Starity

2015-re várható Az Igazság Ligája

2012. október 23. 16:04   |   Szerző: Cannibal3

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Bosszúállók óriási sikerei után a Warner Bros. a DC Comics szuperhős-csapatának is filmet tervez, melynek forgatására a jövő évben kerül sor. Az Igazság Ligájának bemutatója 2015-re várható, mely folyamán érkezik majd a Bosszúállók 2 is. A kérdés már csak az, hogy a DC hőseinek filmje felveheti-e majd a versenyt a Marvel bosszúállóival.

hirdetés
2015-re várható Az Igazság Ligája

Idén tavasszal mutatták be a Bosszúállók című mozit Robert Downey Jr., Scarlett Johansson, és Samuel L Jackson főszereplésével, melyben a Marvel szuperhősei fogtak össze a Föld megmentése érdekében. A film hatalmas sikernek örvendett világszerte, így a Warner Bros. szeretné a DC szuperhős-csapatát is minél előbb vászonra vinni. Az Igazság Ligája film előkészületei már rég megkezdődtek, a forgatás 2013-ban indul, a rendező kapcsán pedig több név is felmerült már.

A Bosszúállók óriási sikerének titka valószínűleg az, hogy a benne szereplő képregényhősök többségének van saját – az eredettörténetet is bemutató – filmje, mely felvezeti a 2012-es mozit. A DC szuperhősei közül Batman volt az, akiről legutóbb hatalmas sikerrel készült el a The Dark Knight-trilógia, ám már korábban kiderült, hogy Nolan nem rendez több Batman-filmet, és Christian Bale sem bújik újra denevérjelmezbe, így nagy valószínűséggel Az Igazság Ligájában már az új Batman fog bemutatkozni, aki jobban tud majd alkalmazkodni egy kevésbé realisztikus filmhez.

2013-ban érkezik meg a Man of Steel (Az acélember) című film, melynek rendezője Zack Snyder, az egyik producere, pedig Christopher Nolan volt. Superman saját filmje így időben elkészül az Igazság Ligájához, rajta kívül pedig csatlakozhat a készülő filmhez Zöld Lámpás is, akinek már korábban bemutatták, Ryan Reynolds főszereplésével készült filmjét. Bár az nem aratott osztatlan sikert, így lehetséges, hogy abból is rebootot terveznek majd.

Az Igazság Ligájában a tervek szerint még az amazon hercegnő, Wonder Woman és Flash csatlakozik a csapathoz, és úgy tűnik, ők is ott fognak bemutatkozni, mivel külön filmjeikre egyelőre nem biztos, hogy lenne kereslet. A film főgonoszát illetően is sok a találgatás, sokak szerint Lobo lesz a befutó, ám az ő karaktere talán túlságosan véres és brutális lenne. Rajta kívül többek közt felmerült még Darkseid neve is, aki a Liga legnagyobb ellenfele.

2015-re várható tehát Az Igazság Ligája, mely sokak szerint elhamarkodott ötlet, mivel a Bosszúállókkal ellentétben a karakterek többsége nincs rendesen felvezetve. A 2013-as Man of Steel – Henry Cavill által játszott – Supermanjének szereplése biztos csak eddig, ám a film a karakter népszerűsége miatt előreláthatólag sikeres lesz majd.

2015-ben érkezik a rekordokat döntő Bosszúállók folytatása is, melynek még az első résznél is nagyobb sikert jósolnak. A kérdés az, hogy a DC szuperhős-csapatának filmje felveheti-e a versenyt a Marvel – már hatalmas népszerűségnek örvendő – hőseivel. Superman és Batman talán a két legnépszerűbb képregényhős, valószínűleg ha más nem, az ő népszerűségük elviszi a hátán a várhatóan komorabb és sötétebb hangulatú filmet, így nincs ok aggodalomra. Bevételek szempontjából azért kérdéses még, hogy Az Igazság Ligája felülmúlhatja-e majd a Bosszúállók folytatását, de annyi biztos, hogy mindkét filmet már most hatalmas várakozás előzi meg, így óriási kereskedelmi siker várható mindkettőnél.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek