Ma éppen mivel van tele a tököd?

Nekem mondod? Most derült ki, hogy a "jövendőbelim" cirka 10 centivel alacsonyabb nálam... tipikus

Hidd el, engem is rohadtul igegesített, hogy a magasságommal van mindenki elfoglalva. Csak azt látták rajtam, a 180 centimet, pedig még csak most megyek gimibe. Azután pedig kezdtem belátni, feleslegesen idegeskedem emiatt. Van a sulinkban egy 13 éves lány, aki 192 centi! Egyszerűen hihetetlen... de nem csak az, hogy ennyi idősen ilyen magas, hanem az is, hogy abszolút nem érdekli, mint mondanak/gondolnak róla. Nem függ másoktól. Nekem is mondták már, ilyen magasan nem lesz pasim, hát nemá', hogy mások mondják meg, mi lesz a jövőm. Szóval fel a fejjel, Te döntesz a jövőd felett.

Vigasztaljon az titeket, magas lányokat, hogy vannak olyanok, akik pedig imádnák, ha hasonló magassággal áldotta volna meg őket a Sors. Én huszonnégy leszek lassan, és vagy nyolc éve megragadtam 156-nál. Azóta se lejjebb, se feljebb egy árva millimétert sem. Az egy dolog, hogy metrón nem érem el a kapaszkodót, csak akkor, ha megemelem magamat, na, de amikor múltkor fel kellett másznom a gyógyszeres pultra, hogy le tudjam venni az infúziós szerelékeket, mert még székre állva sem értem el, az volt igazán kellemetlen. Néhány gyerek meg csak nézett rám, az egyik kisebb meg még meg is kérdezte, hogy a néni miért áll az asztalon. Ha lenne egy 170-es magasságom, maximum csak a székre kellett volna felácsingóznom, de így meg az egész berendezést kénytelen voltam megmászni. Az meg a másik, amikor egy rácsos ágyon áthajolva képtelen vagyok bedugni a konnektorba dolgokat - általában az inhalációs gépekkel vagyok így. Vagy a gyerek ágyába másztam be, mert nem értem el, vagy a barátnőmet kértem meg, aki majdnem 170 centi magas, vagy egy pasi jött oda segíteni, mert már nem bírta nézni, ahogy szerencsétlenkedek. Ölni tudnék azért, hogy minimum egy tízessel magasabb legyek. Szerintem a magasság az ezerszer jobb, mint az, ha valaki alacsony. Sokszor kreatívnak kell lennem, ha éppen nincsen olyan ember a közelben, aki magasabb lenne, mint én. Ne szidjátok az Istent, hanem áldjátok emiatt.

On:

A fájdalommal. Nem szoktam menstruációs görcsökre panaszkodni, de az utóbbi hónapokban egyre elviselhetetlenebb ez az egész. Tegnap már éreztem, hogy valami nem oké, éjszakai is többször fent voltam, sőt először azt hittem, hogy a tegnapi gyros tett oda a bélésemnek, de aztán reggelre, vagyis délelőttre kiderült, hogy igazából csak megjött. Görcsoldót még nem vettem be, ugyanis próbálok leszokni a fájdalomcsillapítókról. Még egy éve is sajnos olyan voltam, hogyha kicsit is fáj valamim, akkor már kapkodtam befelé a pirulákat, közben pedig némely gyógyszerre, mint pl. a Cataflam, rezisztencia jött létre, vagyis egyre többet kell bevennem belőle, hogy hasson. Úgyhogy szerintem lassan megfürdök és melegítő párnázom a hasamat, jobb ötletem nincsen. Pluszban fejfájással is küzdök, de ez az én hibám, mert alig ittam ma valamit. Most éppen azon dolgozok, hogy jól televedeljem magamat folyadékkal, és reménykedem abban, hogy a szemem feletti szúró, majdhogynem elviselhetetlen fájdalom elmúljon. A fájdalom azaz egy érzés, amit egyébként minden formájában képtelen vagyok elviselni. Ha nekem fáj valamim, akkor addig mondogatom másoknak, amíg neki is el nem kezd fájni.

Magammal. Kezdem megutálni saját magamat. Na kezdjük is, remélem nem foglak titeket fárasztani.
Utálom magam, amiért olyanokat képzelek be magamnak, ami soha az életbe nem fog megtörténni. Mondták már, hogy ez azért van, mert 12 éves tini vagyok, és ez természetes, de azért mégis.
Utálom magam, amiért kinézek. És erre is jönnek a válaszok másoktól, hogy "ugyan, fogadd el magad, hidd el gyönyörű vagy". Hát nem, nem vagyok az. Utálom, hogy van rajtam felesleg. Utálom, hogy milliónyi pattanás van rajtam. Utálom a combomat, és még sorolhatnám. Ja és jönnek azzal, hogy fogadjam el magam, és ne törődjek mások véleményével. Á, persze, végül csak egy fiútól hallani, hogy olyan kövér vagy, mint egy mangalica, neked sem esne jól. Már most ott járok, hogy alig eszek valamit, nem beszélek senkivel körülöttem, csak bömböltetem a zenémet.Utálom

Mintha csak én lennék.

Btw a derékfájással. Sokat ülök, nem tagadom, de emellett mozgok is, 10-15 km körül tekerek egy nap, torna, futás, stb, és most a havibaj sem gyötör, mégis borzalmasan fáj a derekam. Lehajolni, cipőt húzni, felöltözni... szinte semmi nem megy normálisan.

Ilyet mondott neked egy fiú? hogyajóédesanyukáját
Ne hagyd magad. Szólj vissza. Mit képzel magáról? Vagy szólj nekem. Múltkor is kaptam egy nem túl kedves megjegyzést egy sráctól, erre rávetettem magam, a többiek szedtek le róla, mielőtt valamelyikünk megsérül. Egyébként ezen a korszakon mindenki átmegy. Az, ha éhezteted magad, nem segít, csak szövődményekhez vezet (khmtapasztalatkhm), úgyis nőni fogsz, akkor pedig mindenki vékonyabb lesz, egyébként pedig biztosra veszem, hogy nem vagy kövér (lányoknál amúgy is természetes ilyen korban, ha lerakódik némi felesleg, de ez egyáltalán nem visszataszító). Amúgy sem szép, ha valaki csontkollekció. Abszolút átérzem a helyzeted, velem is volt hasonló (én a stressztől fogytam egy csomót és amiatt zárkóztam be), de ezeket a negatív gondolatokat el kell hessegetni, csak megkeserítik az életed. Az pedig nem megoldás, ha elzárkózol, csak nyomott leszel tőle. A sok gyökér véleménye kit érdekel? Jobb lesz, ha adsz rájuk? Ugye, hogy nem. Húzd ki magad, és mutasd meg, hogy márpedig te csak azért is vidám vagy (ezt próbálom én is, amikor beszóltak, hogy retró zenei ízlésem van, [jó tudni] az idegelésük végett zenekaros pólóban mászkáltam előttük, hogy lássák, nem érdekelnek) Amennyiben bármikor is kételkedsz magadban és elégedetlen vagy a külsőddel, nézz rám meg a 180 centimre. Engem is sokat bántottak / bántanak, csak megvertem őket. (nehogy kövesd a példám, én túl agresszív vagyok) Eltelik egy-két év, te is változol, máshogy fogsz a dolgokhoz viszonyulni, megismersz új embereket, akik elfogadnak majd úgy, ahogy vagy, az ilyen idiótákat pedig kerüld el, ők felszínesek és a külsőségekre mennek. Amúgy is itt a nyár, nehogy most fordulj be, inkább élvezd
na, pont én prédikálok erről... ironikus... csupa ellentmondás, moderáld már magad, Timcsike, köszönjük az emberiség nevében

Köszi, hogy próbálsz segíteni,majd próbálkozok

Az elcseszett osztálytársaimmal, Úristen. Hallom a gondolataikat, de komolyan: "gyerünk és tiporjuk földbe mások önbecsülését, és legyünk kibszott boldogok!" Amúgy is érzékeny típus vagyok, de szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki nem érti, egyesek hogy képesek olyan szavakkal dobálózni, mint a ronda, béna, nyomi stb. Nem is tudtam róla, szóval meglett az a szépségideál, ami MINDENKINEK tetszik? És ugyanez a helyzet zenei stílust illetőleg? Ássák el magukat, nem tudok mást mondani.
bzdmegszóljálvisszaegyszer csakegyszer

1. Az idióta hátsó szomszéddal, aki minden szabad idejében a quadjával/motorjával (mikor épp mihez van kedve) száguldozik az utcában. Oké, kis utca és már kisgyerekek sincsenek, de mikor az ember végre sorozatozna vagy aludna (mivel anyu éjszakás műszakban is dolgozik, ezért előfordul sűrűn, hogy nappal is alszik) és csak a száguldozást halljuk, az már roppantul idegesítő. Mellesleg ugyanezen okok miatt ablakot sem tudunk nyitni, mert akkor még a por is beszáll. Mellékesen megjegyezném, hogy még ez a szomszéd rinyál, hogy valaki kirakott az út közepére egy csomó vasszöget és kilyukasztotta a quad kerekét...
2. Már vagy három hete biciklivel jártam ismét és nem volt semmi baja, erre bumm... akkora barom voltam, hogy amikor kísértem haza húgomat, beletoltam a járdán valamibe és megint tök lapos a gumi. Mikor lesz a Darwin-osztás? Szerintem garantált esélyes vagyok...
3. Nem találok streamet a TMC-hez, így nem tudom nézni a Musketeerst franciául. Tudom, az univerzum legfontosabb problémája, de szerettem volna a kedvenc sorozatomat a kedvenc nyelvemen is megnézni...

Ma újabb darab tört le ebből a fogból. Remélem, marad belőle valami jövő keddre, amikorra időpontot kaptam.

A lustaságommal. Hazaérek három körül, lenne egy csomó időm készülni az utolsó dolgozatokra, erre mégis felteszem a fejhallgatót, mondván, hogy meghallgatok egy számot, aztán leülök magolni. Az egy dalból lesz kettő, majd kibővül egy teljes lejátszási listává, egy albummá, három kétórás lemezzé, aztán azon kapom magam, hogy végigrágtam egy fél lemezboltot, ellenben hajat kéne mosnom, megírni egy tankönyvnyi házit, és ugyebár a tanulásból sem lett semmi. Pedig ez már tényleg a legutolsó hajrá, de neeem, én természetesen képtelen vagyok így, a végén beleadni még egy keveset.

Az irigykedő, ostoba hülyékkel.

ha ezt valaki végigolvassa, virtuális kitüntetésben részesítem...
- holnap töriből felelek az év végi hármasért. És most tanulok.... "tanulok". Nagyon könnyű úgy tanulni, hogy az anyag felét le sem írtam. Kellett nekem firkálnom minden második órán. És én hülye akarom, hogy jövőre átvegyenek egy színvonalas képzőmüvi suliba.
- persze azt is kitalálta a magyartanár, hogy holnap írunk irodalomból, az egész romantika korából. Az úgy teljesen igazságos, hogy előtte benyögi egy nappal, és arra fogja, hogy ezt már tudni kell.
- természetesen hétfőn megkaptam a leb*xást, ammikor szintén magyarórán kérdezte a tanár, hogy mikor kezdődött a romantika. Kisbirka osztálytársaim tippelnek 1420-ra meg 17xx-re. Csak háromszor hangzott el, hogy 1825, mire kinyögte a tanár, hogy 1825, miért vagyunk ilyen hülyék, böböböböbö... Csak mertem megszólalni, tök halkan, hogy "már elhangzott". Erre a tanár: "Jóvan """kisfijam""", ha nem felel meg az osztály magatartása, akkor ki lehet menni a teremből. Én vagyok a tanár, majd én rendet csinálok. hát azt rohadtul látom Olyan cinikus vagy te, aki csak a negatívumot látja az osztálytársaiban, de egész órán csak ülsz szótlan, és meg sem szólalsz." ezért nem jutok a mennyországba
- mindemellett éljenzek, hogy a szemem csücskében befelé fordultak a szempilláim, és ha nagy ritkán megdörzsölöm, akkor egész nap szúródik a szemem. Most is ez történt.
- viszont a legjobb mindennek a tetejébe az, hogy még mindig egy q*va idegroncs vagyok. Különösen azért, mert én barom majdnem egy éve beleéltem magam és -túl messzire repítettem a fantáziámat-, hogy lehet, hogy végre lesz egy szerelmem, aki majd ismét fényt visz a szürke hétköznapjaimba, pozitív érzelmekkel tölt el és olyan izgatottá tesz, mint amilyen gyerekkoromban voltam, amikor megtudtam a szüleimtől, hogy utazhatok mamáékhoz velük. Nos, ennek pont az ellentéte történt, hogy egy még nagyobb csődtömeg lett belőlem, hála Kis Agyamnak. Ugyanis lassacskán, időről-időre beleszerettem ebbe a f*xba, bár ez a kifejezés ez esetben talán nem releváns aki az ország másik végén él, és onnan nem tudja táplálni nyomorúságos lelkem. És azóta gyötör ez az érzés, pedig már több, mint hét hónapja szóba se állok az illetővel.
- és ez most az előzőhöz kapcsolódik: Káosz van a fejemben... bár mindig is az volt... nem tudom már, hogy kit szeretek. De most sikeresen beletúrtam elmém sötét és mély bugyraiba, és felfedeztem, hogy ez a vibráló érzés a tüdőmben és forró fájdalom a szívemben nem más, mint a vágyakozás. Nem egy konkrét személy után, hanem szerelem és a boldogság után. Amit sosem éreztem.. csak az keseredettség jutott. És úgy látom, hogy az egyetlen személy ő lehetett volna, aki ezt meghozhatta volna.
hisztizek itt, mint egy pcsa...

