Shakira, a szegény gyermekek védelmezője
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Shakira híres arról, hogy szeret jótékonykodni. Annak okáról azonban kevesen tudnak, amiért elkezdett segíteni másokon.
A kolumbiai származású Shakira már gyermekként elhatározta, hogy megpróbál javítani a szegények helyzetén.
Mikor az énekesnő 8 éves volt, édesapja, William Mebarak ékszerüzlete csődbe ment, így a család pénzügyi válságba került. Ez megviselte a család minden tagját, köztük persze a pici Shakirát is. Egy nap az édespja elvitte a lányt egy parkba, ahol árva gyerekek ültek a padokon éhesen és magányosan, hogy lássa, vannak akik rosszabb helyzetben vannak, mint ők. „Olyan pici kölykök voltak, mint én. Azt mondtam apának, »Tudod, mit? Sikeres leszek, és segítek ezeknek a srácoknak. Mire én felnövök, nem lesz egy éhes gyerek sem ebben a parkban«” – nyilatkozta a Cosmopoltian magazinnak.
Shakira azóta már több módon is küzd a szegénység ellen: iskolát építtetett Kolumbiában, saját alapítványa van, a UNICEF nagyköveteként járja a világot, és még sorolhatnánk.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Sokakat bántalmazott a producer.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Tisztázott egy kérdést a sorozatból.
Óriási lagzit csaptak a szerelmével.