A Haim énekli A lázadó első betétdalát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az M83-vel készített közös dalt a lánybanda, mely A beavatott-széria második részének soundtrackjén is helyet kapott.


Március 19-én kezdik vetíteni a hazai mozik a tavaly bemutatott A beavatott című film második részét, mely A lázadó címet viseli, így nemrégiben megjelent a betétdalokat tartalmazó album legelső kislemeze, melyet az M83 és a Haim készített el. A közös szerzemény egy komor ballada lett, mely a Holes In The Sky címet kapta
Már nagyon-nagyon régóta rajongói vagyunk Anthony Gonzaleznek és az M83-nek, így amikor felkeresett bennünket, hogy énekeljük el a dalt, el voltunk ragadtatva. Nagyon jól éreztük magunkat a stúdióban, olyan gyorsan történt minden, és annyira könnyű és természetes volt az egész. Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy részesei lehetünk a filmnek
– árulta el a három nővér az MTV Newsnak.
A soundtrack május 17-én kerül a boltok polcaira, a Haim és az M83 mellett pedig felcsendül még a korongon többek között az Imagine Dragons, a Royal Blood, Anna Calvi, Zella Day, Woodkid, Lykke Li és SOHN hangja is.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Egy időre jegeli a barátságot.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Beadta a válási papírokat
Kifütyültékőt a szurkolók.