Tudj meg többet — légmell (PTX)

Cikkünkben bemutatjuk a tüdő egyik nagyon komoly és igen gyakori betegségét, a légmellet, avagy PTX-et.

hirdetés

A légmell vagy más néven PTX (Pneumothorax) a tüdő egyik igen komoly betegsége, melynek során a tüdőt tartó vákuum megszűnik a beteg testében. Ez létrejöhet a tüdő vagy a nyelőcső megsérülése során, de akár spontán is előidézheti egy nehezebb súly megemelése is, emellett pedig elmondhatjuk róla, hogy tipikus búvárbetegség.

A légmell kialakulása azért veszélyes, ha nem veszik észre időben, mivel kialakulása során a tüdő részlegesen vagy teljesen összeesik, ezáltal nehezebbé válik a légzés, az oxigénellátás, problémás lehet a szív koszorúereinek keringése, valamint olyan mértékű keringési és légzési elégtelenség léphet fel, mely orvosi ellátás hiányában a beteg életébe is kerülhet.

A tünetek a tüdő összeesésének mértékétől függnek, így szóba jöhet az enyhe rosszullét, a nehézkes légzés, nyugalmi állapotban fellépű éles, késszúrásszerű mellkasi fájdalom – mely akár a vállba és hasba is kisugározhat –, súlyosabb esetben előfordulhat légzési elégtelenség vagy a szívkoszorúér elzáródása. Az enyhébb tüneteket az alig egy-kétujjnyi köpeny-pneumothorax okozza, míg a drámaibb tünetek a feszülő pneumothoraxnak köszönhetőek, hiszen ebben az esetben a tüdő már összeesett állapotban van.

A lassan kialakuló légmell esetében a tünetek kevésbé súlyosak, ekkor pedig az is előfordul, hogy a szervezet hozzászokik a megváltozott állapothoz.

A nem feszülő, spontán kialakuló légmell elsősorban a fiatal, sportolni szerető fiatal fiúkat, férfiakat támadja meg – természetesen hölgyeknél is előfordulhat – és ebben az esetben a kezdeti köhögési inger és mellkasi fájdalom elmúlhat ugyan vagy csak terhelés esetén jelentkezik, ám semmiképpen nem szabad félvállról venni a problémát és a fent említett panaszok esetén mindenképpen érdemes felkeresni a kezelőorvost.

A feszülő légmell az idősebbeknél alakul ki gyakrabban. Ekkor az oxigénszegény vér miatt csökken a koszorúverőerek oxigéntartalma, elégtelenné válhat a szívizom vérellátása.

Ha netán valaki arra gyanakszik, hogy légmellel küszködik, érdemes kipróbálni a „kopogtatós” próbát, ekkor ugyanis a hangkülönbségekre kell figyelni. Kisebb légmell esetén alig hallható hangkülönbség; azonban ha valaki nagyobb légmellel küszködik, az kopogtatás esetén mély, dobszerű hangra lehet figyelmes. Ha erősödik a gyanú a betegség kialakulásában, mindenképpen fel kell keresni az orvost, aki ideális esetben egy röntgenbeutalóval „örvendezteti meg” a beteget. Erre azért van szükség ugyanis, mivel a röntgenfelvételen tisztán kivehető a feszülő vagy összeesett tüdőlebeny.

A kétoldalt elhelyezkedő tüdőlebenyek a mellhártyához igazodva alkotnak páros szervet, melynek két zsákja van, és a szegycsont mögötti áthajlásuknál közel kerülnek ugyan egymáshoz, de üregeik mégsem függnek össze egymással. Ennek fényében nem meglepő, hogy a légmellnek is több típusa van. Lássuk, melyek ezek!

Egyszerű légmell esetén kis mennyiségű levegő kerül a mellhártyaűrbe, így a külső légnyomás és a mellhártyaüregi légnyomás megegyezik, illetve az is előfordulhat, hogy a mellhártyaüregi légnyomás kicsivel alacsonyabb lesz.

Komplett (totális) légmell kialakulása során a problémás oldalon a tüdő körkörösen esik össze.

Részleges (parciális) légmellről akkor beszélünk, amikor a tüdő csak részlegesen esik össze, ekkor ugyanis egyes részei érintkeznek a mellkasfallal. A légmell ezen típusa elsősorban korábban lezajlott betegségek utóhatásaként jön létre (pl.: mellhártyagyulladás).

Nyílt légmell esetén a mellhártyaűr és a tüdő vagy a mellhártyaűr és a külvilág között egyfajta összeköttetés jön létre, melynek értelmében a mellhártyalemezek közötti résbe gyorsabban jut levegő. Az egyszerű légmellhez hasonlóan ekkor szintén megegyezik a légnyomás a mellhártya és a külvilág között.

Zárt légmellről akkor beszélünk, amikor a légnyomás csak kicsit változik meg a normális viszonyokhoz képest.

Kétoldali (bilaterális) légmell előfordulása igen ritka, azonban annál súlyosabb, hiszen ekkor mindkét mellkasfélben levegő kerül a mellhártya lemezei közé. Leggyakrabban traumás sérülések esetén fodul elő.

Feszülő (ventill) légmell esetén belégzéskor a sérülésen át levegő áramlik a mellüregbe, ennek következtében magasabb légnyomás alakul ki, mint a külvilágban. Ennek következtében pedig a problémás oldalon a tüdő képtelen tágulni, ez pedig azért baj, mely a tüdők között elhelyezkedő szervek mozgásba lendülnek és elindulnak az ép oldal felé, ennek értelmében pedig a nagyerek-felőli telítődése a szívnek gátolva lesz és károsodhat az ép oldalon lévő tüdő.

Köpeny légmell létrejöttekor a levegő csak néhány milliméteres vagy 1-2 centiméteres megvastagodás produkál, a mellkasfallal párhuzamosan helyezkedik el, így gyakran észrevétlen marad.

Kialakulása alapján további három típust különíthetünk el, a spontán kialakulást, a traumás légmellet és az orvosi beavatkozást kísérő légmellet.

Spontán légmell kialakulása a nevéhez hűen váratlanul következik be, mindenféle figyelmeztető jel nélkül. Ez leggyakrabban a 15-30 és a 60-70 közötti korosztályokat érinheti. A fiatalabb korcsoportba tartozók általában a hirtelen nőtt, sportosabb, esetleg dohányzó férfiak tartozhatnak bele, akiknél a tüdőcsúcsokban elhelyezkedő felszínes hólyagok megrepedéséből kerülhet kevés levegő a mellhártya lemezei közé.

Traumás légmell nyílt vagy zárt mellkasi sérüléseket kísérhet, ekkor azonban egyéb más szervek is sérülhetnek a tüdőn kívül. Ekkor ugyanis a mellkason áthatoló szúrás, lövés vagy bármilyen tompább behatás, ütés sérülést okozhat a mellhártyalemezen.

Orvosi beavatkozást kísérő légmell szándékos kezelést követően illetve szövődményként is kialakulhat. Előbbire példa a korábban a TBC-s ún. cavarnák összeesését és így gyorsabb gyógyulását célzó mesterséges légmell.

Kezelés

A légmell kezelése annak súlyosságától és mértékétől is fögg, illetve a különböző orvosi utasításoktól. Kisebb légmell vagy köpeny légmell esetén elegendő lehet a pihenés, fekvés, semmittevés, hiszen ekkor a levegő néhány napon belül felszívódik. Súlyosabb esetben ez a pihenés akár 3-4 hétig is eltarthat. A kisebb légmell kezelésének másik módja lehet még a tűleszívás, melynek során leszívják a levegőt, ám ez az eljárás hosszú távon nem ígér tartós eredményt.

Az úgynevezett drenázs eljárás a leggyakrabban alkalmazott praktika a mégmell kezelésének történetében, mely előnyös esetben gyógyuláshoz vezethet, de természetesen nem mindenkinél válik be. Ezen eljárás során ugyanis az ötödik és hatodik borda között vagy a kulccsont alatti második bordaközben – érzéstelenítést követően – bőrmetszést ejtenek, melyen keresztül egy hegyes fémcső segítségével megfelelő átmérőjű és oldalnyílásokkal ellátott furuly-drént vezetnek a mellkasba, melyen keresztül meghatározott időn keresztül leszívják a levegőt és ha a tüdő kitágul, akkor az eljárás sikeresnek mondható.

Ellenkező esetben, azaz ha a tüdő nem tágul ki, akkor műtéti beavatkozásra kerül sor, melynek során a mellkasi izmokon áthatolva, a bordákat szétterpesztve jutnak a mellüregbe, ahol a légáteresztés helyét látják el, mely több módon is történhet (pl.: mellhártyalemezek kémiai szerekkel történő ősszeragasztásával, a sérülés összevarrásával).

Gyógyulás

A gyógyulási időszak feltehetően a betegség kezelésétől számított hat hónapig áll fenn. Ebben az időszakban a beteg számára tilos a nagyobb súlyok emelése, a dohányzás, légi úton történő utazás, magaslati levegőn való tartózkodás és a búvárkodás.

hirdetés