Titkok nyomában: boszorkányság

A boszorkányság mindig is foglalkoztatta az embereket, hiszen valamennyiünk életében történtek már megmagyarázhatatlan, különös események, melyeket nem tudtunk más érthető ok számlájára írni. Lássuk, honnan erednek a hiedelmek!

A boszorkányokat – a történelemben való megjelenésük óta – olyan természetfeletti képességekkel rendelkező személyeknek tartották, akik képesek voltak ártást, rontást és pusztulást hozni azok életébe, akikkel nem szimpatizáltak.

Érdekesség, hogy a latin nyelv két típusát is megkülönbözteti a boszorkányoknak. Az egyik a striga, más néven seprűs boszorkány, a másik a malefica (nőnemű boszorkány) és a maleficus (hímnemű boszorkánymester).

A striga elnevezés a kereszténység felvételének idejéből származik, a hiedelem szerint ugyanis egyes asszonyok az éj leple alatt állatok alakját öltötték, hogy településük lakóihoz besurranhassanak és lidércnyomást hozzanak azok életébe, a vérüket szívják vagy elevenen felfalják őket.

A malefica és a maleficus kifejezések takarták a boszorkányság „igazi” voltát. Akiket e megnevezésekkel illettek, azokról azt gondolták, hogy boszorkánysággal foglalkoznak, vagyis értenek a jövendőmondáshoz és a varázsláshoz.

A boszorkányüldözés és perek előszele a kereszténység felvételének időszakára, a 15. századra datálható. Ekkoriban a régi vallás isteneit az új vallás, a kereszténység ördögeinek nyilvánították és a pogány hit követői az egyház ellenségeinek számítottak. Azokat, akik nem voltak hajlandóak áttérni a keresztény hitre, a Sátán ivadékainak tartották és ellenük hadjárat indult.

1484-ben VIII. Ince pápa egy úgynevezett bullát (pápa által kiadott, egyházi ügyeket tartalmazó okmány, melyet pecséttel erősítenek meg) adott ki, amely kimondta, hogy a boszorkányok miféle cselszövések mesterei, valamint teljhatalommal ruházta fel az inkvizítorokat (vizsgálóbírókat, eretneküldözőket) arra vonatkozóan, hogy világosítsák fel a népet az őket fenyegető veszélyekről és engedélyt kaptak a perbefogásra is.

A bulla kiadásának célja az volt, hogy szembefordítsa a friss keresztényeket a korábbi vallás követőivel és a pogányokkal. Az okmány azt is tartalmazta, miszerint a boszorkányok gonosz, nem evilági varázslást űznek, megtagadták Istent és az Ördöggel léptek szövetségre, így semmiképp nem nyerhettek üdvösséget haláluk után.

A bulla kiadását követő második évben, 1486-ban két Domonkos-rendi szerzetes, Heinrich Institoris Kramer és Jakob Sprenger Malleus maleficarum (magyarul: Boszorkányok pörölye) címmel boszorkányellenes könyvet adott ki annak ellenére, hogy erre nem kaptak engedélyt a kölni egyetemtől. A mű rendszerezte és jellemezte a boszorkányokat, valamint mesterségüket, az olvasókat pedig határozottan felszólította a boszorkányok elutasítására és üldözésére.

A könyv hatására Európa nyugati részén is megkezdődtek a boszorkányüldözések, az inkvizíció pedig tömeges boszorkányperekkel sújtotta a gyanúsítottakat. Mint köztudott: elsősorban nőket vádoltak e mesterség űzésével, melynek táptalaját az ez idő tájt kialakuló nőgyűlölet adta.

A boszorkánysággal megvádoltak között elsősorban becsületes keresztény nők és férfiak, özvegyek álltak, akiket a közösség megbélyegzett és kivetett magából tudásuk, szakmai erényük vagy szépségük miatt. A perkérelmeket a közösségek világi vezetői terjesztették az egyházi bíróságok elé, akik hivatásos hóhérok általi nyilvánosan végrehajtott máglyahalált hirdettek, ezzel is figyelmeztetve a lakosságot a törvények betartására.

Érdekesség, hogy a boszorkányüldözések és kivégzések alkalmával arra is akadt példa, hogy állatokat vetettek a lángokba, mivel úgy vélték, hogy boszorkány bújt a testükbe. Ez az időszak elsősorban azoknak kedvezett, akik bosszút akartak állni politikai vagy családi ellenfeleiken.

Természetesen nem mindenki értett egyet a valós vagy vélt boszorkányok kivégzésével. Elsősorban a jezsuita szerzetesek emelték fel hangjukat a brutális kivégzések ellen, ám nem elég, hogy nem jártak sikerrel, még őket is megvádolták a varázslás és boszorkányság mesterségével, így nem egyszer menekülni kényszerültek.

A salemi boszorkányok

A történelem leghíresebb satrafáinak a salemiek számítanak, így mindenképpen helyet követeltek maguknak cikkünkben. Történetük a 17. századi Amerikába tehető, amikor is Új-Angliában a fiataloknak nem sok lehetőségük adódott a szórakozásra. A kor szigorú szabályai szinte minden, életükbe némi vigaszt és vidámságot hozó játékot erkölcstelennek bélyegeztek, így nem csoda, hogy unalmuk e különös hiedelmek felé fordította őket.

1691 és 1692 között Samuel Parris tiszteletes lányai, Betty Parris és Abigail Williams különös viselkedésével kezdődött a szóbeszéd. A két lány furcsa, idegen hangzású nyelven kezdett beszélni, melyet rajtuk kívül senki nem értett, valamint a földön fetrengtek. A tiszteletes orvost hívott gyermekeihez, de ő sem tudta megmondani, mi kínozza a két lányt, és mivel sem az elmebaj, sem más ismert betegség jelei nem mutatkoztak a fiatalokon, arra a konklúzióra jutott, hogy az Ördög keze van a dologban: valamilyen rossz szellem szállta meg őket.

Rövid idő elteltével azonban a lányok „betegsége” terjedni kezdett a környék lányainak körében, így Parris tiszteletes és sorra a lakosság is kérlelni kezdte e fiatal lányokat, hogy nevezzék meg azokat, akik rontást tettek rájuk. A lányok hosszas őrlődés után eleget tettek a kéréseknek és Sarah Goodot, Sarah Osborne-t és Titubát nevezték meg „bántalmazóiknak”.

E nevek azért voltak különösek, mert semmilyen szál nem fűzte össze a megnevezett hölgyeket egymással. Sarah Good egy tinédzserkorában elárvult kolduslány volt, akit gyakran kaptak azon, hogy magában beszél. Sarah Osborne egy ágyhoz kötött, idős és beteg asszony volt, aki évekkel korábban örökösödési vitába keveredett a jóhírű Putnam családdal. Tituba pedig egy Karib-tengerről behurcolt bennszülött rabszolga volt, aki a szerzetes alkalmazásában állt.

A három vádlottat 1692. március 1-jén börtönözték be, de ezzel nem értek véget a boszorkánysággal kapcsolatos szóbeszédek és perek, mivel a lányok újabb neveket kezdtek sorolni. A vádak terjedésével megteltek Salem és Boston börtönei, a lakosságnak pedig azzal a problémával kellett szembesülnie, hogy kormányzó híján nem állt rendelkezésükre törvényes alap a vádlottak perbe fogására.

Az év májusának végére végül a terület egy új kormányzóval gazdagodott, aki létrehozott egy területi bíróságot, hogy megkezdődhessen az addigra már 80 főre ugró vádlottak száma. 1962 nyarán a bíróság több pert is lefolytatott az ügy kapcsán. A gyanúsítottak közül csupán egyetlen hölgy nyert felmentést, a többieket halálra ítélték. Érdekesség, hogy két várandós hölgy magzatánk köszönhette az ítélet elhalasztását, de ami késett, az nem váratott magára sokáig.

Az ítéletek meghozása után négy kivégzés során 20 személyt küldtek a másvilágra: 19-en akasztófán végezték, egy idős földművest pedig kövek segítségével 3 napon át kínoztak, végül agyonnyomták.

A salemi boszorkányperek végére 1693 januárjában tettek pontot, habár az ekkor még gyanúsításban részt vevőket a következő tavaszig börtöneikben tartották. A bírósági eljárásoknak végül a kormányzó vetett véget egy, a Boston környéki tiszteletesek által írt kérelem hatására.

Boszorkányüldözések hazánkban

Magyarországon a boszorkánysággal kapcsolatos hiedelmek a 12. századig vezethetőek vissza, amikor is Könyves Kálmán kiadta híres törvényét, mely a következőképp szólt: „Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék!”

Királyunk e törvénnyel igyekezett elejét venni az üldözéseknek és pereknek, melyekre hazánk történetében valóban ritkán került sor és jóval Könyves Kálmán halála után. A 16. és 18. század közötti időszakban a három részre szakadt Magyarország, a vallásháborúk és a Habsburg elnyomás korábban nem tapasztalt zavart és riadalmat keltett hazánk lakosságában és ebben az időszakban került sor két nagyobb boszorkányüldözésre is.

A vádak itthon is elsősorban a nőket sújtották, egyes esetekben a politikai ellenfelek kiiktatása volt a cél. A boszorkánysággal kapcsolatos vallomásokat brutális kínzásokkal igyekeztek elérni. Érdekesség, hogy mindössze ezer boszorkánypert zajlott Magyarországon – ezek több mint fele Szegeden –, melyek jó része halálos ítélettel zárult és természetesen itthon is a máglyahalál bizonyult a legnépszerűbb eljárásnak. Az utolsó boszorkányégetésre 1756-ban került sor, 1768-ban pedig Mária Terézia királynőnk betiltotta az efféle eljárásokat.

