Megérkezett Whitney Houston és Jordin Sparks filmjének előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Talán régebben senki sem hitte volna, hogy Whitney Houstont és Jordin Sparksot közös filmben fogjuk látni, ám mégis megvalósult. Az augusztusban bemutatásra kerülő film előzetese a minap jelent meg.
Amerika a minap nagy lázban égett a Sparkle előzetes bemutatása miatt, melyet először a Today Show-ban láthatott a nagyérdemű.
Mindenki emlékszik a legenda, Whitney Houston tragikus halálára, ám arra is, hogy ősszel leforgatta új – sajnos egyben utolsó – filmjét is, így a rajongók még egyszer láthatják tündökölni a dívát Jordin Sparks oldalán.
Az ősz folyamán forgatták le az 1976-os film remake-jét, a Sparkle-t. A film három tehetséges lányról szól, akik közül a Jordin által megformált Sparkle-re felfigyel egy producer, aki egyben a szerelme is lesz, ám édesanyja félti ettől, és meg akarja akadályozni. A család szétzilálódik, de a végén sikerül megtalálni a helyes utat.
A filmet ez év augusztus 17-én fogják bemutatni, a trailer pedig a minap került bemutatásra. Jordin Sparks a Twitteren megjegyezte, hogy ő sem látta még az előzetest, de nagyon fél attól, hogy sírni fog, hiszen nagyon körül került Whitney-hez.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Szívesen vett részt a partikon.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.