Starity

Curtis: „Ötödikben felgyújtottam egy padot!"

2012. május 05. 11:11   |   Szerző: rathmate

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Starity ezúttal Curtissel készített interjút. Kiderült, hogy milyen gyerek volt régen, néhány iskolai csínytevést is elárul nekünk, illetve egy-két kulisszatitkot is megtudhattok közelgő klipjéről.

hirdetés
Curtis: „Ötödikben felgyújtottam egy padot!"

Curtis neve a focidrukkerek és raprajongók körében már régóta ismerősen csenghet, azonban most még szélesebb körben ismerhette meg a közönség a Majkával közös produkcióban készített dal jóvoltából.

Starity: Milyen gyerek volt a kis Curtis az iskolás időkben?
Curtis: Nagyon rossz gyerek voltam kiskoromban. Szegény anyukámnak volt elég baja velem. Sokat idegeskedett miattam.

- Szerettél iskolába járni?
- Nem szerettem iskolába járni. Rosszul is tanultam. Sokat lógtam sajnos, amit most már máshogy csinálnék. Mindent fontosabbnak éreztem, mint a suli. Fociztam, bandáztam a spanokkal.

- Voltak esetleg iskolai csínytevések?
- Nem lenne elég időm felsorolni mindent, így csak párat emelnék ki: ötödikben felgyújtottam egy padot az osztályban egy spray segítségével, ami miatt leégett az asztal. Mindennapos volt, hogy osztálytásakat zártam a szekrénybe. Ilyesmik voltak, de mondom, ezer dolgot feltudnék sorolni.

hirdetés

- Gyerekkorodban is a rap foglalkoztatott? Mindig is ezzel szerettél volna foglalkozni, vagy voltak más terveid is?
- Gyerekkorom óta rapzenét hallgatok, és kiskorom óta rappelek, de mindig azt hittem, hogy focista leszek, és abban leszek a legsikeresebb. Külföldön szerettem volna játszani idővel. Itthon meg csak az Újpestben képzeltem el magam. Szerettem volna válogatott lenni.

- Hogyan jött a foci az életedbe? Hány évesen kezdted el?
- Hétéves koromtól játszottam igazoltan az Újpestben. Itt a telepen mindenki focizott és rappelt, így engem is hamar megfertőztek. A bátyámék Újpest-szurkolók voltak, és így alap volt, hogy én is Újpesti leszek, és ott fogok játszani.

- Pontosan honnan jött a Curtis név?
- 50 Cent után neveztek el a barátaim. Viccnek szánták, de rajtam maradt, aztán így maradtam.

- Kinek a hatására kezdtél el rappelni?
- Ez nem is kérdés szerintem; Ganxsta Zolee és a Kartel. Külföldiek közül Ice Cube, Eazy-E, Dr. Dre.

- Emlékszel az első fellépésedre? Milyen emlékek fűznek hozzá?
- Első fellépésemhez nagyon jó emlékek fűznek. 11 éves lehettem és Ganxsta Zoleeval egy színpadon tolhattam a Keleti oldal, Nyugati oldalt! Ez egy olyan löket volt nekem, ami máig kitart, és erőt tudok meríteni belőle.

- Léptél már fel Busta Rhymes előtt. Milyen érzés volt egy ilyen neves előadó előtt fellépni?
- Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy egy ekkora ikon előtt léphettem színpadra. Büszke vagyok rá, hogy ott lehettem, és ezt az élményt már senki sem veheti el tőlem. A fellépés után sikerült képet is készítenem vele. Hatalmas tisztelet neki!

- Szerinted melyik volt az a szám, ami meghozta neked az igazi sikert?
- Mindenképpen az Újpest a negyedem volt az a dal, amikor azt mondhattam, hogy tényleg maradandót alkottam. Azóta készült jópár slágerem, amiket mindenki ismer és milliós nézettségük van, de az Újpest a negyedem hozta meg az igazi sikert.

- Volt már olyan rajongó, aki többet akart tőled, mint barátság? Ha igen, hogyan ráztad le, vagy esetleg le se ráztad?
- Gondolom a lányokról van szó. Ha igen, akkor szerintem nem árulok zsákba macskát. Jó pár hölggyel volt dolgom az évek alatt. Voltak rajongók, és voltak szimplán csajszik is. Imádom a női nemet. A mostani média világgal ellentétben én még mindig a NŐKET szeretem!

- Fontos számodra a divat? Hol vásárolsz magadnak? Vannak esetleg kedvenc márkák, üzletek?
- Szerintem nagyon fontos, hogy jól nézz ki. A megjelenés alapkövetelmény egy közszereplőnek szerintem. Elsősorban Supra-cuccokban pörgök. Tőlük elég sok ruhát kapok, amiket nagyon szeretek. Ezenkívül viszont szeretem a Dolce & Gabbana, a Gucci és a Dsquared ruhákat is. Azokból sosem elég.

- Mennyire mozogsz otthonosan a konyhában?
- Semennyire. Vagyis ez így azért erős... Van pár dolog, amit meg tudok csinálni, de nem nagyon szeretem magamnak elkészíteni a kaját. Szerencsére van egy imádnivaló édesanyukám, aki mindent megfőz nekem, amióta élek.

- Majkával már egy éve együtt dolgoztok. Hogyan találtatok egymásra? Milyen a közös munka?
- Petivel közös barátok által találkoztunk. Jó a közös munka, és szerintem pont azért megy még mindig a dolog együtt, mert nem munka, hanem már barátság alakult ki köztünk. Jól elvagyunk együtt, és remek dalokat készítünk.

- Szerinted minek köszönhető, hogy ilyen nagy sikere van a Belehalok című számotoknak? Napi 100-200 ezer kattintást kap a dal.
- Szerintem pont az a sikere, hogy nem a csillivilli dolgokról szól a dal, hanem éppen az ellenkezőjéről. Egy szomorú magyar dal. Akárcsak a Himnuszunk. Nagyon büszke vagyok erre a dalunkra is, mert olyat alkottunk, amit a kortársaink is elismernek.

- Számítottak ekkora sikerre a számmal kapcsolatban?
- Tudtuk, hogy nagyon jó szám, és bíztunk a sikerében. De pont a Bomba vagy baby után, ami hatalmas siker lett, féltünk, hogy túlszárnyaljuk majd a sikerét. De igazából ez már történelem, mert már ötmilliónál jár a nézettség.

- Hamarosan megjelenik az új albumod, ami a C4 nevet kapta. Milyen közreműködők lesznek még az albumon?
- Igen, a várva várt C4 lemez! Nagyon büszke vagyok rá. Azért is, mert rengeteget fejlődtem, és minden sorát „kiseggeltem”. A közreműködők, akik biztosak: BLR, Majka, Széles Iza, Essemm és a Killakikitt, ami még kérdéses. Nehéz összeegyeztetni velük.

- Nem félsz attól, hogy inkább letöltik a lemezed, mintsem megveszik?
- Úgy érzem, hogy nekem van egy olyan köröm, akik között menő, ha megveszik a lemezt, és ez nagyon jó. Van egy olyan hallgatói bázisom, akik nem sajnálják rám a pénzt, mert tudják, hogy ezzel újabb zenéket segítenek létrehozni. Persze biztosan sokan lesznek, akik letöltik, de ez mindig is így volt.

- Nemcsak albumod jön ki hamarosan, hanem egy új Curtis klip is. Mit lehet róla tudni? Hol forgattátok? Hány helyszínen? Mennyi ideig? Lesz storyja a klipnek, vagy image filmet csináltatok?
- Igen a C4 album címadó dala. Három helyszínen forgattunk. Egy romos házban Pesten, ahol a klip első fele játszódik majd. Aztán Budán a Hori-Zone Kft. irodájában, amit ezúton is köszönök nekik. A harmadik helyszín, ahol még most fogunk forgatni, egy kihalt terület lesz Pesthez közel. De ezt egy hónapon belül tesszük meg. Minden hétvégén forgatunk. Nem kapkodunk. Jó munkához idő kell. Storys klip lesz, de többet nem szeretnék elárulni róla. Majd meglátjátok!

- Mit üzensz a Starity olvasóinak?
- Köszönöm Nektek a riportot! Remélem, érdekes lesz az olvasóknak. Nagy pacsi mindenkinek. Hallgassatok továbbra is engem és minden jó rap arcot itthon és külföldön! És természetesen olvassátok a Starity.hu-t! Béke!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek