Kiruccant Afrikába Vanessa Hudgens és Austin Butler
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Föld harmadik legnagyobb kontinensén töltött el néhány napot a sztárpár, vakációjukról pedig temérdek fotót megosztottak.

Bár néhány magazin arról pletykált, hogy szakított egymással Vanessa Hudgens és Austin Butler, ők most rácáfoltak erre. A 23 éves színész ugyanis végzett új sorozata, a The Shannara Chronicles forgatásával egy időre, Nessa Broadway-darabja, a Gigi pedig véget ért, így jelenleg jól megérdemelt pihenésüket töltik.
A fiatalok azonban nem is akárhova, hanem Tanzániába látogattak el. Három nappal ezelőtt a színész-énekesnő a közösségi oldalakon osztott meg egy fotót, melyhez a következőt írta: El sem tudom hinni, hogy eljutottam Afrikába. Kezdődjenek hát a kalandok.
Ezt követően pedig folyamatosan töltötte fel a képeket a #SophieLyndon2015 hashtaggel, melyeken boldogan pózolt Austinnal és barátaival is.
Vanessa és Austin elsősorban barátaik, Sophie és Lyndon esküvője miatt utaztak Afrikába, emellett viszont időt szakítottak egy szafaritúrára is a Serengeti Nemzeti Parkban, mely során sok-sok csodálatos állatot láttak. Így természetesen temérdek fotó és videó landolt az Instagramon, valamint a többi közösségi portálon is.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!