért kicsit meghökkentem, azt hittem csak álmodom még, de amikor hajnali fél 6-kor még mindig nem volt ott, azért berezeltem. Amikor felkeltem és megkerestem, azért kicsit gyanús volt, hogy az előzményekben (okos telefonok hülyesége...) ott volt az üzenetek megtekintése... kicsit sem kaptam agybajt, hogy már a családomban is vannak olyan emberek (nővérem, húgom...) akiket k*rvára érdekel a MAGÁNÉLETem, csak épp nem tőlem akarják megtudni, és így meg enyhén szólva is rohadtul lebuknak. Szóval reggel nagyon pipa voltam, anyunak el sem mondtam, hogy valaki kutatott a telefonomban. Ennek már csak azért sem örülök, mert vannak olyan dolgok benne (a képeken kívül...) amikről jobb, ha senki nem tud, csak én és az az illető, akire még tartozik. Nagyon unom, hogy nálunk már nem lehet magánéletem sem, mert mindenki bele kotnyeleskedik... Úgyhogy lassan megint visszaállok arra a szintre, hogy minden kütyümet (tablet, telefon, pc...) le kell kódolnom... újra

Aztán a másik meg: feljövök ide, hogy kicsit lenyugodjak, olvasgassak néhány cikket, meg járjam a topicokat. De amikor feljövök, és olyan témák fogadnak, hogy Dzsásztin Bíbőr mit posztolt, vagy hogy Palvin Barbival már megint a gondok vannak, meg a hasonló, számomra értékkel nem bíró cikkekkel kell szembeállnom, legszívesebben mindegyik alatt hagynék egy hozzászólást, de visszafogom magam, és ahogy tudok már nem is vagyok a magazin résznél. Pedig igazán érdekelne néhány cikk, de sajnos mindig ilyeneket hoz ki a fősávba. Persze a rajongók oda-vissza vannak ezekért, de azért mindennek van szerintem egy határa. Mondjuk a legutolsó Dzsásztinos cikk lehet nem kellett volna. Legalábbis szerintem. Már ez az oldal sem olyan, mint amikor ideregisztráltam.

Bejelölt egy 37 éves csávó aztán rám írt, hogy mi volt '93. dec. 31-én. Mondom, tervbe se voltam véve akkor, nemhogy tudjam, mi volt. Erre megkérdezi, nem lehet-e, hogy abban az évben összefutottunk. Mit nem ért abból, hogy akkor még nem is éltem? Erre jön a következő: adjam meg neki a telefonszámom, majd felhív. Nem vagyok én tudakozó, hogy minden gyökér hívogasson. Akadjon már le rólam. Ha még szimpatikus lenne, normálisan beszélgetnék vele fészbúkon (telefonszám akkor is durva), de nem, ez egy idióta. Olyan ezzel beszélgetni, mintha rendőrök faggatnának egy bűntény kapcsán... Csak kérdezget. Hát öcsém. Kopjon már le.

egész múlt hét óta ezt a napot vártam. már elegem volt az egész iskolából, és csak arra koncentráltam,hogy végre ma elutazunk Harkányba. De tegnap egész nap esnie kellett a hónak. Az utak Pécs után járhatatlanok, a kamionok az árokban. Mi pedig csomagolunk és maradunk itthon.

nekem éppen a sok hülye ribikből akik megakarják mondani hogy mit hogyan csináljak, és hogy mi hogyan nem jó, valamint, leszólnak a semmiért. hiába nem ismerem, megtudnám ölni, utálom ha valakinek nincs ízlése. fúj.

Azzal,hogy lehet anya nem talál füllhallgatót,ami nekem kell,akkor muszáj lesz a szar füllhallgatóval hallgatnom a zenét,aminek csak egy füle szól

Ezzel az idióta Kocsonya-Farsanggal. Ahol én lakok, ott rendezték régebben a Kocsonya-Fesztivált, már azt is utáltam mint a szart, jött tavaly a jóhír hogy végre elköltözik, erre mit csinálnak helyette: Kocsonya-farsangot. De istenem, aki annyira szereti ezt a primitív összenyögdécselményt, azt küldjék el oda, ahol van, és ne csináljanak már a városnak újabb pénzkidobást. Eleve felháborító, hogy ilyen kis semmi hülyeség miatt máris lezárják a villamost az egész városban, megáll az élet, többek épp hogy beesnek reggel suliba, aki pedig csak villamossal tud közlekedni attól meg elvárják hogy kocsikázzon, vagy gyalogoljon ezer évet. Nem is tudom, kinek kell ennyi rendezvény. Van itt már karácsonyi vásár, húsvéti táréváré, ilyen-olyan fesztivál, augusztus huszadika...ráadásul a város közepén, hogy nehogy meg bírjon mozdulni az, akit az egész nem érdekel csak épp sietne valahova. Egyszer néztem körbe életemben, amikor még a Kocsonya-Fesztivál volt, estek rám az emberek,nem lehetett az eget se látni, nagy hangzavar,lassú közlekedés, egyébként is tömeg iszonyom van...nem tudom, ki élvezi az ilyet. Az egész város (megyeszékhely létére) egyszerű kis semmi, pénz alig, újítás noku... na de hálistennek, hülye rendezvényekre, új luxusvillamosra, új térkőre, kipofizott városházára, értelmetlen villamossíncsrére az egész városban, új villamosmegállókra csilivili neon-jelzőtáblákkal, új uszodára, stadionra azért volt pénz, csak hogy a belváros szép legyen, de közbiztonságra, egészségügyre és miegyébre aminek értelme is lenne nem (jaj bocsánat, a kórház egyik épületrészét sikerült kipofizni, csak hogy szép legyen).
A másik ez a nagyon értelmes fészbuk. Gondoltam, hűdenagy unalmamban fölmegyek, hátha valami értelmeset is látok, hát mi fogad: kedves ismerősök teszik ki a szokásos, ájfónnal a kézben fütyürészős szelfiket, élen 120 lájkkal. Hova süllyed még a társadalom. A kedvencem az volt, amikor egyik osztálytársam kitett egy olyan képet, amin összevágta az ikszezer szelfijét, amit a 'barátaival' csinált. A legszebb az, hogy már az osztályban létező utolsó kis koravén okostolyás stréber sráccal is képes volt szelfizni, csak hogy még több kép legyen. Tenném hozzá, az a srác egy szelfi erejéig sem volt képes mellőzni a maga nagyon okos 'gőzőmsincsmifolyikitt' wtf homlokráncolós, rajtam kívül mindenki hülye, úristókja fejet, így elég 'menci' lett.
Úgy mellescsileg az idiótácska becézgetéscsiket is naon szeretcsizem. De komcsi.

Ma elgondolkoztam azon, hogy milyen jó is volt régen (ilyenkor a június-júliusra gondolok), amikor a többség remek kapcsolatot ápolt egymással a közösségi oldalakon, segítettük egymást, jókat beszélgettünk. Nagyon elhidegültem az ilyen oldalaktól jópár hónapja, mert szinte mindenki elkezdett álszenteskedni. Ilyenkor a twitterre meg arra a google+ micsodára gondolok, a facebookot meg inkább meg sem említem. Nyáron még mi mind barátok voltunk, meg ugye évekig, aztán pedig egyről a kettőre kezdett egymás ellen fordulni mindenki, legalábbis én ezt látom. Olyan hideg és gonosz lett az internet, hogy az csak na...

Azzal hogy egy fojtába nköhögök ugy hogy már majdnem meg fulok

Szomorúsztori Ma -nekem még vasárnap van- egész nap k.rva furcsán éreztem magam. Feszült, mégis kedvetlen, de azért lementem edzeni. Edzés után hazajöttem, és tök furán kezdtem érezni magam. Olyan gondolatok jöttek elő a fejembe, negatívak, amiken én sosem szoktam gondolkodni. Valószínűleg az a helyzet, hogy holnap -vagyis hétfőn- lesz apukám után a hagyatéki tárgyalás, ahol a kedves nővéremmel is találkoznom kell, és valszeg k.rvára frusztrálva érzem magam már napok óta emiatt -random sírások fuvolán, buszon, mindenhol-, csak ma jött ki rajtam leginkább. Meg ma csapott pofán az élet kőkeményen, hogy tényleg meghaltak, nincs vissza. Hogy mi is halandók vagyunk, és úgy kell élnünk az életünk, hogy tartalmas legyen. Ma kitöröltem anyát a facebook-ról, végre nem látom őt állandóan, ha valamit közösen like-oltunk. Kitöröltem a telefonomból a telefonszámát, újratettem a viber-t, így közös levelezésünk sincs már. De talán nem is baj, egy fokkal már könnyebb a lelkem. Csak én annyira nem akarok holnap apa után hagyatéki tárgyalásra menni, nem akarok vitázni, konfrontálódni, idegeskedni, van nekem minden bajom ezen kívül, én már csak tényleg élni szeretném az életem. Komolyan innom kellett volna egy-két pohár bort, attól legalább most aludnék és nem itt agyalnék feleslegesen, és görcsölnék rá -mert érzem, hogy tök feszült vagyok belülről. Meg ma reggel a hülye macska is konstans nyávogott reggel 6 óra óta...

Nem, dehogy járok én orvosira. Csecsemő- és gyermek szakápoló leszek, csak vannak kötött, x órás gyakorlataim is. Ilyen például a gyermek intenzív. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy. Imádom csinálni, de az intenzíven nem sokáig bírnám. Sosem volt vágyálmom, és ez a gyakorlat csak megerősített benne. Pozitívabb, ha az ember részese egy-egy gyermek tényleges felépülésének. Elmondhatatlan érzés az, amikor belegondolsz abba, hogy az a gyerek tulajdonképpen azért gyógyult meg, mert 101%-ig mindent beleadtál. Nem tudnám körülírni. Amíg nincs benne valaki és nem tapasztalja, addig nem tudja teljesen átérezni.