Újabb filmet készít a YouTube leghíresebb triója
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Camp Takota útán érkezik a Dirty Thirty-film! Grace Helbig, Hannah Hart és Mamrie Hart YouTube-csatornáikon jelentették be új filmjük érkezését.

Grace Helbig, Hannah Hart és Mamrie Hart még a nyáron megrendezett VidConon hintették el az információt, miszerint új filmet készítenek.
A trió első filmje 2014-ben jelent meg Camp Takota címmel. A rajongók hónapokig találgattak, hogy a tavalyi táboros kaland után mi lesz az új film témája, mígnem október végén végre lerántották a leplet az új mozi címéről, amely a Dirty Thirty nevet viseli.
A "dirty thirty" kifejezést általában olyan nőkre szoktál használni, akik a harmincas éveikben járnak, de még nem büszkélkedhetnek sem férjjel, sem gyermekkel, ezáltal kétségbeesésükben sokkal kihívobban és kacérabban viselkednek a férfiakkal.
A filmről a címén túl még annyit lehet tudni, hogy vígjáték lesz, és egy félresikerült születésnapi parti adja majd a főszálat, és várhatóan a lányokat jellemző kínos, önkritikus humorral igyekeznek majd szórakozatni a közönséget.
A forgatókönyvet az a Lionsgate vásárolta meg, ami többek között olyan filmeket tudhat magáénak, mint az Éhezők Viadala-sorozat.
Ki akartuk bővíteni a Camp Takota sikerét azzal, hogy az új filmet egy nagy stúdióba hozzuk. Lionsgate egy tökéletes partner, mert igazán nagy játékosok, de mégis egy fiatal stúdió, akik támogatni fogják a kreatív elképzeléseinket és mernek majd kockáztatni. Plusz, jóváhagyták a nasi költségvetésünket.
– nyilatkozták a lányok, a tőlök megszokott humorral fűszerezve.
A film várhatóan 2016-ban jelenik meg digitális formában, de a forgatások már elkezdődtek.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Összehozta a családot a diagnózis.
Megtörte a csendet a színésznő.
Kiderült, kivel randizik a színésznő.
Új szerelemre talált.
Elmondta a véleményét a sztár.
Segített az énekesnőnek a híresség.
Vicces képet posztolt.
Hamar egy pár lettek.
Elárulta az edzésrutinját.
Hamarosan jön a sorozat.