Boszorkányüldözések napjainkban

Törvények és tilalmak ide vagy oda, a boszorkányság a mai napig megőrízte figyelemfelkeltő voltát és napjainkban is előfordulnak e hiedelemmel kapcsolatba hozható üldözések és halálesetek. Lássuk a leghíresebbeket!

• 1999-ben a BBC beszámolása szerint Kongóban indítottak boszorkányüldözést gyerekek ellen.
• Tanzániában boszorkányság vádjával végeztek ki idős hölgyeket, ezt pedig az asszonyok vörös szemére alapozták.
• 1999 decemberében egy oklahomai diákot 15 napra felfüggesztették tanulmányai végzése alól, mivel az a vád érte, hogy mágiát használt egy tanára ellen.
• Kenyában 3 férfit és 8 nőt lincselt meg és égetett el máglyán a tömeg, mivel abba a gyanúba keveredtek, hogy listát vezettek településük lakóiról, akik ellen mágiát használtak, majd kipipálták nevüket az elhalálozottaknak.
• 2010 decemberében Haiti egyik településén több mint 12 embert lincseltek meg, mert azt tartották róluk, hogy szándékosan terjesztik a kolerát. A vádlottakat kövekkel és késekkel brutálisan megkínozták, megölték, majd holttesteiket az utcán égették el.

Napjaink legnépszerűbb tévés boszorkányai

A Gonosz Nyugati Boszorkány (Óz, a csodák csodája – 1939)

Margaret Hamilton alakította 1939-ben a Gonosz Nyugati Boszorkány karakterét az Óz, a csodák csodája című kalandfilmben. Érdekesség, hogy a filmet 1940-ben 4 Oscar-díjra és egy Arany Pálmára is jelölték, de csupán kettőt sikerült szobrocskára váltani Legjobb eredeti filmzene és Legjobb eredeti filmdal kategóriákban.

Matilda (Matilda, a kiskorú boszorkány – 1996)

Mara Wilson kapta Matilda karakterét 1996-ban a főszereplőről elnevezett filmben, mely Roald Dahl 1988-ban publikált könyvének filmadaptációja. Érdekesség, hogy a film forgatásakor 9 éves Mara Young Star Awards-díjra lett érdemes „Kezdő színésznő legjobb alakítása vígjátékban” kategóriában és neki ítélték a Young Artist Awards „Legjobb alakítás főszerepben” kategóriájú díjat is.

Sabrina (Sabrina, a tiniboszorkány – 1996-2006)

Melissa Joan Hart öltötte magára Sabrina szerepét 1996 és 2006 között. Érdekesség, hogy 10 év alatt 7 évadot és vele együtt 163 epizódot élt meg a sorozat. Kevesen tudják, hogy Melissa a főszerep mellett a produceri feladatokban is részt vállalt.

Paige Matthews, Phoebe Halliwell, Prue Halliwell és Piper Halliwell (Bűbájos boszorkák – 1998-2006)

A Bűbájos boszorkák a 2000-es évek egyik legsikeresebb és legnézettebb sorozata volt. A főszerepeket Rose McGowan, Alyssa Milano, Shannen Doherty és Holly Marie Combs vállalta magára. A sorozat 8 év alatt 8 évadot és 178 epizódot élt meg és vele együtt elhozta a főszereplőknek a világsikert is.

Bellatrix Lestrange (Harry Potter – 2001-2011)

Helena Bonham Carter vállalta Bellatrix Lestrange szerepét a Harry Potter című filmsorozatban. Helena 2007-ben bújt első ízben Bellatrix bőrébe és igen jól alakította a sorozat egyik legkiemelkedőbb karakterét, melyet a színésznő elmondása szerint nagyon élvezett.

A Fehér Boszorkány (A Narnia Krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény – 2005)

Tilda Swintonnak köszönhetjük a Fehér Boszorkány karakterét, akit a színésznő a Narnia Króniákáinak első részében alakított. Érdekesség, hogy Tildát 2006-ban Saturn-díjra jelölték a filmben végzett munkájáért, de végül azt nem sikerült bezsebelnie.

Regina (Egyszer volt, hol nem volt... – 2011-napjainkig)

Regina gonosz királynő karakterét Lana Parilla öltötte magára 2011-ben és azóta is remekül alakítja azt. Az eddig 3 évadot megélt sorozat 68 epizódjában volt látható a színésznő, aki ugyan korábban is színészettel foglalkozott, de az igazi áttörést az Egyszer volt, hol nem volt hozta meg számára.