Starity

Jeremy Renner volt felesége szerint a színész megfenyegette, hogy megöli

2019. október 15. 15:03   |   Szerző: Four

A színész és felesége pár hónap házasság után elvált, folyik a gyermekelhelyezési per.

hirdetés

Jeremy Renner és volt felesége, a kanadai származású Sonni Pacheco 2014-ben házasodott össze, majd pár hónap után el is váltak. A procedúrát azonban nem sikerült kulturáltan intézni, és mindkét fél azért küzd, hogy a pár 6 éves kislánya, Ava kizárólagos felügyeleti joggal legyen valamelyiküknél.

Sonni állítása szerint a színész volt, hogy bedrogozva kijelentette, meg akarja ölni őt is és saját magát is, mert jobb lenne, ha a kislánynak nem ők lennének a szülei. Pacheco elmondása szerint a férfi a szájába tette a fegyvert, majd a mennyezetbe lőtt, pedig kislányuk a szobájában aludt. Arról is beszámolt, hogy Rennernél nem ez az első alkalom, hogy tudatmódosító szerhez nyúl, ilyenkor pedig verbálisan és fizikailag is agresszív. 

A színész menedzsmentjének közleménye szerint Renner elsőszámú szempontja az egész procedúrában a kislánya, exfelesége pedig eltúlzott kijelentéseket tett. 

A párt november 7-én idézik bíróság elé. 

Embed from Getty Images

via Metro

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek