Sztárok, akik beszóltak az Akadémiának
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Daniel Radcliffe szerint sznob, Woody Allen giccsparádénak tartja, Javier Bardemnek nem tetszik a voksolás, Dustin Hoffman szerint pedig szépségverseny az Oscar-díjátadó.
Joaquin Phoenix Akadémia-ellenes véleménye megbotránkoztatta a filmes világot, hiszen elmondása szerint háta közepére sem kívánja mégegyszer az Oscar-díjátadót. A Playlist IndiWire pedig kapva a lehetőségen legújabb cikkében összegyűjtötte azon sztárok neveit, akik a nagy többséggel ellentétben negatívan nyilatkoznak a neves ceremóniáról vagy annak elő és utó folyamatairól.
A leghíresebb Oscar-ellenes mindenféleképpen Woody Allen, aki önmagához híven őszintén nyilatkozott ezzel a témával kapcsolatban. A sztár egyetlen díjátadó ünnepségen vett részt és azt mondta, hogy ez soha többé nem fog megismétlődni, mert őt nem érdekli az Oscar, szerinte az Akadémia nevetséges és giccsparádé az egész. Woody véleményéhez több nagyobb weblap is csatlakozott, amik voltak már az ünnepségen mint tudósítók vagy riporterek és a vörös szőnyeges bevonulást birkaterelés címszóval jellemezték, ami lényegében abból áll hogy a jobb színészeket becsődítik egy vörös szőnyegre és a ruháikról illetve sminkjeikről faggatják őket, csak néhány tényleg értelmes kérdés merül fel az interjúkban. Allen egyébként négyszeres Oscar-díjas.
Javier Bardem sem volt elragadtatva az élménytől. A 3 Oscar-díjas színész szerint a díjátadó jó jelölteket hoz fel de sok esetben csak a nagyobb húzónév számít a voksolások alkalmával. Humphrey Bogart az 1944-es Casablanca filmjével vált népszerűvé és Oscar esélyeit latolgatva azt nyilatkozta egy interjúban hogy már a jelölés sem fair dolog, hiszen mindenki jó valamiben de különböző stílusokat összehasonlítani nem túl jó dolog. A sztár szerint mindenkinek Hamlettet kellene játszania a vásznon és akkor van értelme összehasonlítani a jelölteket, ellenkező esetben nem. Egy évvel később díjat kapott.
Dustin Hoffman a 60-as évek végén a nagy nap előtti éjszakán azért imádkozott, hogy filmje másnap ne nyerjen, évekkel később pedig szépségversenynek hívta az ünnepséget, igazságtalannak és mocskosnak nevezte azt. Viszont mikor 1980-ban díjat nyert, köszönőbeszédében nem emlegette fel múltbéli véleményét.
Bill Murray is nagy esélyes egy Oscarra új filmje, a Hyde Park On Hudson főszerepe miatt, azonban csalódottságot érez a díjátadóval kapcsolatban, hiszen egyszer már átélte az Akadémia körüli cirkuszt a nagy semmiért. Utólag belegondolva nem is érti, hogy miért gondolta, nyerhet egyáltalán, most pedig már nem is kér a cirkuszból.
Daniel Radcliffe is őszintén nyilatkozott, származásához híven kimondta amit gondolt, nem számítva arra, hogy mekkora visszhangja lesz Amerikában is annak, amit az egyik kisebb angol magazinnak mondott. A sztár szerint az Oscar kiszámítható és az Akadémia nem szereti a kommersz filmeket és a gyerek meséket sem, utóbbit viszont néha igen, ha Martin Scorsese rendezi azt. Radcliffe a Radio Timesnak elmondta, hogy a díjátadó sznob és a zsűritagok csak egyenesen látnak, nem kis csalódottságát fejezve ki vele, amiért legalább az utolsó Harry Potter-filmet nem jelölték csak technikai díjakra. A színész szerint a Hugo is kommersz, a Harry Potternek viszont akkor sem volt esélye. A színész azt vallja, hogy legalább a sok belefektetett idő és energia megérdemelne legalább egy jelölést, ám annak hiánya szomorú és elkeserítő, de ellentétben az elhangzottakkal, ő örül más díjaknak is és abszolút nincs már elkeseredve mert akad olyan díjátadó, ahol viszont díjazták azt. Hasonlóan nyilatkozott Rupert Grint (Ron), Richard Griffiths (Vernon) és Maggie Smith (Minerva) is.
Marlon Brando 1955-ben fülig érő mosollyal vette át díját, majd 1973-ban a Keresztapában alakított szerepéért jelölt színész nem jelent meg. A helyettesítő személy azt mondta, hogy Marlon nem tud megjelenni a ceremónián, ami -mint utólag kiderült- nem volt igaz, hiszen el tudott volna menni, csak nem akart. A sztár szerint az Oscar előtti felhajtás rossz színt adott karakteréről és a közönségtől nem azt kapta vissza emiatt, amit várt, ezért nem ment el.
Az Akadémia tehát akkor is díjazza a tehetségeket ha nincsenek pozitív véleménnyel róluk, az amerikai média szerint Phoenix pedig csak taktikázott, mikor támadta az Oscart, hogy ezzel is növelje nyerési esélyeit a ceremónián. A sors iróniája, hogy míg egyesek nem kérnek a díjból, mások áhítoznak rá. Gary Oldman, Johnny Depp, Leonardo DiCaprio, Laura Linney és Michael Fassbender mind csalódottak amiért évről évre átnéznek alakításaik felett, de túlteszik magukat ezen, míg Ryan Gosling, Alan Rickman és Helena Bonham Carter vállat rángatva reagálnak jelöléseik hiányára.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szívesen vett részt a partikon.
Feleségül vette szerelmét a zenész.
Ő Bill Kaulitz párja.
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.