Starity

Már biztosan visszatér a Girls Aloud

2012. október 11. 08:08   |   Szerző: mayaa.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már hivatalosan is bejelentették, hogy visszatér az öt lányból álló angol popcsapat, akik a tizedik évfordulójuk alkalmából állnak újra színpadra.

hirdetés
Már biztosan visszatér a Girls Aloud

Talán nem kell bemutatni a Girls Aloud nevű együttest, akik az ezredforduló elején kialakuló nagy lánybanda-láz hatására, 2002-ben egy tehetségkutató során alakultak, és tagjaik nem mások voltak, mint  Nadine Coyle, Nicola Roberts, Kimberley Walsh, Sarah Harding és Cheryl Cole.

A lányok 2008-ban adták ki utolsó lemezüket Out Of Control címen, 2009-ben pedig bejelentették, hogy pihentetik a banda működését, mivel mindenki a szólókarrierjére szeretett volna koncentrálni.

A sajtóban már többször is lehetett olvasni arról, hogy az ötösfogat visszatér, ám nem történt semmi – eddig, ugyanis a Girls Aloud hivatalos honlapján már elkezdődött a visszaszámlálás az október 19-ére tervezett visszatérésig, és Cheryl is boldogan csiripelt a Twitteren az újrakezdésről, azonban, hogy milyen akciót terveznek, az abban a pillanatban derül ki, addig titok fedi.

A lányok egy hónap múlva ünnepelhetik fennállásuknak tizedik évfordulóját is, így minden bizonnyal a visszatérő bulira is sok különlegességet tartogatnak.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek