Előzetest kapott Victoria Justice új filmje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szeptemberben debütál a Rachel Cohn és David Levithan által írt Naomi and Ely's No Kiss List című regény filmadaptációja.
Ahogy az már címből is kiderül a történet Naomiról és Elyról szól, akik gyerekkoruk óta legjobb barátok. Mivel azonban Ely saját neméhez vonzódik, ezért mindketten felállítanak egy listát azon személyekről, akiket tilos megcsókolnia a másiknak. Ez a rendszer tökéletesen működött, így barátságuk is erősebb lett, ám amikor elkezdik tanulmányaikat a New York-i Egyetemen, mindketten ugyanabba a srácba zúgnak bele. Ez természetesen próbára teszi kapcsolatukat, mindeközben pedig a felnőtté válással járó gondokkal is meg kell küzdeniük.
A két címszereplőt Victoria Justice és Pierson Fode alakítja, ám mellettük szerepet kapott még a romantikus vígjáték-drámában Matthew Daddario, Monique Coleman, Ryan Ward, Danny Flaherty és Griffin Newman is. A rendezői székben Kristin Hanggi foglalt helyet, elsőként pedig a júliusi Ougfest LGBT Filmfesztiválon mutatták be, de szeptember 18-án az interneten is elérhetővé válik bárki számára.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Fura dolgot posztolt a férje.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nagyon aggódnak érte.
Bepillantást engedett az otthonába.
Változtatott a megjelenésén a színész.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Hailey-nek időre van szüksége.
Véget értek a mézeshetek.