Starity

A Selena Gomez életét megmentő Francia Raisa lesz a főszereplője a Hát nem baba! folytatásának

2018. október 15. 19:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizennyolc évvel az első rész mozikba kerülése után még idén bemutatják a folytatást.

hirdetés
A Selena Gomez életét megmentő Francia Raisa lesz a főszereplője a Hát nem baba! folytatásának

Évek óta téma Hollywoodban a Hát nem baba! folytatása, eddig azonban nem sikerült tető alá hozniuk a projektet a készítőknek. Tavaly már érezhetően nagy volt a mozgolódás a második rész kapcsán: kiderült, hogy Tyra Banks bújik ismét Eve bőrébe, és állítólag sikerült kibuliznia azt is, hogy az első filmben főszerepelt Lindsay Lohan is jusson némi szerephez a folytatásban.

Legfrissebb értesüléseink szerint a Hát nem baba! 2-t december 2-án, a Freeform csatorna mutatja be, Tyra mellett pedig Francia Raisa játszik főszerepet benne, akit a legtöbben Az amerikai tini titkos élete című sorozatból ismerhetnek, de ő az a hölgy is egyben, aki néhány hónapja veséje odaadásával megmentette kolléganője, Selena Gomez életét.

Ami a filmet illeti, a történet középpontjában a játékgyár vezetője, Grace (Francia) áll, aki úgy érzi, élete minden tekintetben válságba került. Ekkor jön a képbe Eve (Tyra), hogy segítsen neki ismét helyes pályára terelni a dolgokat és megoldani a fennálló problémákat.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek