Világhírű magyar dobos játszik Zséda koncertjén
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A legjobbnak tartott magyar dobos idén nyáron Zséda kedvéért szakítja meg nemzetközi fellépés-sorozatát, hogy az énekesnő augusztus 12-i jubileumi koncertjén, a dobok mögött ülve kápráztassa el a hazai közönséget.
Az ország legtehetségesebb dobosának kikiáltott zenész idejének nagy részét külföldön tölti, idén olyan neves nemzetközi zenészekkel lépett fel, mint Anthony Crawford, Tony Macalpine, vagy Pete Griffin. A rengeteg külföldi koncert és fesztivál miatt ritkán látogat haza, most azonban kivételt tett.
Zsédában a legkülönlegesebb számomra az azonnal felismerhető, senkivel össze nem téveszthető hangja. Először 2009-ben, a Rouge Aréna koncerten dolgoztunk együtt, ahol a produkció színvonala és Adri könnyedsége levett a lábamról
– meséli az Arany Dobverő-díjas zenész. Az énekesnő pedig a tőle megszokott szerénységgel kommentálja a helyzetet:
Akkor lesz egy produkció igazán jó, ha olyan különlegesen tehetséges zenészekkel vehetem körül magam, mint amilyen Gergő is. A közönség egy felejthetetlen estére számíthat tőlünk a Budapest Parkban.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ismét együtt pózoltak.
Kemény kritika érte a hírességet.
Aggódik, hogy mi fog kiderülni róla.
2024 10 legcsinosabb férfihíressége.
Újra Hallie és Annie bőrében!
Együtt pózoltak egy eseményen.
Nehéz volt elfogadnia a dolgot.
Nem akar már a sorozattal foglalkozni.
Kerekedó pocakját villantotta meg.
Nem tud meglenni nélküle.