Perrie Edwards: „Szálljatok le a magánéletemről!”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Little Mix énekesnője besokallt: unja, hogy mindenkit az érdekli, hogy élte meg tavalyi szakítását.
hirdetésHatalmas port kavart tavaly augusztusban a hír, miszerint két évnyi jegyesség után búcsút mondott egymásnak Perrie Edwards és Zayn Malik. A 23 éves szőke szépség láthatóan nehezen heverte ki a szakítást, amit az sem könnyített meg, hogy a Little Mix legújabb korongjának megjelenése miatt folyton a rivaldafénybe került, az újságírókat pedig más sem érdekelte, mint a viharos szakítás híre. Ezzel szemben exvőlegénye köszöni szépen jól van, és nem sokkal a szakítást követően már a 20 éves szupermodell, Gigi Hadid oldalán vigasztalódott.
Az istenhozzád óta immár több, mint fél év telt el, Perrie azonban még mindig a sebeit nyalogatja, ami nem is csoda, hiszen kapcsolata Zaynnel komolynak ígérkezett – már az esküvőt tervezgették.
Amikor a magánéletedről van szó, és ráadásul nehéz időszakot élsz meg, az emberek jobban tennék, ha leszállnának rólad, és mutatnának egy kis tiszteletet irántad. Elvégre mi is csak emberek vagyunk, és valós dolgokon megyünk keresztül a magánéletünkben
– nyilatkozta az ügy kapcsán Perrie a brit Cosmopolitan legfrissebb számához készült interjújában, és azt is elárulta, hogy egyelőre nem áll készen egy új kapcsolatra.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.













