Starity

Csillag Születik: a zsűri kiválasztotta a legjobb tizenkettőt

2012. április 14. 22:10   |   Szerző: pixie1013

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő héten szombaton az élő adásban már a legjobb tizenkét produkciót láthatjuk majd a képernyőn.

hirdetés
Csillag Születik: a zsűri kiválasztotta a legjobb tizenkettőt

A válogatás alig egy hónapja kezdődött el, és boldog boldogtalan megpróbált a zsűri kegyeibe férkőzni. Akadtak azonban gyöngyszemek is, akik közül kiválasztotta a zsűri azt a tizenkettőt, akik az élő show-ban is megmutathatják a tehetségüket.

A zsűrinek igen nehéz volt a döntés, hiszen a legjobbak közül kellett a legjobbakat kiválasztani. Több produkciót párbaj útján juttatott tovább, vagy éppen küldött haza a négy ítész..

Sok kategória képviselteti magát majd a műsorban, hiszen lesznek táncosok, énekesek is. A továbbjutottak között van Babos Richárd és Dósa Krisztián, akik már tavaly is szerencsét próbáltak, de csak idén jutottak be az élő adásba. Bejutott még In Diretta, Juhász Marci, Kővári Máté, Latin Carneval, Mészáros János Elek, Molnár József és Vízi Imre, Németh Zoltán plazma, akinek a trágár produkcóját valószínű, hogy mindenki megjegyezte, Negyela Bernadett, Quantum XXL, Szirota Jennifer, akit az ország az X-Faktorból ismerhetett meg és a The Immigrants

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek