Starity

Demi Lovato a One Directionnal akar duettezni

2012. június 02. 14:02   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azt csiripelik a madarak, hogy az újdonsült mentor és a brit fiúbanda közös dalra készül.

hirdetés
Demi Lovato a One Directionnal akar duettezni

Miután Demi Lovato tavaly januárban elhagyta a szanatóriumot, teljes erőbedobással a munkára koncentrált, és ennek meg is lett az eredménye. Bár a Disney csatorna elpártolt tőle, az MTV dokumentumfilmet készített az ifjú tehetségről, és zenei karrierje is szárnyra kapott: legújabb albumáról, mely az Unbroken címet kapta, eddig két videoklip jelent meg, melyek nagy sikernek örvendtek. Ráadásul Simon Cowell, L.A Reid és Britney Spears mellett ő fog mentorkodni az amerikai X Factor következő szériájában. Két hét múlva indul a 19 éves énekesnő turnéja, és áprilisban elkezdték negyedik stúdióalbumának munkálatait is.

Rengeteg előadó és banda nyilatkozott elismerően Demiről, és ugyancsak sokan szeretnének együtt dolgozni vele. Először a Hot Chelle Rae kérte fel, hogy Why Don’t You Love Me című dalukban működjön közre, majd felröppent a hír egy újabb esetleges Delena-duettről, később példaképe, Kelly Clarkson jelentette be a közös dal kiadását, legutóbb pedig a Big Time Rush árulta el egy interjú során, hogy szívesen énekelnének együtt az egykori Disney-sztárral.

A legújabb pletykák szerint Demi a brit fiúbandával, a One Directionnal készül egy közös dal kiadására. A híreszteléseknek valószínűleg az is alapjául szolgált, hogy Niall Horan elárulta, hogy Miss Lovato álmai nője, és szívesen készítene vele akár egy duettet is, és a lány is elismerően nyilatkozott a tinilányok egyik újdonsült kedvencéről: „Ő az én celebideálom. Nagyon imádnivaló!”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek