Woody Allen 87 évesen nyugdíjba vonul
Woody Allen butaságnak nevezi az eltörléskultúrát és úgy döntött, hogy 87 évesen nyugdíjba vonul.
Woody Allen butaságnak nevezte a cancel culture-t, miután örökbefogadott lánya, Dylan Farrow szexuális zaklatással vádolta meg. A 87 éves filmrendező vasárnap a Variety-nek adott interjút a Velencei Filmfesztiválon, ahol új filmjét, a Coup de Chance-t népszerűsítette.
Elárulta, hogy a filmes munkája nem sokat változott az elutasítottság miatt:
Nem tudom, mit jelent ez az egész. Tudom, hogy az évek során minden ugyanúgy alakult számomra. Elkészítem a filmjeimet. Ami változott, az a filmek bemutatása.
Az új interjúban Allen ismét tagadta a visszaélésekkel kapcsolatos vádakat. 1992-ben az akkor 7 éves Farrow azt állította, hogy a rendező molesztálta őt. A vád akkor látott napvilágot, amikor Allen elvált Mia Farrow-tól, miközben kiderült, hogy viszonya volt Farrow akkor 22 éves örökbefogadott lányával, Soon-Yi-vel, akit később feleségül vett.
Egy connecticuti ügyész egy 1993-as nyomozás után úgy döntött, hogy nem emel vádat a rendező ellen. A New York-i gyermekjóléti nyomozók is ejtették a vádat.
A helyzetet két ember vizsgálta két jelentős szervtől, nem sima emberek, hanem két jelentős nyomozó szerv. És mindkettő, hosszú, részletes vizsgálatokat követően arra a következtetésre jutott, hogy ezek a vádak nem voltak megalapozottak, ami, tudják, pontosan úgy van, ahogyan azt az Apropó nélkül című könyvemben írtam. Semmi sem volt benne
- mondta ismét a vádakról.
A Variety-nek azt is ellárulta, hogy gondolkozik a visszavonuláson, lehet, hogy a Coup de Chance lesz az utolsó filmje.
via New York Post
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Bepillantást engedett az otthonába.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Hailey-nek időre van szüksége.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.