Már meg is kezdték a búcsúzkodást a Csajok sztárjai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jövőre ér véget az HBO 2012 óta futó vígjátéksorozata, melynek utolsó évadát forgatják a sztárok.
Korábbi cikkünkből megtudhattátok, mely sorozatok érnek véget 2017-ben, és sajnálatos módon a Csajok is köztük van. A széria stábja jelenleg a jövőre képernyőre kerülő hatodik és egyben utolsó évadon dolgozik, és már csak két hét van hátra az utolsó jelenetek dobozba kerüléséig, így a színészek már meg is kezdték a búcsút.
Hiányozni fog ez a meló... #viszlátcsajok
– írta a Hannah-t alakító Lena Dunham a kiürítésre került forgatási helyszínen készült felvétel mellé.
Nagyon szentimentális érzés. A maival együtt már csak két hétig forgatunk. Nem akarok visszamenni egyedül táncolni. Sokkal mókásabb veled @lenadunham
– búcsúzkodott a széria másik sztárja, Allison Williams is.
A sorozat lezárásáról egyébként a készítők döntöttek, és januárban hozták nyilvánosságra, hogy a következő évad az utolsó lesz.
Judd Apatow, Lena Dunham és én úgy éreztük, elérkezett a történet a végéhez. És ha egyszer ezt érezzük, nem rúgdoshatjuk tovább. El kell érkezni a lezáráshoz
– nyilatkozta döntésük kapcsán az E! Online-nak Jenni Konner producer egy korábbi interjúban.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Bepillantást engedett az otthonába.
Hailey-nek időre van szüksége.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Nagyon boldog életet él.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.