Starity

Hat év után távozik a Barátok Közt Orsija

2011. január 16. 17:05   |   Szerző: kiswikcii.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 39 éves színésznő úgy döntött, otthagyja a sorozatot, így a Barátok Közt pszichólogus és egy meghatározó szereplő nélkül marad.

hirdetés
Hat év után távozik a Barátok Közt Orsija

Hat év után, Lóránt Krisztina, a Dr. Ferenczi Orsolyát alakító színésznő is távozik az RTL Klub sikersorozatából. A Mátyás Király tér egyik sztárja még tavaszig lesz látható a képernyőkön, de a hátralevő időben – ahogy azt megszokhattuk már a korábbi távozó szereplőknél – még izgalmas szerepeket tartogatnak Orsi karakterének a sorozat forgatókönyvírói. 

A színésznő magánélete saját elmondása szerint hasonlít filmbeli karakteréhez, hiszen a való életben is céltudatos és magabiztos, de most még ő is keresi az igazit. 

„Kicsit fordított az életem. Fiatalon voltam középkorú, és középkorúként lettem fiatal. Nagyon korán kezdődött egy 15 éves kapcsolatom, aminek három éve lett vége. Ezzel pedig megkaptam a húszévesek bizonytalanságát egy érett női formában, nagyon érdekes” – nyilatkozta a tehetséges színésznő a Borsnak néhány hónapja.

Egy későbbi interjú alkalmával már így vélekedett: „Szeretnék családot, mert hiányzik. Gyermeket akkor is akarok, ha nem találok megfelelő társat magam mellé. A legfontosabb az, hogy ne akarjak még egyszer valamiféle szerepnek megfelelni, mert eddig mindig ebbe a hibába estem, ezért futottak zátonyra a kapcsolataim.”

Orsi tehát még tavaszig lesz látható az RTL Klub képernyőjén. A Barátok Közt további alakulásáról, és Krisztina távozásának részleteiről egyelőre nem árult el a további információkat a stáb.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek