Starity

Hosszú évek után új dallal jelentkezett Krisz Rudi

2016. január 14. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Krisz Rudi neve valószínűleg sokaknak ismerősen cseng, hiszen a még most is pimaszul jóképű énekes a 2000-es évek egyik legsikeresebb hazai előadója volt.

hirdetés

Rajongói számára jó hír, hogy Rudi jelenleg a visszatérésén dolgozik, ismét szeretne visszatérni a köztudatba. Ebbéli ambícióját bizonyítandó, a napokban jelentette meg legújabb, Like A Brother címre keresztelt szerzeményét, a médiából való eltűnéséről pedig úgy nyilatkozott, miszerint az őt szerződtető BMG-nél lejárt a szerződése, ezáltal kevesebb fellépése lett, korábbi életszínvonalát fenntartani nem tudta, így váltani kényszerült.

Gyerekkorom óta zongoráztam, ez volt a szakmám, így hajókon kezdtem el zenélni. Három-négy hónapot voltam kint, egyet itthon. A párommal, Szilvivel hét és fél éve vagyunk együtt, szerelmünk kiállta az idő és a távolság próbáját is. Életem legnehezebb időszakában jött, és kitartott mellettem

– nyilatkozta az énekes a Borsnak, majd azt is elárulta, hogy nehéz időkben nála sem volt hiány, ugyanis három évvel ezelőtt, hosszú betegeskedés után elhunyt az édesanyja.

Édesanyja a mai napig hiányzik neki (Fotó: Facebook / Krisz Rudolf)

Mielőtt elindultam egy amerikai hajóútra dolgozni, a kórházban búcsúztam el tőle. Tudtuk, nem találkozunk már. Csak annyit kért, miatta ne rohanjak majd haza. Érzem, segít odafentről. Az elmúlt években is folyamatosan kaptam megkereséseket, hol vagyok. Szeretném új alapokra helyezni az életem a szerelmemmel, de akár a zenei pályán is. Hátha tényleg tudok még újat mutatni magamból

– zárta a beszélgetést az énekes, akinek annak idején a Homokba rajzolt szerelem hozta meg az áttörést.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek