Klippremier: Amelle Berrabah - Love Is All We Need
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mai nap folyamán debütált Amelle Berrabah új klipje a Love Is All We Need című számához, amit DJ Adam J-vel és a Nightcrasherszel készített el.
Az énekesnő másfél évvel ezelőtt jelentette be, hogy szólóanyagán dolgozik. Ennek eredményeként egy hónappal ezelőtt megjelent a Love Is All We Need című szám, néhány perccel ezelőtt pedig a hozzá tartozó klip is debütált. A cím alapján már nyilvánvalóvá vált, hogy a dal a szerelemről szól, a kisfilm pedig tökéletesen illik a témához.
„A videóban én és Adam pontosan azt meséljük el, ahogy két ember egymásba fut. A dal is arról szól amikor meglátsz valakit és az a valaki azonnal elcsábít” – nyilatkozta Amelle.
A dal egyébként kislemez formájában augusztus 19-én jelenik meg, Amelle első szólóalbumának előfutáraként. Az album megjelenése egyelőre ismeretlen, de előreláthatólag valamikor nyár végén érkezik.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Bepillantást engedett az otthonába.
Hailey-nek időre van szüksége.
Megmondta az okát egy ismerőse.
Véget értek a mézeshetek.
Nagyon boldog életet él.
Kékben ragyogott a sztár.
Szeretné összekötni vele az életét.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Újabb dráma az énekesnő körül.
Ismét reagált az írónő transzfób megjegyzéseire.