Amy Winehouse részegen koncertezett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amy Winehouse Szerbiában lépett fel múlt héten, de az énekesnő egyórás késéssel, részegen ment fel a színpadra.
Amy Winehouse a hónap elején jelentkezett ki arról a rehabról, ahol az alkoholproblémáit kezelték. Amy nagyon lelkesen bele is kezdett az európai koncertkörútjába – ami a tervek szerint 12 állomásos –, de a lelkesedés levét az énekesnő szerbiai rajongói itták meg.
Amy egyórás késéssel lépett a színpadra, ezután – ügyet sem vetve rajongóira – leült, és megpróbálta levenni a cipőjét. Az énekesnő egyik háttérénekese gyorsan a segítségére sietett, és megkérdezte, minden rendben van-e, majd odavezette a mikrofonhoz. Amy elég zavarodottan kezdett az éneklésbe.
A koncert további része sem ment zökkenőmentesen, az énekesnő ugyanis többször is lesétált a színpadról. A rajongóknak elég nagy csalódás volt a koncert, különösen azért, mert borsos összeget fizettek a jegyért.
„Elkezdte a koncertet, és hátat fordított nekünk. Ez csak a kezdete volt az érthetetlen viselkedésének. Egyik dalt sem énekelte végig, sőt, volt olyan, amelybe bele sem kezdett. Nem vagyok hajlandó többet elismerni őt, mint énekest” – nyilatkozta az egyik képviselője, aki azt is bejelentette, hogy a következő két koncert elmarad a botrány miatt.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Bepillantást engedett az otthonába.
Nagyon szerelmes a sztár.
Hailey-nek időre van szüksége.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Nagyon boldog életet él.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.