Starity

Esküvő lefújva! Felbontotta eljegyzését Brie Larson

2019. január 13. 21:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Öt együtt töltött év után a színésznő kiadta zenész kedvese útját, aki több, mint két és fél éve jegyezte őt el.

hirdetés

Alex Greenwald háromévnyi együttjárás után 2016 májusában kérte meg Brie Larson kezét, a színésznő pedig igennel felelt akkor a kérdésre. Mivel a szerelmesek mindig igyekeztek távol tartani kapcsolatukat a rivaldafénytől, így azt illetően sem szivárgott ki semmiféle pletyka, hogyan is állnak az esküvőszervezéssel, illetve a majdani családalapítással kapcsolatban.

A People hozta le elsőként nemrég, hogy a fiatalok több, mint két és félévnyi jegyben járás után úgy döntöttek, lezárják viszonyukat, így felbontották az eljegyzést és immár a házasságkötés sincs napirenden náluk. Hogy mi vezetett a szakításhoz egyelőre nem lehet tudni, de vélhetően barátokként váltak el egymástól a felek, akik legutóbb múlt áprilisban, a Bosszúállók: Végtelen háború premierjén jelentek meg utoljára együtt, egy párként.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek