Előkerült Schobert Norbi eltulajdonított mobiltelefonja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Múlt héten kelt lába a fitneszguru mobiltelefonjának, amit saját nappalijából loptak el.

Nem csoda, ha Norbi felháborodásának adott hangot, amikor észrevette, hogy eltűnt az egyik mobiltelefonja, hiszen a készüléket a nappalijában tartotta, ahova nem enged be akárkit, így joggal gondolta, hogy egy ismerőse vetett szemet a kütyüre. Ezt követően hajtóvadászatot indított a mobil után, melyen a családi nyaraláson készült képek mellett feleségéről, Rubint Rékáról is tárolt aktfelvételeket.
Norbit saját elmondása szerint nem az bántotta legjobban, hogy lába kelt a készüléknek, sokkal inkább az bosszantotta, hogy egy bizalmasa, akit otthonába is beengedett, hátbatámadta, így 500 000 forintos nyomravezetői díjat ajánlott annak a becsületes megtalálónak, aki visszajuttatja hozzá a telefont, és elárulja, kitől jutott hozzá. Sajnos ez mégsem így valósult meg: Norbi a postaládájukban találta meg az elveszett mobilt.
Megvan! Valaki bedobta a postaládába!
– írta az alább látható kép mellé a Facebookon Norbi, aki továbbra sem tudja, hogy ki vihette el a telefont, illetve hogy ő volt-e az, aki a botránytól tartva visszaszolgáltatta azt.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Tegnap volt az első meghallgatás.