Novellát dob piacra Tarja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Novemberben jelenik meg a finn énekesnő legújabb nagylemeze, amelyhez egy meglepetés is kapcsolódik.

November 17-én hódítja majd meg a világot a Nightwish alapítótagjának vadonatúj, immáron második karácsonyi lemeze, ami a From Spirits and Ghosts (Score for a Dark Christmas) elnevezést kapta. A korongról egyébként már teljes egészében lehullott a lepel, sőt mi több, hetekkel korábban egy oldal kiszivárogtatta azt.
A vokalista azonban mindezektől eltekintve, azóta is boldogan oszt meg újdonságot rajongóival, október 6-án pedig már a boltok polcaira is került első kislemeze, ami az O Come, O Come, Emmanuel című szám nevét viseli, és amelyhez ugyanazon a napon debütált a hozzá készült kisfilm is. Tarja most újabb meglepetéssel szolgált a már így is tűkön ülő rajongói számára, ugyanis elárulta, hogy az album megjelenésének napján piacra kerül egy novella is, ami a Spirits and Ghosts (Novel for a dark Christmas) elnevezést kapta.
Maga a történet mintegy negyven oldalon fog megelevenedni, melyet Conor Boyle illusztráció tesznek majd színesebbé. Az énekesnő egyébként először készül ilyen kiadvánnyal, ám kétség sem fér hozzá, hogy hatalmas siker lesz majd, hiszen aki esetleg nem tudná kivárni a novembert, annak már most lehetősége van beszerezni az olvasnivalót az ex-Nightwish-énekesnő webshopjából.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.