Tobias Moretti felhívta a figyelmet az olvasás örömére
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tobias Moretti a napokban felkeresett egy könyvtárat, ahol gyerekeknek beszélt könyvekről és olvasásról. A diákok szinte itták a szavait, és örültek a nem mindennapi programnak.


„Miért is van valójában ez az akció? Mert a bécsiek azt gondolják, hogy mi úgy tudjuk: olvasni rossz dolog?” – ezekre a kérdésekre is megszületett a válasz egy újonnan nyílt középiskolában, ahová a népszerű osztrák színész, Tobias Moretti kapott meghívást. Ráadásul nem is akárhová: az intézmény könyvtárába.
A harmadikasok izgatottan várták a vendéget, aki azért érkezett, hogy népszerűsítse az olvasást a gyerekek körében, valamint, hogy felolvasson nekik egy rendhagyó felolvasódélután keretei között.
A színész először egy-egy részletet tolmácsolt a Tom Sawyerből és a Huckleberry Finn című műből. Moretti véleménye szerint ezek a művek leginkább a nagyobbaknak valók, mert nehezen olvashatók, valamint túl vastagok is. Ugyanakkor a felolvasott részeket a gyerekek élvezték, különösen az izgalmas és humoros jeleneteket. Tobias Moretti hangja a hallgatóság elmondása szerint kellemesen, élénken adta vissza a történetet.
A vendég aztán Fridrich Schiller egyik ismert balladájával, a Die Bürgschafttal folytatta. A diákok esetében pedig minden jel arra mutatott, hogy nagyon tetszik nekik, amit látnak és hallanak.
A felolvasás után a tanulók szinte szó szerint kérdéseikkel kezdték el bombázni Morettit, aki ezt cseppet sem vette zokon, sőt, igyekezett minden kérdező kíváncsiságát kielégíteni. Az egyik lány például megkérdezte tőle, hogy amikor ő volt gyerek, akkor neki mi volt a kedvenc olvasmánya. Sokan meglepődtek, amikor a színész elárulta, hogy gyerekként nagyon szerette olvasni a Gyűrűk urát, illetve kedvenc könyve (volt) még A hobbit. Ami elmondása szerint nem is olyan hosszú, de végtelenül izgalmas volt olvasni.
Úgy tűnik, hogy ez az iskolai kezdeményezés bevált. A gyermekek mind nagyon izgatottak lettek a különös látogatástól, s mint kiderült, sok lelkes olvasó volt jelen az eseményen a könyvtári hallgatóság körében. A színésznek lelkesen mesélték el saját olvasási szokásaikat, valamint kedvenc könyveiket is büszkén sorolták.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.