Starity

Megérkezett A szépség és a szörnyeteg Josh Groban által felénekelt dala

2017. március 04. 07:07   |   Szerző: WhollyGrobanite

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A klasszikusnak számító A szépség és a szörnyeteg című rajzfilm élőszereplős változata ebben a hónapban már hazánkban is bemutatásra kerül.

hirdetés

A produkcióban olyan színészek játszanak főszerepet, mint a Hermione-ként híressé vált Emma Watson és a Downtown Abbey sztárja, Dan Stevens. A film zenei reperoárjából már hallhattuk az Ariana Grande és John Legend által újra énekelt Beauty and the Beast című dalt, melyre ezidáig csaknem 17 millióan voltak kiváncsiak a legnagyobb videómegosztó portálon.

Ezúttal a négyszeres Grammy-jelölt amerikai énekes, Josh Groban által felénekelt dalnak, az Evermore-nak lehetünk fültanúi, melyet a stáblista alatt hallhatunk majd. Ez a feladat nem újdonság a You Raise Me Up énekesének, hiszen korábban a Trója és a Polar Express filmeknél is az ő hangja csendült fel a vége címszó után, mely dalokat Oscar-díjra is jelölték a maguk idejében.

Érdekesség, hogy az Evermore-t a legendás Disney-zeneszerző, Alan Menken komponálta, szövegét pedig a hasonlóan tehetséges Tim Rice írta.

A dal a iTunes-on is elérhető. Josh jelenleg a Broadwayen játszik főszerepet a nagysikerű "Natasha, Pierre & The Great Comet of 1812" cimű elektropop-opera musicalben, melyért 2016 decemberében az elmúlt év legjobb Broadway színészének választották. Emellett legújabb saját albumán is dolgozik, ami még idénre várható.
hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek