Joanna García uszonyt növeszt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 34 éves színésznő kapta meg Ariel szerepét az Egyszer volt, hol nem volt című sorozatban.


Szeptember 29-én érkezik az ABC képernyőjére a hazánkban Egyszer volt, hol nem volt címen futó sorozat harmadik évadának első epizódja és, mint az a mai napon kiderült, a Gossip Girlből ismert Joanna García is fel fog tűnni benne és nem is akármilyen szerepben, hanem ő lesz maga a kishableány, vagyis Ariel.
„Annyira izgatott vagyok, hogy üdvözölhetjük Joanne Garcíát a Once Upon A Time kis családjában a mi Arielünkként. Alig várjuk, hogy a mélybe ránthassunk titeket!” - jelentette be a nagy hírt Twitteren Adam Horowitz.
Nem sokkal később pedig Joanne is csiripelt egyet, hogy megossza örömét követőivel: „Izgatott vagyok, hogy megoszthatom veletek, hogy beúszok a Once Upon A Time-ba Arielként. Megtisztelő, hogy egy ilyen sokak által szeretett karaktert játszhatok” – írta Twitter-profiljára, majd egy következő tweetben megköszönte a rengeteg szeretetet, támogatást és elárulta, hogy már nagyon régóta hatalmas rajongója a sorozatnak.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az SNL műsorában jelent meg.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.