Kellett tegnap poénkodnom... ma reggel újabb darabtól szabadulhattam meg, szóval a fog fele hivatalosan is odalett. Keddig csak folyadékot és híg ételt fogyasztok, mint egy csecsemő.

kaptam valami nyugtatót, vagy szorongásoldót vagy nem tudom mit, hátha segítene az alvásproblémáimon. oké, nagyon sok idő óta először talán mintha tényleg pihentem is volna valamit, nem abból állt az egész éjszakám, hogy forgológok meg felriadok, és még csak nem is érzem magam zombinak. de most meg napközben vagyok olyan feszült, hogy hozzám se lehet szólni szinte, és folyamatosan azon kapom magam, hogy mi a fszért gyújtom már meg az x-edik cigimet, mikor leszokóban vagyok, és egész héten nem szívtam el ennyit. most komolyan az az alvás ára, hogy visszaesek?

anyámnak fogalmam sincs mi a baja, mert ő nem megy orvoshoz, mert "minek, hiszen úgysem tudnak semmit mondani", de nekem kell kísérgetnem mindenhova szinte, mert lépten-nyomon össze akar esni, konkrétan még a háziorvoshoz is nekem kellett elrángatni, hogy legalább az agyvérzést ki lehessen zárni, de most se bír megülni, idegeskedjek azon, hogy vajon összeesik-e valahol az ötperces hazaúton amíg egyedül lesz, mert neki muszáj a barátnőjével rohangálni ide-oda.

mellesleg valami embertelen amilyen szinten el vagyok átkozva telefon téren. azt még meg is értem, hogy a középárkategóriás kínai telefonom egy kalap kaki, és többet járt szervízben szinte, mint amit nálam volt. ez okból le is cseréltem, erre a nagyjából két hetes "csúcskategóriás", csekély 160 ezres telefonomat nem vihetem be a szervízbe, mert mindenre használható, csak épp telefonálni nem lehet vele? biztos érzi, hogy utálom, amiért nem alma...

és 11 nap múlva szóbelizzek le úgy, hogy a tételeim fele még meg sincs, nemhogy tudjam őket, és ráadásul a fél napomat a nyugdíjas szomszéd nénikénél töltöm, mert most műtötték, és hozzá sincs aki menne...

Nagyon jó érzés látni,hogy vannak még a magasságukat útáló lányok.Az alacsony barátnőim mindig azt hajtogatják,hogy ők mennyire örülnének,ha magasak lehetnének.Próbáljanak meg egy napot magas emberként élni,rájönnének,hogy nem tündérmese.Nemmellesleg Anya is modellt akar belőlem faragni ,mivel szerintük szép hosszú hajam van,és ráadásul még egy égimeszelő is

Szerintem, jobban jár mindenki, ha most kiírom gyorsan magamból a dolgokat... előre is bocsánat a kisregényért

Már lassan 6 éve koptatom szeretett iskolám padjait (4 év érettségi, 2 év OKJ) és most vannak a vizsgák ugyebár. Szeretem az iskolát, szerettem az osztályomat, igaz az első csak 12.-ben kedveltem meg igazán, és fogtunk össze, a mostani is inkább csak most kezdett el alakulgatni. Hiányozni fog az iskola, de valamikor el kell kezdeni a nagybetűs életet... szóval jövőhéten lesz a szóbelink, üzleti tervvel készülünk első ízben. Körülbelül novemberben kezdte el a tanárnő, hogy szükség lesz rá december végére. Aztán kitolták februárra, és akkor már véglegest kellett volna leadni... ez úgy nézett ki, leadtam 2 óra múlva a tanár visszaadta, hogy az utolsó 6 oldalnyi táblázatot kezdjem újra (eredménykimutatás, mérleg, cash-flow...) meg is csináltam 2 hét alatt, hogy minden stimmeljen. Nem talált benne semmit, mehettem spiráloztatni, tiszta büszke is lettem magamra, hogy sikerült, el sem hiszem. Aztán ez a változat ment bírálatra... hát mit ne mondjak... ma voltunk megtekintésen, megtudtuk a bírálati dolgokat, erre közölte velem, hogy a pénzügyi tervem nem volt megfelelő... legszívesebben (mondjuk fejben végig is játszottam a jelenetet...) megfogtam volna a gépet és a falhoz csaptam volna... 25 ponttól 2-es... és ennek hála pont átléptem a határt... ezek után kicsit szükségem lett volna bátorító szavakra, hogy menni fog (persze így meg van a 'motiváció' hogy jól kell teljesítenem szóbelin, de nagyon nem lesz kedvem hozzá...)... Erre felhív barátom, közlöm vele, és ahelyett, hogy bátorítana 'Ne aggódj, majd javítasz a szóbelin, legalább egy 4-esre fel tudod húzni...' helyett 'Úgy sem fogod tudni felhúzni, akármennyire is jól teljesítesz majd, mert úgy sem lesz jó...' a napomnak annyi is lett, leültem és magoltam a tételeket újra, és újra elolvastam a jegyzeteimet. Aztán nem rég megint hívott, természetesen én még mindig a történtek hatása alatt roskadoztam, és jött a kegyelem döfés 'ne legyél már ennyire búval b×szott, majd októberben menni fog...' és kész. Elvágtak. Azóta sírok, mert ha már ő rá sem számíthatok, akkor ki a ... ?!

Ráadásul itthon is alakulnak a dolgok marha fantasztikus. Anyu tegnap nem volt itthon, és nővérem szokása, hogy beszéljük ki. Szóba is kerültem rögtön, helyzet volt. Én 2 éve hangoztatom, amint elkezdek dolgozni, és tehetem, én már itthon sem vagyok. Anyu is nagyon jól tudja, sőt apu is biztat, hogy menjek ki inkább Németországba, mert ott jobban keresnék. Erre nővérem beközölte, hogy anyunak az volt a reakciója arra, hogy lelépek itthonról '...azt próbálja meg!...' Valahol mélyen... nagyon mélyen szeretem anyut, de ez azért sok. Én nem akarok olyan lenni mint a nővérem, hogy 32 évesen 5 macskával, és egy másfél méteres plüss mackóval az ágyamban éljek, úgy, hogy a fizetésem anyámnál landol, és nem vehetek semmit, ráadásul tőle függök. Vagy mint a húgom, hogy lusta volt számlát nyittatni, anyu elcseszi a pénzét (igen, ahhoz is hozzányúl...) és nem vehet semmit, ha pedig akar valamit, akkor '...majd következő hónapban...'. Nem. Én megmondtam, és megmondom, ahányszor szóba jön: amint lesz munkám, még ha nem is az első vagy második hónapban, de minél hamarabb lelépek. Nem bírom ezt a környezetet. Elmegyek barátnőmhöz (20 éves vagyok azért már na...) és akkor 'hova a f×szba mész már megint?!' kérdések hadai követnek, mert nem mehetnék el... ez is egy vicc. S senki nem érti meg miért akarok lelépni itthonról. Már évek óta nem érzem jól magam itthon, csak frusztrál a környezet, egyszerűen hányingerem van. Az ami itt folyik egy vicc. Egy vicc kérem szépen, és én vagyok a poén, aki lassan lelövi magát...

Most hirtelen ennyi, mert iszonyatosan elkezdett fájni a fejem a sírástól, ami már lassan alábbhagy, de még mindig nagyon ideges vagyok... remélem nem tartottam fel senkit, de ezt most nagyon muszáj volt

A tanárommal. Egész évben nem volt vele semmi gondom, de tett róla, hogy ne kedveljem. Ugyan is megadta a lehetőséget arra, hogy 4-ért feleljek gazdasági elméletből.Na, én szépen megtanultam meg minden. Én voltam az utolsó előtti felelő, és mi közbe a többieket fél óráig feltette talán (tényleg volt olyan osztálytársam ,akit 2 óra alatt ennyi idő alatt feletetett le), addig tőlem is kérdezett, ha esetleg az illetőt nem tudta. Az esetek többségében válaszoltam is rá. Aztán mikor én kerültem sorra feltett egy kérdést. Na, elmondtam róla, amit tudtam.
Aztán ki kellett mennem felrajzolni is. Na ott bele-bele bakiztam, és azt reméltem ,hogy feltesz még kérdést, erre fel azt mondja: Ez nem négyes.
Én értetlenül vissza ültem a helyemre. És egyszerűen alig tudtam elhinni, hogy ennyi lehetőséget adott. kimentem, egy kérdést feltett utána nem volt rám kíváncsi és vissza ültem. Hát megáll az eszem komolyan. Míg a többieknek megadott még 10 percet is, addig engem lerendezett 5 perc alatt, a többiek több kérdést és időt kaptak. Erre én,ráadásul a négyesért ennyi lehetőséget kaptam. Ez már egyenesen felháborított. Konkrétan az 5 perc alatt és azokat a kérdéseket, amit feltett (ami kevés volt) az alapján úgy ítélte meg, hogy nem érdemlem meg. De könyörgöm, adhatott volna több lehetőséget. Az egyik osztálytársam is négyesért felelt (neki se sikerült) és ő is több időt kapott. Kissé dühös vagyok, mert, aki a kettesért küzdött annak tényleg adott időt, hogy megkapja. Persze, neki fontosabb volt, de azért most én is megkaphattam volna a bizalmat. Eddig azt hittem, hogy a magyar tanárom osztályoz szigorúan ,de még nála is megkaptam a jobb jegyet, és nem is feletetett senkit hosszú ideig.

Ma február 13-a óta először (!) dobtam le a telefonomat. Nálam ez már rekord, bár anyám rosszul is lenne ha látná, hogy ledobom. Soha semmire nem vigyáztam ennyire, mint rá, viszont ma véletlenül kicsúszott a kabátzsebemből és leesett a padlóra. (szerintem a hülye tok miatt, rendesen ájfon 6 méretei vannak vele, pedig csak 5S )Az üvegfóliám berepedt, szóval mehetek kicseréltetni, de ez legyen a legkevesebb problémám, de nagyon megijedtem kisebb szívinfarktusom lett.
Ma elfogok késni buliból érzem és tudom, még a sulis sminkemet se mostam le, a szobámat rendbe kéne hozni, a hajammal kéne valamit csinálni és még gyantáznom is kell. Jah és még éhes is vagyok. És az összes pénzemet elköltöttem cigire. Szép volt, ügyes vagy Anett! Egyébként nem, nemtudom miért nem kelek fel és dobom el a laptopom, olyan jól leültem, vétek lenne felkelni innen.
Szerintem ezzel én vagyok így egyedül, de nem, nem várom hogy vége legyen a sulinak. Annyira jó osztály lettünk, hogy az valami hihetetlen, állandóan hülyéskedünk, meg egymás vérét szívjuk és ajj, nagyon fura hogy már csak 1 hét a tizenegyedikes létünkből. 1 kibszott hét. Jövőre pedig mindennek vége.
Ma elvizsgázott. Vége. Ennyi volt. Én meg ismét elszalasztottam valakit.

Úgy érzem , hogy mindig én vagyok mindenkinek a célpont akibe csak úgy bele döfik a dárdát. Ostoba baromságokat tanálgatnak rólam, ez nem az én napom, nagyon nem az!