Pornográf felvételekkel fenyegetik Iggy Azaleát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A rapper, Azealia Banks egy televíziós adás keretében tett sértő megjegyzéseket Iggy Azaleára és díjaira, amit persze az érintett sem hagyott szó nélkül, a nézeteltérések pedig odáig fajultak, hogy a fehér rappernőt egy csoport már a tulajdonukban lévő szexvideóval fenyegeti.
Pár napja még csak egy Hot 97-nek adott interjúban adott hangot ellenszenvének a fekete rapper, Azealia Banks, aki könnyekkel küszködve beszélt arról, hogy, a Fancy rappere, Iggy Azalea nem érdemelne meg annyi díjat csak azért, mert fehér – a durva beszólásokat természetesen Azalea sem hagyta szó nélkül és ügyesen visszaszólt az őt bántó Banksnek – írta a Complex.
Az a tehetségtelen és pocsék Iggy Azalea egy cafatkával sem jobb egyik fekete csajnál sem, aki rapper. A Grammynek a tehetséget és kiválóságot kellene figyelembe vennie, Iggy pedig egy sz*r. Amikor kiírják az ilyesmi jelöléseket, minden csak a fehéreknek szól belőle, és egekig magasztalják őket. 'Nagyszerű vagy, csodálatos és különleges. Mindent megvalósíthatsz az életben, amit csak akarsz.' A feketék pedig mit kapnak? Azt, hogy mi gázok vagyunk, egy tehetségtelen nincstelen sz*rok, akik nem érnek semmit ebben a világban, pedig igenis, mi is vagyunk annyik, mint ők!
- fakadt ki Azealia.
Később Iggy a Twitteren keresztül adott egy kontra választ az őt erősen bántó vádakat kreáló nőnek, amiben a rossz hozzáállásról is beszélt.
Rendhagyó üzenet Banks számára: Annyi sikeres fekete van más-más kategóriákban, az ok, amiért te pedig nem vagy közöttük, az a rendkívül rossz hozzáállásod. Egyszerűen nem tudsz felelősséget vállalni a saját magad által elkövetett hibákért, másokat megfélemlítesz, alázatosság- és önkontrollhiányod van. ENNYI VAGY TE! Te tetted magad szerencsétlenné azzal, hogy túlbuzgó, szellemi kapacitáshiányos ember vagy, akinek nincs annyi esze, hogy ezt felfogja. És valószínűleg soha nem is fogod. NA ÉS AKKOR MOST: Nagyképűsködhetsz, gyerünk, tedd ezt az egészet rasszista üggyé! Tedd politikai vádakká! Tedd bármilyen üggyé, de egy dolog biztos, hogy ettől nem leszel nagyobb vagy jobb! És ezért bőgsz te a rádióban. Élvezd tovább a fejed egy képzeletbeli falba való verését, és kóstold meg a hírnevet és a figyelmet, hiszen mint azt tudjuk, csak én vagyok úgyis az egyetlen módja, hogy azt megszerezd. Te egy mérgező ember vagy, egy dühös, NYOMORULT lény. Én tényleg sajnállak. Üdvözlettel!
– csicseregte a szájhős Iggy.
Még pár darab ilyen és ehhez hasonló levél dobálása után úgy tűnt, hogy az ügy csillapodni látszik – egészen péntek estéig, amikor is egy Bankset védő csoport azzal fenyegette meg Azaleát, hogy ha 48 órán belül nem kér bocsánatot a fekete rappertől, olyan pornográfiai anyagokat és egyéb dolgokat publikálnak róla, amik olyan hamar szerte fogják oszlatni a hírnevét, mint ahogyan az keletkezett.
A csapat azt gondolja, hogy Iggy bűnös a fekete kultúra elnyomásában, és sérti a békés tüntetőket Eric Garner halála érdekében
, valamint azt is állítják, hogy a tulajdonukat képező dolgok, melyeket Iggy bőszen rejteget, akkora botrányt kavarnának, hogy az nagyobb lenne, mint a Bill Cosby-féle. Minden estre, hogy bizonyítsák igazukat, kijelentették, egyelőre még nem osztják meg a kazetta teljes tartalmát, csak néhány kockát belőle, hogy ezzel is megmutassák, nem hazudnak.
Sokan úgy vélik, hogy ez az egész csak kamu, és talán nincs a banda kezében semmi olyan, ami sértené a rapper hírnevét. Minden esetre még van okunk izgulni, ugyanis az biztos, hogy az ügy még nem zárult le ennyivel.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Szentül hiszik, hogy a kollégának benne volt a keze a dologban.
Kemény kritika érte a hírességet.
Működött köztük a kémia.
Ismét együtt pózoltak.
Nemrég közös fotót posztoltak.
Az énekesnőnek elege lett.
Hailie Jade áldott állapotban van.