Paul Wesley nem posztolgat szerelméről
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Vámpírnaplók sztárja nem tárja a világ elé érzelmeit, de Phoebe Tonkinnal tökéletes harmóniában élik meg kapcsolatukat.


A Vámpírnaplók egykori álompárja, Ian Somerhalder és Nina Dobrev a nyilvánosság előtt élte meg szerelmét és a Damont alakító színész új kapcsolata Nikki Reeddel jelenleg is központi beszédtéma, sőt a hírek szerint a lányt már a forgatásokról is kitiltották, mert jelenléte zavarja Ninát.
Azonban szöges ellentétként viselkedik Paul Wesley és Phoebe Tonkin, akik szintén a Vámpírnaplók forgatása során szerettek egymásba 2013 végén, de szerelmüket a nyilvánosság elől elzárva, nem a szociális médián keresztül élik meg. Mióta lángra lobbant kettejük között a szerelem, azóta kiegyensúlyozott harmóniában élnek, és nem éreznek késztetést arra, hogy minden mozdulatukat megosszák a világgal, sőt, egymásnak sem a közösségi hálózatokon üzengetnek.
Néha közzétesznek egy-egy képet, hogy a rajongók is lássák, hogy tökéletes a kapcsolatuk, de ennél többet nem akarnak elárulni és az esetleges problémákat sem a követőikkel akarják megtárgyalni, így kapcsolatuk példaértékű a sztárok körében is. Természetesen lehet, hogy a nagy csendnek az is az oka, hogy Paul Wesley korábban pont Phoebe Tonkin miatt vált el korábbi feleségétől Torrey DeVittótól, bár a hírek szerint a Pretty Little Liars sztárjával is baráti maradt a kapcsolata.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Nagyon jól nézett ki.
Híres színésznőt akart szerződtetni.
Újra összejött a két híresség.
Régi stylistja dolgozott rajta.
Kiakadt egy kommenten.
Nagyon egymásra találtak.
Kiderült, mi volt az oka.
Nem akarta feleségül venni?
Így ragyogtak a sztárok.
Kiderült, miért döntöttek így.