Kiszivárgott az új Papa Roach-kisfilm
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A január 27-én megjelent F.E.A.R. címre keresztelt, nyolcadik Papa Roach-album legnépszerűbb szerzeményéhez, a Maria Brinkkel közösen felvett Gravityhez forgattak kisfilmet a srácok.
hirdetés
A fennállásának 22. évét ünneplő kaliforniai csapat legújabb, F.E.A.R. címre keresztelt stúdiólemeze január 27-én került az üzletek polcaira az Eleven Seven Music gondozásában, mely korongot méltán kiáltották ki 2015 legjobban várt rockzenei alkotásának. A 12 számot felsorakoztató album érdekessége, hogy két duett is helyet kapott rajta: az egyik a Royce da 5'9-nal közösen felvett Warriors, a másik pedig az In This Momentből ismert Maria Brinkkel közös kollaboráció gyümölcse, a Gravity.
A zenekar Jacoby Shaddix frontemberrel a rendezői székben készítette el legújabb kisfilmjét a Gravity című szerzeményhez, mely a mai napon szivárgott ki – napokkal a hivatalos megjelenés előtt. A videoklip képi világa kissé eltér a csapat eddigi alkotásaitól, ettől függetlenül remekül visszaadja a dal témáját. Az In This Moment rajongóinak nagy örömére pedig Maria is feltűnik a képkockákon.
A négytagú formáció jelenleg Ausztráliában turnézik, márciusban pedig az Egyesült Királyság felé veszik útjukat. Mindazonáltal a szoros menetrendbe belefért egy kis kikapcsolódás is, ugyanis a srácok egy állatkertben nyújtóztatták ki megfáradt tagjaikat koalák és kenguruk társaságában, mely kiruccanásról örömmel tudatták követőiket is.



Fotók: Facebook/Papa Roach
A zenekar egyébként hazánkban is tiszteletét teszi, ugyanis június 14-én a budapesti Barba Negra Trackben állnak majd színpadra, és örvendeztetik meg a magyar rajongókat. Az eseményre nemrég elkezdődött a jegyek árusítása, a kedvezményes belépőket pedig rövid időn belül elkapkodták, így aki szeretné élőben is hallani a többek között Gravityt is, az jobban teszi, ha mihamarabb jegyet vásárol, melyet itt megtehet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











