Starity

Angelina és Brad támogatja Szomáliát

2011. október 11. 15:03   |   Szerző: judy91

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Brad Pitt és Angelina Jolie a közelmúltban 340 ezer dollárral (közel 74 millió forinttal) támogatta a szomáliai gyermekeket.

hirdetés
Angelina és Brad támogatja Szomáliát

A pár a hatalmas pénzösszeget az általuk létrehozott Jolie-Pitt Alapítványon keresztül juttatta el a Humanitarian Initiative Just Relief Aid elnevezésű segélyszervezetnek, amely olyan édesanyáknak nyújt segítséget, akik kitelepülni kényszerültek a háború sújtotta országokból.

Mohamed Dahir, a szervezet egyik képviselője elmondta, hogy a pénz lehetővé teszi majd a Szomália fővárosában, Mogadishuban található Badbaado-tábor bővítését, amely jelenleg mintegy háromszáz nőt és gyermeket fogad be naponta.

Az országban megközelítőleg 29 ezer öt év alatti gyermek vesztette már életét a szárazság és az éhínség következtében, az ENSZ pedig további 750 ezer olyan embert említ, akit az éhhalál fenyeget az elkövetkezendő néhány hónapban.

Angelina – aki immáron hat gyermeket nevel párjával, Braddel – nemrégiben megköszönte a szomáliai menekülteknek, hogy inspirálóan hatottak rá és jobb szülővé tették őt.

„Nagyon hálás vagyok annak a rengeteg menekült családnak, akikkel volt szerencsém és kiváltságom együtt tölteni az elmúlt éveket. Annyira sokat tanultam tőlük. Megtanultam jobb emberré, jobb anyává válni. Azáltal inspiráltak, hogy nap mint nap megmutatták nekem az emberi lélek törhetetlen erejét” – nyilatkozta könnyekig meghatódva.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek