Starity

Justin Bieber bocsánatot kért Lindsay Lohantől

2013. március 17. 13:01   |   Szerző: xBlondie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kanadai szupersztár számára betelt a pohár, és egy hosszú szövegben leírta a médiára vonatkozó panaszait Instagramon – az utolsó mondatba belekeverve Lindsay Lohant is, akiről nem egy szép dolgot fogalmazott meg.

hirdetés
Justin Bieber bocsánatot kért Lindsay Lohantől

Nem indult túl jól a 2013-as év Justin Bieber számára: botrányaitól hangos a sajtó. Az újságírók folyamatosan Selena Gomezzel zaklatják, megvádolták már állatkínzással is, testőre beperelte, drogozáson kapták, rajongói pedig őrült öncsonkításba kezdtek. Talán épp ezért döntött úgy, hogy érzelmeit kiírja magáról Instagramon egy hosszabb szövegben.

Ami a szövegben az újságírókat a legjobban megdöbbentette, az Justin utolsó gondolata volt:

„Úgy kell felnőnöm, hogy az emberek néznek és kritizálnak engem minden nap. Úgy gondolom, azért elég jól bírom. És azoknak, akik Lindsay Lohanhez hasonlítgatnak, üzenem: jobban tennétek, ha vetnétek egy pillantást a 2012-es adónyilatkozataira! ;)”

Justin körülbelül 10 perccel a poszt publikálása után kitörölte az egész szöveget, és nemsokára nyilatkozott is ennek okáról.

„Csak pár percig volt fent a kiírásom, de rögtön rájöttem, hogy amit a végén mondtam, hiba volt, és eltértem attól, amit valóban mondani akartam bizonygatta a TMZ-nek. – Azonnal kitöröltem, és újraírtam, hogy azt mutassa, amit valóban érzek.”

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek