Starity

69 évesen ismét apa lett a rocklegenda! Ikerlányai születtek

2016. június 21. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ronnie Wood felesége két nappal a zenész 69. születésnapja előtt adott életet ikreiknek.

hirdetés

Ronnie Wood nem is lehetne boldogabb! Felesége, a tőle 31 évvel fiatalabb Sally három héttel ezelőtt adott életet közös csemetéiknek, Gracie Jane-nek és Alice Rose-nak, akiket a Hello! magazin címlapján mutattak meg első ízben a minap.

A Rolling Stones éléről ismert zenésznek saját bevallása szerint még hozzá kell szoknia a megváltozott életkörülményekhez, de nagyon élvezi, hogy ismét kisbabák hangja tölti meg a házat. 

Fotó: Hello! Magazine

Jelenleg csak elmerülök a pillanatban, amiben élünk. Itt van nekem Sally, a gyönyörű családom és most már van két gyönyörű kislányom is. Minden, ami eszembe ötlik most az, hogy valaki nagyon szeret engem odafenn

– nyilatkozta a lapnak Ronnie, aki azt is elárulta, hogy zenésztársai közül Mick Jagger volt az első, aki meglátogatta a kicsiket, mert nem tudott tovább várni, hogy láthassa őket.

Wood egyébként a szülésnél is jelen volt, felesége elmondása szerint ő vágta el a lányok köldökzsinórját, és amikor először a kezükbe vették a csöppségeket, mindketten elsírták magukat az örömtől.

Ronnie elvágta a köldökzsinórokat, aztán csak fogtuk a babáinkat a kezünkben, és a pici arcukat néztük. Mindketten sírtunk. Az ember annyira boldog és érzékeny abban a pillanatban, hogy azon veszi észre magát, hogy potyognak a könnyei. Ronnie segít nekem a kicsikkel, vigyáz rájuk

– magyarázta Sally.

Fotó: Hello! Magazine

A rockernek egyébként korábbi kapcsolataiból négy gyermeke van: legidősebb fia, Jesse 39 éves és Krissy Findlay-jel kötött első házasságából született; a most 37 éves Leah és a 32 éves Tyrone pedig második feleségével, Jóval való szerelmének gyümölcsei. Negyedik gyermeke, a 41 éves Jamie nem a sajátja, ő Jo első házasságából született, de Ronnie még gyerekkorában adoptálta őt, így az újszülöttek egy nagy, szerető családba érkeztek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek