Starity

Pákó a nadrágjába csinált a Frizbi forgatásán!

2011. november 05. 12:12   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fejvesztve rohant ki a WC-re Fekete Pákó Hajdú műsorának forgatásán, miután egy poénon úgy röhögött, hogy szó szerint bekakilt.

hirdetés
Pákó a nadrágjába csinált a Frizbi forgatásán!

Amikor meghívták a Frizbi vendégeként a didikirályt, még nem sejtette, hogy élete eddigi legkínosabb szituációjában fog részt venni. A műsor felvételén egyszer csak eleresztett egy galambot, majd sietve rohant ki a mosdóba, hogy könnyítsen magán. Ez még hagyján, de Pákó annyira megfeledkezett magáról, hogy a mikroportot nem vette le, így az egész közönség végig figyelemmel tudta kísérni, amint a WC-n erőlködik. Szinte hihetetlen, de visszaérkezésekor ezt még mindig tudta tetőzni azzal, hogy bevallotta, bizony az alsónadrágja is foltos lett.

„Soha nem voltam még tanúja hasonló szituációnak. A szerencsétlen Pákó egy poénon annyira nevetett, hogy elszellentette magát, mégpedig olyan hangosan, és olyan büdösen, hogy mindenki hallotta, érezte. Azonnal meg is kérdeztem tőle, hogy baj van-e, mire bevallotta, hogy igen, a nadrágjába csinált” – mesélte a Blikknek a nem mindennapi élményt Hajdú Péter, aki még azt is hozzátette, hogy a közönség soraiban lévők szakadtak a röhögéstől, amikor a mosdóban szenvedő Pákót végighallgatták.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek