Jön az Időtlen szerelem folytatása
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hamarosan nekilátnak az Időtlen szerelem trilógia második részének megfilmesítésének is!


Nemrégiben cikkeztünk arról, hogy a sikeres német írónő, Kerstin Gier sikerkönyvét, a Rubinvöröset már meg is filmesítették, a produkció pedig 2013 tavaszán került bemutatásra a német mozikban, hatalmas sikert aratva.
Ezen felbuzdulva végre bejelentették, hogy nemcsak az első könyvet, hanem a másodikat is filmvászonra viszik, tehát örülhetnek a rajongók, hiszen hamarosan megérkezik a Zafírkék is!
A Zafírkék könyv érdekessége, hogy ahol az első rész véget ér, ott kezdődik a második, a filmről viszont még semmit sem tudunk, azt sem, hogy kezdődik majd, illetve, hogy mennyiben tér majd el az eredeti változattól, de az biztos, hogy a főszerepet továbbra is Maria Ehrich és Jannis Niewöhner fogja alakítani.
A két főszereplőnek ezúttal sem lesz könnyű dolga, hiszen meg kell menteniük a világot, Gwennek rá kell jönnie, nem engedhet meg mindent magának, főleg, ha a hormonjai irányítják és arra is rá kell jönnie, vajon Gideon mellette áll-e?
A film bemutatója várhatóan 2014. augusztus 7-ére tehető, Németországban. Arról sajnos még nincs semmi hír, hogy a Rubinvörös látható lesz-e majd a magyar mozikban, éppen ezért még a Zafírkékről sincs semmi információnk, azonban reménykedjünk, hogy a folytatás előrébb mozdítja majd az ügyet.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Tegnap volt az első meghallgatás.