Merész képek kerültek elő Bicskey Zsófiáról
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bicskey Zsófia nemrég vette át Szorcsik H. Viki szerepét Csillagkúton. Most azonban másik oldalát mutatta be.


Az egyik napilap nemrég nyilvánosságra hozott egy olyan képet, amin Bicskey Zsófia látható, és melleit csupán egy ragasztószalag takarja.
Ezután a life.hu is nyomozni kezdett, és a képet készítő festő- és fotóművész oldalán még több, és kihívobb képeket talált a szép színésznőről.
„Egy munka során ismertem meg a fotóst, aki festő is. Általában úgy fest, hogy először lefényképezi az alanyt. Táncosokat szokott, ez is egy ilyen projekt volt, én pedig természetesen elvállaltam, hiszen én is táncolok. Jó a mondanivalója a képeknek, a milyensége egybevág az én underground stílusommal. Ráadásul, bár félaktképekről van szó, itt a testnek sokkal nagyobb szerepe van, mint csupán a két mell megmutatása. Fontos, hogy a vállak vagy a többi testrész milyen formát tud ölteni, hogyan vetődik rá a fény” – árulta el a life.hu-nak a 24 esztendős lány.
A sorozat tavaly készült, a képeket e linkre kattintva lehet megtekinteni.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kifelé igyekeznek nyugodt képet festeni a válásukról.
Nem fog énekelni a sztár.
Nem bírták a nehéz időszakot.
A színész nem így tervezte az életét.
Sokan ezt gondolják róla.
A GQ címlapján szerepelt.
Újabb fordulatot vett a dráma.
Újabb csúnya celebválás?
A hírek szerint ő nem tér vissza a következő évadra.
Júliusban hunyt el a sztár.