Ma éppen mivel van tele a tököd?

Hát,nem is tudom...Úgy mindennel.Természetesen,engem kell lecseszni olyan dolgokért,amiket csak úgy kíváncsiságból megkérdeztem.Ja,meg,hogy igazából már a második viszonzatlan szerelmem van,szóval köszönöm,de feladtam.Elegem van,abból,hogy mindenki kicseszett boldog én meg,aki már a sok csalódás után,szerintem simán megérdemelne egy kis boldogságot,sosem az.

Tanulnom kellett volna egész nap, de én helyette sorozatoztam, alkonyatot néztem, és most meg a lánybúcsút nézem A pokol tüzén fogok elégni

Letört egy darab az egyik elülső fogamból és muszáj minél hamarabb fogorvoshoz mennem (amit mindig is utáltam).
A dolog pozitívuma, hogy így legalább megcsináltatom azt a hátsó fogamat is, amiből szintén letört egy darab (még hónapokkal ezelőtt).

Diák:-Kell a nyolcadikosoknak év végi vizsga?
Tanár:-Kell hát.
D:-De miért?
T:-Mert kilencedikben ki fognak titeket nyuvasztani, úgy fognak titeket kezelni, mintha egész életetekben középiskolába jártatok volna, mert köztudott, hogy minden tanár kegyetlen. Ezért még megfeleltetünk évvégén, amikor már nekünk sincsen kedvünk semmihez, nemhogy még javítani. Ja és mondtam már hogy az egész városban majdhogynem egyedül vagyunk ezzel? : )
D:-De későn kaptuk meg a tételeket, és nekem speciel alig volt időm kidolgozni. Meg amúgy is, nyáron elfelejtjük az egészet.
T:-Az senkit se érdekel. Ez a vizsga az évvégi jegyetek egyharmada, és az irodalom tételek közül kivettünk egyet, így csak 19 van.
D:-köszbmeg. hagyjatok már békén.

nemtudom, miért ilyen formában írtam, nemtudom, miért ide írok amikor még 2 tétel hátravan, nem tudok én már semmit.
hagyjanak már békén

Az elmúlt néhány nap siralmasságai következnek.

Egy részt már magamból van elegem. Kezdek ellustulni, tanulni szinte már nincs kedvem, de másfél hét múlva egy prezentációt kéne előadnom, és azt sem tudom, hogy fogok megmukkanni. A kísérőszöveg meg van, a ppt-m megvan. A szóbeli sosem volt az erősségem, persze érettségire is mindent megtanultam, de az (így két éves távlatból tekintve) egy egyszerű kiselőadás volt. Ahelyett most is, hogy tanulnék/tanultam volna, megnéztem a Feláldozhatókat, és a SHIELD ügynökeit is lassan lapátra teszem a maradék 6 részével.

Aztán persze itt van az én kis famíliám, akik 'megkönnyítik' a helyzetemet. Pénteken kint tevékenykedtem a kertben. Igaz 7-en vagyunk itthon, de csak én meg apu tudunk a kertben lenni. Szó mi szó... kint füvet nyírtam, kapáltam, gyomtalanítottam a járdaközöket. Már végeztem volna, csak nem tudtam össze söpörni a dolgokat, mert a ruhák kint lógtak már csak, mert már kb. 5-6 felé megszáradtak, de azért retkes kézzel tuti nem fogom beszedni a ruhákat, anyu meg nővérem úgy is itthon van. Fél 9-kor már nagyon untam a szúnyogok vérszívó életmódját, és bejöttem a kosárért, hogy összeszedjem. Erre mit látok?! Húgom alszik, nővérem szintúgy, anyám meg a k*rva telefont basztatja. Ja és mellette még elindított még egy mosást olyan 4 óra felé, csak cseszett kiteregetni Nem kaptam agypenészt... kicsit sem.

Aztán itt vannak még a letört fogaim. A két hátsót valamikor megtámadta valami, és kezd teljesen szétmenni. Először teljesen kilyukadt, majd letört szépen körbe, és szinte már csak a gyökér van. Októberben voltam fogorvosnál, akkor kért röntgent, azóta sem tudom mi lett vele, és hogy mi lesz a fogaim sorsa... Elvileg szájsebészet, de rettegek kicsit... igazából szégyellem a pofámat, hogy ennyi ideig húztam, de a mi fogdokink egy szociopata. Semmi jót nem hallottam róla, a sulifogorvos meg egy bunkó, és nem csinálta volna meg. Így Nyergesen kellett megtalálnom azt a fogdokit, aki 10 évesen tömte a fogamat, és az a tömés, tömés. Még nem esett ki, nem tört szét, még csak el sem színeződött. Na mindegy, szóval most ott tartok, hogy vizsga után el kell látogatnom hozzá (persze ha már dolgozik, mert elment szülni...) és még a nyáron megcsináltatni a rosszcsontokat.

Aztán a másik a barátom. Elhiszem, hogy az autója a mindene. Volt Citroen-je, azzal sem törődött soha annyit, mint mostanság a Fiat-jával. Az egész hétvége arról szólt, hogy 'az autó így, az autó úgy, az autóról letört valami, ami miatt nem lehet elindítani, mert kifolyik az összes gázolaj, húzzál el venni két komponensű ragasztót, meg nitro hígítót, igaz az nem kell, de jó ha van; gyalogolj ezért 5 km-t, aztán hazaérve még leb*szlak mert ideges vagyok a kocsi miatt, majd talán fél 1-kor alszunk, addig megnézem a neten, hogy hívják ezt a cuccot, de nem találtam semmit, jó talán ideje feküdni, nem tudom te miért fáradtál el ennyire...'. Az autó mániájával nincs is mondjuk problémám. Beszélhet róla, mert értem, legfeljebb néha nézek rá bután, majd az ismeretlen tényezőt kihozza nekem az egyenletből. De ez szerintem már az egyik véglet. Jobban törődik vele, többet beszél róla, mint a barátnőjéről. Az agyamat el tudnám dobni, és ha szóvá teszem, akkor még én vagyok az idióta p*csa, mert nem vagyok képes megérteni a dolgokat, és velem egyébként is állandóan foglalkozik... ahhhhhaaaaa... remek. Akkor csak átalszom/nem érzékelem/elfelejtem mert biztosan fiatalkori Alzheimer-em van/észre sem veszem nem tudom... a pasik és az autómániájuk elmehetnek a francba...

Hmm... szerintem most épp így ennyi a nagy 'világfájdalmam'... de muszáj volt ezt kiírnom magamból...

Kijött az ekcémám, fogalma sincs hogy és miért bukkant elő, de már szétvakartam a karomat, amit tilos, de megpusztulok.
Ráadásul 3 napja olyan szintű izomlázam van, hogy tegnap és ma is apám húzott ki az ágyból, lépcsőzni nem tudok pedig alig van (szerencsére) pár lépcsőfok a házban. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen.
Még mindig köhögök, pedig beszedtem egy csomó gyógyszert, de nem akar elmúlni. Mások fagyit esznek, én pedig iszom a 30 fokos vizet, mert anyám nem enged hideget inni.
Lehet megbukok tesiből. Az elején még vicces volt, de már nagyon nem az. Nagyon nem.
Mindenki boldog, mindenki kapcsolatban van, mindenki szeret mindenkit, csak én utálom magam és mindenki mást. Ha így folytatom előbb lesz Audim, mint pasim, de tényleg. Olyan nyomorékokkal vagyok körülvéve, aki meg nekem tetszik engem le se szar. Sőt, aztse tudja ki vagyok. És nem is fogja, mert többet nem jön suliba.

Azt a rohadt fizika házi dolgozatot kellett megcsinálnom

Najó, kezdjük az elejéről.
1. A héten négy dolgozatot kell megírnom, mindebből hármat kedden. Kedden én persze nem leszek, mert viszgám van, de az első órára be kéne mennem, mert kell bioszbl az ötös. Persze, egy nap kelhetnék tízkor, erre fel kell kelnem megint hatkor.. Földrajzból, amit rohadtul nem értek, mert z a rohadék tanár nem képes elmagyarázni, kedden lesz persze összefoglalás, és persze másnap tézé. Imádom az utolsó heteket.

2. Én mondom a ballagási verset, aminek viszonylag örülök, de nehéz lesz nem elsírni magam. A barátaim elmennek, az évfolyamon meg csak egy pár jófej marad. Mindenki elmegy, akihez közel álltam, és rohadtul nehéz ezt feldolgozni. Az egyik nap persze akkor is elsírtam magam, mikor a ballagásra készültünk, és fél órán át zokogtam. Persze, nyugodtan follyon le az amúgy vízálló sminkem, nyugodtan álljon fel a hajam, és nyugodtan pont akkor pillantson meg A FIÚ. Semmi, ellenvetésem. Neem, kicsit sem voltam ideges. Visszatérve a ballagásra. Mi lesz ott, ha már ekkor így kiborulok? Másrészt pedig tudom, hogy nem a világvége, mert atól még találkozhatunk, de akkor is. Szétmennek, mindenki szerez majd új barátokat, de azért remélem nem felejtenek el. Éppen, hogy elkezdtem élvezni az évet, éppen hogy javítottam a tanulmányomon, és éppen hogy nagyon szeretem a barátaiamat, elmennek. Miért kell minden nagyon jónak, nagyon gyorsan elmennie?

3. Jövőhéten osztálykirándulás, fürdőruhára is kellene vetkőznünk azt hiszem. A cuccaim gázak, anyám nem hajlandó újat venni, és ráadásba le is kéne fogynom. Csodálatos lesz, hogy a fiúk fürdőruhában fognak látni...

Hát kb ennyi..

Már két órája "elkezdtem tanulni és biosz házidogát csinálni"... ami annyit mondd, hogy még most is a gép előtt rohadok és zenét hallgatok a last fm.-en. És főztem, úgyhogy kajálok. faxom, még majd hajat is kell mosnom. lefekszek egykor, ha így haladok, holnap meg kelhetek ötkor és fizikadoga. bahhh...

Szociálpoltika évvégi vizsgára készülve, épp a gyerekek jogait olvasgattam, amikor rájöttem, egyes iskolák mennyire nem tartják be azokat. Ugyanis a volt általános sulim tökéletesen az ellentétét csináta az "Iskolai kudarcok feldolgozásának segítése és megelőzése" című pontnak, ahogy még nem egy intézmény. Nem értem miért élvezik bizonyos tanárok, hogy 7-8 éves gyerekeket hordanak le a sárga földig azért, mert néhány tantárgyból gyengébben teljesítenek. Például nekem általánosban éppen meg volt a hármas átlagom, középiskolában pedig a legjobb tanulók között vagyok, emellet országos versenyeken is részt veszek. Azaz ezekszerint nem bennem volt a hiba. Alsó tagozatban meg egyenesen utáltak a tanítók, azért, mert nehezebben ment a tanulás. Úgy gondolom, hogy ez egy gyereknek nagyon rossz példa, mert elhiszik, hogy nem lehetnek jobbak, pedig ez nem igaz, nincs buta gyerek, csak olyan, akivel keveset foglalkoznak...

Azzal, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Végre megtetszik valaki, aki nem elérhetetlen, erre kiderül, hogy ő is alacsonyabb nálam. Jó, csak két centivel, arra még azt is tudom mondani, hogy nem érdekel, de ez nem az első ilyen alkalom. Természetesen ő is messze lakik, az ország másik felén, van köztünk két év, és egyáltalán nem érdeklem. Tipikus. A környezetemben meg csak ecsetfejű "srácok" (ezt azért meg szoktam kérdőjelezni) élnek. Mindig olyan fiúkra figyelek fel, akiknél semmi esélyem, az innen eredő gondolataimmal pedig lelkileg képes vagyok tönkrevágni magam. Fantasztikus, tényleg.

Közben meg mindenféle ügynökök kergetnek. Folyton engem szúrnak ki, és a "pont ilyen lányokat keresünk, nem szeretnél modell lenni?" sablonszöveggel letámadnak. Olyan erőszakosak. Nem hinném, hogy Magyarországon csak én vagyok 180 cm magas a nemem ellenére is. Mire levakarom őket magamról, lemegy a Nap... különben is: ha vetnek a ruháimra egy pillantást, nem tűnik fel, hogy én nem ezen a pályán képzelem el a jövőm? Idióták.

Ma tudtam meg, hogy elvileg elmegy az egyetemről az egyik kedvenc tanárom, akinél TDK-t akartam írni jövőre. Teljesen letaglózott a hír, nem akarom elhinni. Egyszerűen csak az van bennem, hogy: miért. Miért?! Annyira akartam TDK-t írni, annyira Nála akartam írni. Ő szerettette meg velem a leendő kutatásom témáját. Mi lesz most így? Ki fogja egyáltalán átvenni a szakterületét? Nem hiszem, hogy minden második sarkon találnának egy ilyen szaktudású embert. Meg ki vesz át úgy en bloc egy csomó egyetemi dolgot, amit ő is elég erősen csinált és irányított? Még mindig nem tudom elhinni ezt a hírt. És mindezt valami idióta k.rva miatt, aki átb.szta a fejét elég keményen.

Megírtam egy tök hosszú cikket, erre a fele eltűnt, amikor beküldtem.

Ma öcsémet osztályiránduláson megmérték ( ? ) és kiderült, hogy 3 centivel magasabb, mint én. És ez nagyon, de nagyon zavar, mert tudom, hogy fiú de eddig nem én voltam a legalacsonyabb, de mostmár hivatalosan is én lettem a család legkisebb tagja. Nem tudom honnan örököltem ezt, mert mamijaim míg össze nem mentek addig voltak 165 centik is, én meg még azt sem érem el. Szüleim meg magasabbak nálam. 3 éve nem nőttem semmit, szóval nem is fogok, az orvos is ezzel vigasztalt múltkor.
Nem értem néhány lány miért nem tud a méretének megfelelő pólót/nadrágot felvenni. Nem, nem néz ki jól ha kint van az egész derekad és nem, az sem néz ki jól ha az úszógumid kibuggyan a gatyából. Én sem vagyok vékony, mégis tudok a méretem szerint öltözködni, de mikor látom a városban az ilyen lányokat..... Meg mikor száll fel előtted a buszra és majdnem kint van a feneke, na az tényleg egy kellemes látvány.

Az emberekkel. Nagyon. Meglátnak, és rögtön azzal kezdik, hogy milyen magas vagyok, nem fogok kelleni senkinek, és ez amúgy milyen k*rva visszataszító már. Nem veszik észre, hogy ez nekem hihetetlenül fáj. De már azért sem fog érdekelni, hogy elfogadtassam magam, feladom. Kezdek beleőrülni. Mindegy, eleve nem vagyok az emberek szíve csücske ilyen személyiséggel, úgyis egyedül öregszem meg.
tudom, hogy folyton a magasságommal dobálózom, hogy mennyire utálom, de... nagyon elegem van belőle, tényleg.

Ne szégyelld magad a magasságod miatt, egyszerű genetika, nem tehetsz arról, hogy mekkorára nősz. Ez olyan, mintha a szemszínedért vegzálnának, az is csak egy adottság.
Egy 152 centis ismerősöm meg folyton azon panaszkodik, hogy a magassága miatt mindenki úgy kezeli, mint egy kisgyereket és senki nem veszi komolyan. Hidd el, megvannak a maga előnyei annak is, ha magas vagy.

Igazából most magammal. Kaptam egy jó lehetőséget, hogy kimenjek Angliába, már most ebben a hónapban, de nagyon félek. Félek, mert nem lesz ott senki akit ismerek, idegenek lesznek körülöttem, az angolom se olyan jó azért és mégis csak egy másik ország, távol a családomtól. Szeretnék is menni, mert itt semmiképpen nem akarok maradni és valahol el is kell kezdenem, de nagyon visszatart az, hogy nem lesz ott velem senki akit ismernék. Anyukám, a testvéreim és a drága kis keresztfiam meg annyira hiányozna, hogy beleszakad a szívem, pedig még itthon vagyok és még teljesen igent se mondtam. Ha ezt visszautasítom, tudom, hogy bánni fogom, és kitudja mikor ér még egy ilyen lehetőség. Tudom, hülye vagyok, de azért egy ilyenen el kell gondolkozni. Mert mi lesz ha nem jön be, ha nem tetszik, nem úgy van, hogy akkor fogom magam és már jövök is. Vigasztalna a tudat is, ha lenne ott velem valaki akit ismerek, mert igaz, hogy van skype, és tudok majd beszélni az itthoniakkal, de az azért nagyon más.

1. Ma ez egyik osztálytársam felvetette az ötletet, hogy jövőre menjünk Erdélybe osztálykirándulásra, és egyből eszembe jutott a régi osztályom, mivel velük már voltam ott még anno hetedikben. Tudom, hogy már lassan 2 éve elballagtam az általánosból, de annyira hiányzik az általános iskolás osztályom. A mostani osztályom se rossz, de nincs meg az az összetartó közösség, ami a réginél megvolt. Hiányoznak a lányok, a fiúk baromságai és a volt ofőm nevelő célzatú prédikációi, pedig a mostani ofőm sokkal normálisabb, de akkor is.
2. Ha jövőre Erdélybe megyünk, akkor szinte biztos, hogy nem a matek tanárom lesz a kísérőtanár, mert nagy családja van, ezért 2 naposnál hosszabb kirándulást nem vállal. Ami elég rossz, mivel az ofőm nagyon aggódós, viszont ha a matek tanárom ott van, akkor valahogy mindig sokkal lazábban viselkedik.

Hogy ez a körömlakk egy kibaxott óráig szárad, és addig nyolcszor lekopik/ elkenődik... és mikor ismét kenek rá egy adagot, hogy ne nézzen ki úgy az ujjam, mint amit fénymentes hejre dugtak, addig három másik körmömnek ugyan ez a sorsa. Agyfax.

Na de 180 cm? Én eddig szinte semmilyen pozitívumot nem tapasztaltam abban, hogy egy toronyház aprónak számít mellettem... Addig jó buli volt, amíg 170 cm körül ingadoztam, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy elhagytam a 175-öt és azóta teljesen beleőrültem ebbe az állapotba. Utálok emberek közé járni, nincs más témájuk sosem és néha komolyan nem értem, mit vétettem? A lehető legszrabb géneket örököltem... A lábam speciel 103 centis, nadrágot venni pedig képtelenség, mert ami hosszra megfelel, felül olyan széles, hogy még simán elférne benne egy ember. Az pedig hihetetlenül megalázó, amikor mindenki előtt létrának neveznek és egyéb gúnyneveket ragasztanak rám... (hogy én hány éjszakát bőgtem át a lelki terror miatt... ) Utálok emiatt panaszkodni, tényleg, de egyszerűen annyira zavar, hogy a végén mindig drámázáson kapom magam.